Tuti Tippek

Szuper partifalatok szilveszterre: 5 recept

A barátok nagy tiszteletét vívja ki, aki az év utolsó napján hajlandó házibulit rendezni, és van ereje vendégeket hívni a karácsonyi sütés-főzés után. Vrábel Kriszta isteni falatkáival az ételkérdés hamar megoldódik, hiszen az alábbi fogások nemcsak gyorsan és egyszerűen elkészíthetők, de rendkívül látványosak is.
Kapros-uborkás krumplisaláta

Szuper partifalatok Szilveszterre: 5 receptHozzávalók 10 kis adaghoz:

• 1 kg kiflikrumpli
• 40 dkg csemegeuborka (lével együtt)
• 10 dkg kapribogyó
• 1 csokor kapor
• 1 csokor petrezselyem
• 1 csokor újhagyma
• 3 dl natúr joghurt
• 3 evőkanál édes, mézes mustár
• só, frissen őrölt bors

Héjában főzzük meg a krumplit. Amikor már csak langyos, pucoljuk meg, kockázzuk fel, sózzuk, és öntsük rá az uborka levét. Hagyjuk a lében kihűlni, a legjobb, ha egy egész éjszakán át hagyjuk állni benne. Az uborkát kockázzuk fel apróra, keverjük el a felaprított kapribogyóval, kaporral, petrezselyemmel és
újhagymával.
A joghurtot keverjük el a mustárral és az őrölt borssal. Öntsük le a krumpliról az uborkalevet, és keverjük össze az uborkás résszel, illetve a joghurtos-mustáros szósszal.

Sajtkrémes-körtés minifánkok

Szuper partifalatok Szilveszterre: 5 receptHozzávalók 60 darabhoz:

A tésztához:
• 10 dkg vaj
• 10 dkg liszt
• fél dl víz
• fél dl tej
• 3 tojás

A sajtkrémhez:
• 15 dkg kékpenészes sajt
• 5 dkg vaj
• 2 evőkanál tejföl
• 5 dkg durvára tört dió
• 2 darab körte

A tésztához a vizet és a tejet öntsük össze, forraljuk fel, adjuk hozzá a vajat, és mikor az elolvadt, a lisztet is. Pár percig főzzük a masszát, míg elválik az edény falától, majd a tűzről levéve egyenként keverjük el benne a tojásokat. Töltsük nyomózsákba, és nyomjunk belőle sütőpapírral fedett tepsire 1,5-2 cm átmérőjű kupacokat. Süssük 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 percig, míg a 2-3-szorosára nőnek. A sajtot törjük össze villával, keverjük el a vajjal és a tejföllel. Adjuk hozzá a diót. A körtéket hámozzuk meg, távolítsuk el a magházukat, majd vágjuk egész apró kockákra, és keverjük óvatosan a krémbe. Ha kihűltek a fánkok, vágjuk le a tetejüket, kiskanállal töltsük be a krémet, majd
helyezzük vissza a tetőt.

Olívatekercs


Szuper partifalatok Szilveszterre: 5 receptHozzávalók 60 darabhoz:

• 50 dkg liszt
• 7 g szárított élesztő
• 5 dkg vaj
• 1 dl tejföl
• 20 dkg magozott, fekete olívabogyó
• 20 dkg trappista sajt
• 1 tojás
• fél dl tejszín
• só

A lisztet keverjük el az élesztővel és egy teáskanál sóval. Dolgozzuk el a vajjal és a tejföllel, adagoljunk hozzá fokozatosan körülbelül 2,5-3 dl langyos vizet, hogy gyúrható tésztát kapjunk. Letakarva kelesszük meleg helyen 1,5 órán át. Vágjuk össze durvára az olívabogyót, keverjük el az enyhén felvert tojással, a tejszínnel és a reszelt sajttal, sózzuk bőségesen. Szedjük a tésztát négy részre. Nyújtsunk ki az egyikből egy 20×40 cm-es, 1 cm vastag téglalapot. Kenjük meg az olívás krém negyedével. Tekerjük fel, majd vágjunk belőle 1,5-2 cm széles karikákat. A minicsigákat helyezzük kiolajozott tepsibe, kicsit lapítsuk le őket. Ismételjük meg ugyanezt a többi tésztával is. Pihentessük 30 percet, majd 200 fokra előmelegített sütőben süssük 30 percig.

Csípős húsgolyók boros mártásban

Szuper partifalatok Szilveszterre: 5 receptHozzávalók 10 kis adaghoz:

• 50 dkg darált marhahús
• 2 szelet fehér kenyér
• 1 tojás
• 1 fej vöröshagyma
• 3 gerezd fokhagyma
• 1 darab csípős, szárított erős paprika
• 1 mokkáskanál fahéj
• 1 csokor petrezselyem
• 2 darab paradicsomkonzerv (darabos, 400 grammos)
• 3 dl száraz vörösbor
• só, bors
• olaj a sütéshez

Adjuk a húshoz a vízbe áztatott, majd kifacsart kenyeret, a tojást, a lereszelt vöröshagymát, egy gerezd felaprított fokhagymát, az erős paprikát, a fahéjat, sót, borsot. Gyúrjuk össze a masszát, formázzunk belőle kis gombócokat, majd forró, bő olajban süssük ki őket. A kisült fasírtokat szedjük egy tepsibe.
Keverjük el a paradicsomot a borral, sózzuk, borsozzuk a keveréket, öntsük a húsra. 220 fokos sütőben süssük 30-35 percig. A petrezselymet és a maradék fokhagymát aprítsuk fel, majd keverjük el a kész húsgombóccal.

Rákfasírt édes-savanyú mártással

Szuper partifalatok Szilveszterre: 5 receptHozzávalók 10 adaghoz:

• 30 dkg előfőzött, pucolt garnéla
• 20 dkg fehér húsú tengerihal-filé
• 1 tojás
• 1 gerezd fokhagyma
• zsemlemorzsa
• só, frissen őrölt bors
• 1 csokor petrezselyem
• kis csokor koriander
• olaj a sütéshez

A mártáshoz:
• 2 evőkanál sűrített paradicsom
• 2 evőkanál méz
• 1 evőkanál kukoricaliszt
• 1 gerezd fokhagyma
• 1 evőkanál frissen reszelt gyömbér
• 1 teáskanál szójaszósz

Aprítsuk fel a megpucolt garnéla húsát és a halfilét. Keverjük össze, majd adjuk hozzá a tojást, a felaprított fokhagymát, a petrezselymet és a koriandert. Sózzuk, borsozzuk, formázzunk belőle kis gombócokat, ezeket forgassuk meg a zsemlemorzsában. Forró, bő olajban süssük ki. Papírtörlőn csepegtessük le.
A mártáshoz keverjük el a hozzávalókat 2 dl vízzel, majd gyöngyözve forraljuk, míg besűrűsödik a szósz. Ezzel a mártogatóssal kínáljuk a fasírtokat.

Cikkünk a Nők Lapja Konyha decemberi–januári számából közölt részletet.
Itt tudsz előfizetni a magazinra »

Szuper partifalatok Szilveszterre: 5 receptSzupergyorsan elkészíthető partifalatok szilveszterre – VIDEÓVAL!
A szilveszteri házibuli az egyik legjobb terepe a falatnyi ételekkel, vagyis fingerfoodokkal való kísérletezésnek. Katt ide a receptekért! »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top