Tuti Tippek

Az első babás karácsony Dózsa Zoltánéknál

A Jóban Rosszban színésze biztos benne, hogy bár kislánya, Emília még csak hét hónapos lesz karácsonykor, megérzi az ünnep hangulatát. Talán már egy új járókában.

Bárhol is tölti Dózsa Zoltán a karácsonyt, az biztos, hogy emlékezetes lesz számára, hiszen ez lesz az első ünnep, amit mint apa ül meg. „Valószínűleg itthon leszünk, meghitt családi körben ünneplünk majd a kislányunkkal. De az is felmerült, hogy elutazunk síelni Ausztriába. Egyelőre nincsenek konkrét tervek, de mindenképpen meghatározó élmény lesz az első közös karácsonyunk” – mondja Zoli, aki természetesen családjával együtt végiglátogatja majd a nagyszülőket is. „Nekik is ez lesz az első unokás karácsonyuk, természetes, hogy ki akarják venni belőle a részüket. Egyelőre azonban még az ünnep előkészületeinél tartunk. Nem aggódom miatta, én szívesen veszem ki a részem a sütésből, főzésből. A feleségem és én is nagyon szeretünk a konyhában tüsténkedni, de a karácsonyi vacsoráról valószínűleg egyedül én fogok gondoskodni. Dórira inkább az ajándékok megvásárlása hárul. Ezen a téren ő a kreatívabb. Bár Emília még csak hét hónapos, de ő is kap ajándékot tőlünk. Valami hasznosat, még nem döntöttünk, de lehet, hogy meglepjük egy járókával.”

Az első babás karácsony Dózsa Zoltánéknál

Zoliéknál nem szokás a nagy ajándékozás, nem is igen beszélik meg, ki mit kér, legyen az meglepetés. „Mindenki a saját belátása szerint készül ajándékokkal, mi mindennek nagyon fogunk örülni, akár egy adag pelenka is jöhet. Mert az fix, hogy idén a legtöbb ajándékot a kislányunk kapja – mondja lelkesen a színész, aki biztos benne, a lánya érezni fogja a karácsony szent hangulatát. – Még nem tudhatom, mit vált ki belőle, de biztosan sok mindent felfog majd a körülötte zajló eseményekből, mert nagyon okos kislány. Rengeteg helyzetben látom rajta, hogy már most megért minket. Úgyhogy nagyon várom, és kíváncsi vagyok, milyen lesz az első közös karácsony.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top