Tuti Tippek

Sztárok legemlékezetesebb ajándékai

A karácsony sok minden más mellett ajándékokról is szól. Vannak eltalált ajándékok, vannak, kevésbé jók, vannak olyanok, amelyek örökké emlékezetesek. Sztárok mesélnek erről!

Papadimitriu Athina három lány édesanyjaként készül az ünnepekre:

Fotó: Sanoma Archív/Rózsa Erika
Fotó: Sanoma Archív/Rózsa Erika

Kiskoromban a Műjégpálya mellett laktunk, és az volt a szokásunk, hogy 24- én elmentünk, korizni. Mire visszaértünk már állt a fa. Semmi ajándék nem múlta felül azt az érzést, amikor a hidegtől a merev lábujjaimat nyújtóztattam a radiátoron, és közben áradt az orromba a lucfenyő illata. Azóta sem vagyok hajlandó drága fát venni, ragaszkodom a luchoz. Sajnos már sem a szüleim, sem a testvérem nem lehet velem, ezért teljesen rám hárul a készülődés.
A három lányomtól aztán halmozottan kapom vissza a szeretetet. Próbálunk magunk gyártani ajándékot, vigyázok arra, hogy ne kerüljön sokba, inkább eszmei értéke legyen. Mindig olyat kapnak a gyerekek, amire egyébként is szükségük van. Kiskorukban sem írtak levelet a Jézuskának, mert ha egy anya nem tudja, hogy mi kell a gyereknek, ott már komoly gond van.
A kislányom 11 éves, és most kezd gyanakodni, hogy talán mégsem a Jézuska teszi a fa alá az ajándékot, de én még állítom neki, hogy ez így van! Idén kevesebb időm jut a készülődésre, mert egy új lemezen dolgozunk. A Végtelen érintés– re francia, görög, angol, spanyol, és természetesen magyar nyelvű slágereket válogattam, bízom benne, hogy legalább annyira szeretik majd, mint a Latin érintést.

Siménfalvy Ágota, számos musical főszereplője élő ajándékokról mesélt:

Fotó: Sanoma Archív/Rákosi Péter
Fotó: Sanoma Archív/Rákosi Péter

Az egyik legkedvesebb karácsonyi ajándék, amit kaptam, az a két kiscicám. Három éve egy kedves barátnőm lepett meg velük. Az ő udvarában születtek a kis állatok, és mivel tudta, hogy szeretnék én is cicákat, ezért kettőt megkaptam a fa alá. Nem panaszkodhatom, meghálálják a szeretetet, és bár kevés időt töltök otthon, nem rosszalkodnak. Idén én is szeretnék egy különleges ajándékkal kedveskedni: megjelent az Örökre szépek című album, melyen Farkas Gáborral éneklünk mese- rajzfilm slágereket. Fontos volt számomra, hogy magyar szerzemények is helyet kapjanak a válogatáson, így megtörténhetett, hogy egy kis időre én is macska lehettem, a Miu- mi újság című dalban.
Karácsonykor általában az utolsó pillanatig dolgozom, hiszen ilyenkor játsszuk a gyerek előadásokat, és fellépésből is több van. Ezért otthon csak egy jelzés értékű fát állítok, de az anyukámnál díszítünk egy nagyobbat. A gyermekkoromból felrémlő fákhoz képest ezek már jóval letisztultabbak, egyszerűbbek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top