Tuti Tippek

Hogyan válasszunk karácsonyfát? Tippek és segítség!

Annyiféle fenyőfa közül választhatunk, hogy sokszor teljesen tanácstalanul állunk a piacnál, azon gondolkodva, hogy milyen fajtájú, méretű, színű fát érdemes venni. Megkértük Martinák Csillát, a budapesti ELTE Füvészkert kertésznőjét, hogy segítsen nekünk eligazodni az örökzöldek útvesztőjében.

Fenyőfa-kisokos

• LUCFENYŐ: Jó illatú, levélpotyogtató, de a legolcsóbb!
• EZÜSTFENYŐ: A közkedvenc, ezüstszínű, nagyon szúrós, közepes árú!
• NORDMANN: Zöld levelű, illatmentes, nem potyogtat levelet, igen drága!
• KOLORÁDÓI JEGENYEFENYŐ: Ezüstszínű, grépfrútillatú, nem elterjedt!
• KÉK DOUGLAS: Hosszú levelű, kékesszürke színű, illatos, hatalmas!
• CUKORSÜVEGFENYŐ: Alacsony, mindig cserepes, kis helyen is elfér!

Szögezzük le, mi sem támogatjuk, hogy ész nélkül vágjanak ki fákat, és irtsák ki az erdőket, de mint a szakértőtől megtudtuk, a karácsonyfának árult fenyők esetében merőben más a helyzet. „Azzal, hogy vágott fenyőt vásárolunk, nem veszünk részt az ország fenyveseinek irtásában, hiszen olyan termelőktől vásárolunk, akik szeretettel, kifejezetten erre a célra nevelgetik a fáikat. Szóval ha lehetőségeink engedik, kalandra fel, élő örökzöldet választani, ami nemcsak gyönyörű, de otthonos, ünnepi fenyőillatba vonja a lakást” – mondja Martinák Csilla.

Méricskéljünk, mielőtt választunk!

De vajon maradjunk-e a jól bevált fenyőfajtánknál, vagy esetleg próbálkozzunk valami újjal? Mielőtt választunk, több szempontot is érdemes figyelembe venni. „Először is: el kell döntenünk, hogy hová szeretnénk elhelyezni a karácsonyfát, mekkora hely áll rendelkezésünkre. Nem árt körülbelül lemérni a számára kijelölt részt, és vásárlásnál vegyük figyelembe lakásunk belmagasságát is. Kalkuláljunk a talp magasságával, ha nem földlabdásat vásárolunk, viszont levonhatunk néhány centit a csúcs visszavágása miatt is” – meséli a szakértő.

Hogyan válasszunk karácsonyfát? Tippek és segítség!

 

Mikor vegyünk fát?

Általában minden karácsonyfának szánt fenyőt egyszerre vágnak ki. Ne számítsunk arra, hogy ha az utolsó pillanatra hagyjuk a vásárlást, akkor frissebb lesz a fa, és tovább marad szép. Ha sokat várunk, előfordul, hogy csak a választék csökken, az ár nem. Így az utolsó pillanatos vásárlást csak annak javaslom, aki valóban nem tudja a lakásán kívül máshol tárolni a fát. Minden fenyő annál tartósabb, minél hűvösebb helyen tároljuk!

Állatkák, gyerekek mellé lucfenyőt!

Választáskor jó ha gondolunk a kisgyerekünkre, háziállatunkra is, ha van. Ilyenkor célszerű kevésbé szúrós, hosszabb tűjű fenyőfélét választani. „A lucfenyő, ha kezd száradni, egy apróbb rezzenésre is tömegesen dobálja el a tűleveleit, így egy kisgyermek vagy egy játékos cica pillanatok alatt segíthet megkopasztani. Az ezüstfenyő viaszos tűlevelei sokaknál allergiás bőrvörösödést okoznak. Ott, ahol a szobákat padlószőnyeg fedi, nehézkes a takarítás. Érdemes befogni egy kevésbé drága asztalterítőt a célra, és arra helyezni, ami megakadályozza a nagy mennyiségű tűlevél szőnyegre jutását, ez által a baleseteket is. Ettől függetlenül nem kizárt, hogy a fa mégis padlót fog – ott, ahol állat és gyerek van, a borogatás esélye igen erős!”

Hogyan válasszunk karácsonyfát? Tippek és segítség!Költséghatékony karácsonyfa?

Természetesen a fa ára sem mindegy. Általában a Nordmann-fenyő a legdrágább, hiszen ez az a fajta, amelyiken a legtovább maradnak fent a tűlevelek, így a legtartósabb is. A luc a legolcsóbb, cserébe azonban hamar kopaszodásnak indul. „Ha van hely a kertünkben, akkor célszerű kisebb méretű konténeres vagy földlabdás fenyőt vásárolni, akkor is, ha valamivel drágább, mint vágott társai. Fontos azonban a tartásukra odafigyelni. Miután megvásároltuk, az ünnepekig a szabadban, vagy hűvös, fűtetlen helyen kell tartani őket. Ha pedig már teljes díszbe öltöztettük, a lakásban a fűtőtesttől minél távolabbi helyet kapjon, és mérsékelten öntözzük. Ha igazán szeretnénk vigyázni az egészségére, akkor mielőbb bontsuk le róla az ünnepi szerkóját, és tegyük hűvösre! Azonban nem szabad rögtön kivinni a szabadba, 0-5 fok közötti hőmérsékletű helyet válasszunk neki. Tavasszal, amikor már nem fagyott a talaj, ültessük ki!”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése