Az általunk ismert bécsi karácsonyi vásár korai elődjének tekinthető decemberi vásárt a feljegyzések szerint először 1298-ban tartották meg, amikor a polgárok engedélyt kaptak arra, hogy advent idején betlehemes piacot tartsanak. A karácsonyi vásárok aztán a 16. században kaptak újabb lendületet (először Németországban), mégpedig Luther Márton protestáns reformátor tanításainak köszönhetően, melyek azt sugallták, Krisztus születése megfelelőbb ajándékozási nap, mint más szentek napjai. A gyülekezeteket arra buzdították, hogy tartsanak vásárokat a templomok közelében annak érdekében, hogy minél többen vegyenek részt az istentiszteleteken.
A bécsi adventi vásár története
Az 1626-os év krónikái szerint a bécsi Grabenben és Brandstättében december 16-án és 17-én állították fel és január 9-én bontottak le azokat a bódékat, melyekben pékek, mézeskalácsárusok és cukrászok kínálták portékáikat. Egészen 1761-ig ez volt a karácsonyi vásárok hagyományos helyszíne a városban.
1764-ben már a Freyung térre költöztették a karácsonyi vásárt. Mivel azonban ez a szokásos piac helyszíne is volt, ezért a kofák, és a vásári árusok között folyamatosak voltak a konfliktusok. Nem valószínű, hogy a viták miatt, de 1842-ben áthelyezték a karácsonyi vásárt Platz am Hofra. Itt aztán minden év december 5-től 132 standot állítottak fel, amelyek Szilveszter napjáig várták a vendégeket. 1872-ben a városi tanács úgy döntött, hogy megszünteti az adventi vásárokat, mert úgy érezték, hogy a nagy és modern városban elvesztették az eredeti funkciójukat. A hagyományt csak 1903-ban újították meg, s immár elektromos árammal világították ki a helyszínt.
Az 1900-as évek első felében ismét annyit költöztették az osztrákok az adventi vásárt, hogy szinte lehetetlen követni. Megrendezték Freyungban, majd az első világháború után, jóval szerényebb formában a Szent István-székesegyház előtt, majd Neubaugurtelben, Am Hofban és végül Messepalastban.
1975-ben a piacnak új helyre volt szüksége, mert a Messepalast is elérte az egyre növekvő autósforgalom okozta válság, vagyis mélygarázst kellett építeni. Ideiglenes megoldásként a Városháza előtti Rathausplatzon tartották meg az adventi vásárt, mely helyszín olyan különleges atmoszférát kapott az adventi csillogásban, hogy végül ez lett a vásár állandó helyszíne és mindmáig is a város adventi piacainak központja.
Helyszínek és nyitvatartás
Ebben az évben a következő helyszíneken találod a legnagyobb adventi vásárokat Bécsben:
- Rathausplatz (nyitva: december 26-ig)
- Stephansplatz (nyitva: december 26-ig)
- Michaelerplatz (nyitva: december 26-ig)
- Riesenradplatz (nyitva: január 8-ig)
- Maria-Theresien-Platz (nyitva: december 26-ig)
- Belvedere (nyitva: december 26-ig)
- Opera (nyitva: december 31-ig)
- Schönbrunn (nyitva: december 26-ig, majd újévi vásárrá alakulva január 4-ig)
Emellett több kisebb karácsonyi piaccal is találkozhatsz a város következő pontjain:
- Altes AKH
- Spittelberg
- Am Hof
- Karlsplatz
- Freyung
A bódék a legtöbb helyszínen délelőtt 10 és dél között nyitnak ki, este pedig 21-22 óra között zárnak.
Energiatakarékosság és fenntarthatóság
A világjárvány miatt az elmúlt két évben speciális intézkedések mentén rendezték meg a karácsonyi vásárokat. Idén szintén történtek újítások, szigorítások, igaz, már nem a pandémia, hanem az energiatakarékosság és a fenntarthatóság jegyében.
A 2022-es adventi vásárokon ritkították a standok számát, a Rathausplatzon például egyharmaddal kevesebb bódét állítottak fel. A fennmaradó területen kényelmes, fedett pihenőrészeket alakítottak ki, ahol a látogatók leülhetnek, nyugodtabb körülmények között fogyaszthatják el a vásárolt ételeket és italokat. A vásár mindemellett családbarátabb is lett, ez fellelhető az újonnan nyílt gyerekhüttében a kicsiknek rendezett ünnepi programokban is.
A standokon ezúttal is a jól megszokott árucikkeket kínálják, vagyis karácsonyi díszeket, textíliákat, ékszereket, játékokat, kézműves termékeket és hasonló csecsebecséket. Mindemellett természetesen a gasztro standok is jelen vannak, méghozzá idén először kizárólag olyanok, melyek vagy teljeskörű bio minősítéssel rendelkeznek, vagy legalább a kínálatuk több mint 30 százaléka biogazdálkodásból származik. A hagyományos sült gesztenyét, sült kolbászt, puncsot vagy épp forralt bort persze továbbra is megvásárolhatjuk náluk. Eldobható csomagolások azonban ebben az évben már nincsenek: az ételeket és italokat többször használatos, betétdíjas tányérokon és bögrékben adják ki. Utóbbiakat azonban, ha nem szeretnénk visszaváltani, továbbra is megtarthatjuk szuvenírként.
A Városháza előtti Christkindlmarkt egyik kihagyhatatlan látványossága idén a direkt a vásárra készült, kézzel festett klasszikus körhinta.
Karácsonyfa a Stephansdom előtt, 2022. november 10-én (Fotó: JOE KLAMAR / AFP)
A jellegzetes szíves fa a Városháza előtti parkban (Fotó: Eva MANHART / APA / AFP) / Austria OUT
Rathauspark karácsonyi fényei (Fotó: Eva MANHART / APA / AFP)
Üzletek és karácsonyi kivilágítás a Mariahilferstrassén (Fotó: JOE KLAMAR / AFP)
A bécsi karácsonyi vásár, 2022. november 19-én (Fotó: Profimedia)
A bécsi karácsonyi vásár, 2022. november 19-én (Fotó: Profimedia)
A bécsi karácsonyi vásár, 2022. november 19-én (Fotó: Profimedia)
A bécsi karácsonyi vásár, 2022. november 19-én (Fotó: Profimedia)
A bécsi karácsonyi vásár, 2022. november 19-én (Fotó: Profimedia)
Az energiaválság okán az osztrák főváros is spórolósabbra fogta: a vásárokat és a Rathausplatzon kialakított mesevilágot kizárólag LED-es fényfüzérek világítják ki, szerényebben azonban, mint korábban, ugyanis 40 fával kevesebbre került díszítés. Az elmaradhatatlan Szíves fát, a vásár egyik legkedveltebb jelképét azonban ebben az évben sem kell nélkülöznünk.