Tuti Tippek

Sztárok, akik bojkottálják a karácsonyt

Nem mindenki állít otthon karácsonyfát, és nem mindenki kedveli az ünnepeket. Néhány híresség egyenesen bojkottálja a karácsonyt!

John Travolta

Sztárok, akik bojkottálják a karácsonytA színész és felesége, Kelly Preston a szcientológia elkötelezett híveiként floridai otthonukban, Ocalában töltik az ünnep napjait. „Mi már jóval karácsony előtt elkezdtük díszíteni a fát, amit december 24-ére fejezünk be. A szcientológia hagyományai szerint ez az ünnep mást jelent, mint a keresztény vallásokban, de nem akarjuk a gyerekeket megfosztani a feldíszített fától” – nyilatkozta a színész, aki fát állít, de a Jézuskát nem várja.

Mester Tamás

Sztárok, akik bojkottálják a karácsonytA magyar zenész egy korábbi interjúban azt mondta: minden évben bevett séma szerint telik a karácsonya, szívesen kihagyná már egyszer. „A hó és a hideg teremti meg számomra az otthon ücsörgős hangulatot, ehhez nem kellenek díszek, ilyesmitől sosem jönnék lázba. Sokakkal ellentétben nem vagyok oda a karácsonyért. Huszonnegyedikén este édesanyámnál vacsorázom, a másnapot apámnál töltöm, vele általában memóriajátékokkal szórakozunk. Huszonhatodikán pedig nyolc-kilenc barátommal elvált szülők buliját tartunk. Nem szándékosan válogattam így össze a társaságot, de ha már az évek során úgy alakult, hogy senkinél nem élnek együtt a szülők, ezt is megünnepeljük” – mesélte Mester a stop.hu internetes oldalnak.

Jáksó László

Sztárok, akik bojkottálják a karácsonyt„Az ünnep számomra nagyon keveset jelent. Kifejezetten idegesít minden kötelezettség. Azt sem szeretem, hogy én kapok ajándékot, azt sem, hogy én veszek másnak. Nem a pénzt sajnálom, egy ajándék nem feltétlenül kerül sokba, vagy akár pénzbe. Ugyanaz a bajom, mint sok más embernek: szívesebben veszek ajándékot az év bármely más napján, mint karácsonykor. Ilyenkor ugyanis muszáj” – jelentette ki Jáksó.

 

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése