Tuti Tippek

A Télapó nem is létezik!

Mikor mondjuk el a gyereknek, hogy az általa addig megélt mesék, csodák valójában nem is igazak? Egyáltalán el kell-e mondani?

Mi a jobb, ha a gyerek magától rádöbben a mesevilág kissé hamis voltára, vagy ha társai világosítják föl arról, hogy a csizmába és a fa alá is a szülők rejtik az ajándékokat?

Tisztán emlékszem, mikor esett le, hogy Télapó nem is létezik. Négyéves voltam, amikor bekopogott hozzánk egy piros ruhás, fehér szakállas ember – a ami napig nem tudom, ki is volt valójában –, és a Télapónak aposztrofálta magát. Előtte persze én is vadul pucoltam a csizmám, és izgatottan vártam őt. Viszont ahogy megérkezett, úgy foszlott szét minden reményem és várakozásom. Látszott a szakállát rögzítő gumi és a csizmája helyett is sportcipőt viselt. Hát igaz! Télapó nincs is! Legalábbis ez itt tutira nem az – gondoltam magamban, miközben beiszkoltam a szobám ajtaja mögé és egy köszönést sem eresztettem meg felé. Még féltem is tőle, pedig krampusza sem volt. Annyit tudtam kinyögni, hogy „utállak, menj el!”. És elment. Csomagot hagyott ugyan, de annak sem volt már olyan íze, mint annak előtte.

A Télapó nem is létezik!

A mese az ünnep lényegét szolgálja

Megfogadtam, hogy én majd másképp csinálom. Sokkal ügyesebb és taktikusabb leszek, mint a szüleim voltak. Különben is, ma már ezerszer jobb jelmezek vannak, mint huszonöt éve! Biztos, ami biztos, arról azonban, hogy mikor, meddig és hogyan történjék a mesevilág közvetítése, megkérdeztem a pszichológust is.

A Télapó nem is létezik!– A gyermek sajátos nyelve a játék és a mese. Mindkettő érdekes kettősséget eredményez, melyben a valóság és a képzelet, az illúzió keveredik. A mesék világa a gyermek gondolkodásmódját tükrözi. A kisgyermek számára a varázslatban, a csodákban nincs semmi meglepő, szinte minden megtörténhet, még a lehetetlen is lehetséges – magyarázza Lukics-Kiss Ildikó klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus. – Úgy gondolom, hogy a gyermeket nem kell felvilágosítani a valódi igazságról.

Fontos a varázslat

A gyerekeknek szükségük van a varázslatra és a csodára, amit a mesék által megélhetnek. Hagyjuk meg nekik azt a lehetőséget, hogy ők maguk döntsék el, mikor lépnek át a képzelet világából a valóságba. Hiszen ahogy a gyermek egyre nagyobb, értelme is fejlődik, ő maga is egyre többet tud és ért meg a világról, és ő maga is rájön majd az ünnep lényegére, ami a szeretet és a meghitt együttlét. A szakértő hozzátette, hogy ha a gyermek szembesül az igazsággal és ez csalódást okoz számára, meséljük el neki ezeknek a történeteknek az eredetét, és hangsúlyozzuk, hogy ez a mese is az ünnep lényegét, a szeretetet szolgálja – emelte ki a szakember.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top