Tuti Tippek

A Harlem Gospel Choir a Zeneakadémián

Igazi karácsonyi hangulatba csöppenhetünk, ha ellátogatunk a Zeneakadémiára, a Harlem Gospel kórus koncertjére. Az idei turné különleges és rendhagyó aktualitása, hogy tisztelegve Michael Jackson nagysága előtt, a koncerten a legnagyobb slágerei is elhangzanak majd.

Concert of Hope World Tour 2009
Remembering Michael Jackson

Időpont: 2009. november 27., 19.30

Helyszín: Zeneakadémia »


A tavalyi sikerre való tekintettel újból Magyarországon! A világhírű Harlem Gospel Choir az Egyesült Államokban a leghíresebb – és világviszonylatban is kiemelkedő – gospelkórus. Bár több, hozzájuk hasonló társulat is turnézik, ez a leghitelesebb, és a legelső, amelyet Allen Baily alapított 1986-ban.

Az ötlet egy dr. Martin Luther King Jr. tiszteletére rendezett ünnepségen született meg a felújított Cotton Clubban, amely persze nem is lehetett máshol, mint a New York-i Harlemben.
A kórustagok a harlemi „fekete templomok” és a New York tri-state terület legkiválóbb énekesei és zenészei. Külön titkuk, hogy bárhol is járnak a világban, a koncertlátogatók az előadás végén úgy érzik, hogy valamifajta misztikus és földönkívüli erő hatása alá kerülnek, és soha nem tapasztalt szeretet árad a széksorok között.
Ehhez persze elengedhetetlen a meghitt környezet, ahol – a nagyobb arénákkal ellentétben – a hallgatók szó szerint testközelben élvezhetik és érezhetik a spirituális energiákat, mindezt persze euforikus és vidám hangulatban.
Az igazi rajongók ezért is örülnek különösképpen, hogy Budapesten ezúttal a Zeneakadémia nagytermében énekelnek a „harlemi angyalok”.

A Harlem Gospel Choir a Zeneakadémián

A Harlem Gospel Choir körbeutazta a világot, hogy zenéjükön keresztül megosszák a hit örömét, és adományokat gyűjtsenek rászoruló gyerekek javára.
A Harlem Gospel Choir több ezer különböző nemzetiségű és kultúrájú emberrel osztotta meg a szeretet, a béke és a harmónia üzenetét.
A kórus célkitűzése, hogy a világot szeretetteljesebb és békésebb hellyé tegye, zenéjén és dinamikus előadásain keresztül elősegítse az afroamerikai kultúra és a gospel jobb megértését. Minden előadás témája az emberek és a nemzetek összetartozása.
A kórus dalai megérintik a lélek mélyét, és a szellemet angyali magaslatokba emelik.

Tipp: az idei turné különleges és rendhagyó aktualitása, hogy a gospelkórus, tisztelegve Michael Jackson nagysága előtt, a koncerten előadja Michael Jackson legnagyobb slágereit is. Nézz bele! »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése