nlc.hu
Tuti Tippek

Magyar havas tájak

Legyen hó! Magyar tájak, ahol a gyerek azt hinné, a Jégvarázsba csöppent

Amint elértük a decembert, minden gyerek egy embeként kiáltott fel, hogy hol a hó?

A gyerekek számára a tél egyértelműen egyenlő a hóval, még akkor is, ha az utóbbi években elég keveset tapasztaltak belőle. Általában, mire elővennénk a szánkót, már el is olvad az a kevéske hó, ami véletlenül leesett, de azért mi minden évben reménykedünk, főleg decemberben, hogy legalább karácsonyra megszán minket az időjárás, és igazi havas ünnepeket hoz majd.

Idén már annyi minden csúszott félre, hogy ennyi igazán járna, hogy fehér karácsonyunk legyen sok hóval, hogy egy kicsit egy gyönyörű, téli mesében érezzük magunkat, ha csak pár napra is. El szeretnénk merülni a nosztalgiában, no meg nyakig a hóban, visszaemlékezni a saját gyerekkorunkra, amikor még a régi faszánkót ráncigálták elő a pincéből az apukák, és morogtak, hogy már megint nekik kell húzni a szánkót fel a dombra. A lecsúszásnál persze már nem morgolódtak, hanem újra gyerekké váltak és még nálunk is jobban élvezték a szánkózást.

De ha nem adja meg nekünk ezt az élményt idén időjárás, akkor legalább képeken élvezzük a hó látványát. Olyan magyar tájakat mutatunk, melyekről simán azt gondolná a gyerek, hogy a Jégvarázs című mesébe csöppent, ha ott járna, amikor hó lepi el a természetet és városokat. Hogy teljes legyen a Disney-élmény, minden képhez hoztunk egy idézetet a Jégvarázsból.

„Nem is tudtam, hogy ilyen gyönyörű tud lenni a tél!”

Mintha a Jégvarázsban járnál

Az Őrségben gyönyörű a tél (Kép: Unsplash)

„Arendelle gyönyörű királyságát égkék tenger és hófedte hegyek határolták.”

Jégvarázsos téli tájak

Amikor befagy a Balaton, ellepik a korcsolyázók (Kép: Unsplash)

„Ha mi nem válunk el többé,
Tudom, nyár lesz mindörökké.”

Az igazi Jégvarázs képeken

Sejtelmesen mesés télen a Királyrét (Kép: Unsplash)

„A szívem hózáporként
fúj majd mindent át,
A lelkem hadd vágtasson,
hadd tomboljon, szóljon hát!
S ha végül minden percet
jégkristállyá vált,
a holnap rám talál
és a múlt lehull majd rám.”

Mintha a Jégvarázsban járnál

A jégkristályok és hó vették át Veszprémben az uralmat (Kép: Unsplash)

„A szeretet a kulcs. Az igaz szeretet megolvasztja a dermedt szíveket.”

Magyar tájak a Jégvarázsból

A mesebeli Lillafüred télen (Kép: Unsplash)

„Csak egy icipici hó kell
és még egy jó barát.
Mert nélküled nem készül el a hóember
Biz’ ő is vár ma rád.”

Amikor Budapestből Jégvarázs lesz

Budapest háztetői gyönyörűek hóval fedve (Kép: Unsplash)

„A szeretet azt jelenti, hogy valaki másnak a szükségletei sokkal fontosabbak, mint a sajátod.”

A Jégvarázs itthon is megtalálható

Magányos, havas fa a Börzsönyben (Kép: Unsplash)

„Vannak emberek, akikért érdemes elolvadni.”

Jégvarázs képeken Magyarországon

Fejér megyében az ösvény Elza kastélyához vezet? (Kép: Unsplash)

„Bírhatatlan hóban fagyban
jégcsákányod jár még.
Be kell hogy lásd, már nem vagy más,
csak egy ázott-fázott árnyék.”

Itt a magyar Jégvarázs

Pécs hóban és hó nélkül is varázslatos (Kép: Unsplash)

„Helyes a feje, de fix hogy lúzer,
Tuti nem lehet más.
Sokszor az ész ellen védő,
De környezetvédő,
Szóval igazán édi félnótás.”

Elhoztuk a Jégvarázs hangulatát

Karácsond misztikus tájai (Kép: Unsplash)

Hidegben is lehet túrázni:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top