Ördög Nóra az idei karácsonyi dalukról: „Maga a csoda, hogy elkészülhetett”

F.C. | 2023. December 22.
Még a legendás Frank Sinatra hangja is felcsendül benne.

Ördög Nóráéknál már hagyomány, hogy 2018 óta minden évben készítenek egy karácsonyi dalt tehetséges énekesekkel együttműködve. Idén azonban majdnem nem jött össze a projekt – erről a közösségi oldalán számolt be a műsorvezető a férjével.

„Hosszú volt ez az év, az év vége meg különösen nehéz sok szempontból. Nincs mit szépíteni, elfogytunk. Nagyon sok ponton mondhattuk volna, hogy idén elengedjük a karácsonyi dal projektünket, mert egyszerűen nem maradt rá idő, energia. De ez a dal mégis kikívánkozott. És miközben készítettük, mintha nem vitte volna az energiáinkat, hanem épp ellenkezőleg: töltötte vissza” – olvasható a Nánási házaspár bejegyzésében.

Azaz a rajongók nagy örömére mégsem tört meg a hagyomány, Ördög Nóráéknak mégis sikerült elkészíteni az idei karácsonyi nótájukat, ami a De jó, hogy eljöttél! címet kapta. A dalt Tóth Tamás Vitold énekli, sőt a mesterséges intelligenciának köszönhetően még a legendás Frank Sinatra hangja is felcsendül benne. A hozzá készült videóklipnek pedig Glass Dominik tűzzsonglőr a főszereplője.

„Szóval maga a csoda, hogy ez a dal elkészülhetett. De csodák igenis léteznek. Különösen karácsonykor. A »De jó, hogy eljöttél« című dalt azoknak küldjük, akik elveszítették egy közeli hozzátartozójukat. A hiány ilyenkor még fájóbb. De talán az segít, ha arra gondolunk, hogy karácsonykor közelebb jönnek hozzánk a csillagok. Hosszú volt ez az év. De lassan az ünnepekre is azt tudjuk mondani: de jó, hogy eljöttél…” – osztotta meg megindító gondolatait a dalról Ördög Nóra.

Íme a Nánási család 2023-as karácsonyi dala:

A klipben ezúttal – most először – nem szerepelnek Ördög Nóráék gyerekei, Mici és Vince.

Hallgasd meg Ördög Nóráék korábbi karácsonyi dalait!

2022-ből:

 

2021-ből:

 

2020-ból:

 

2019-ből:

 

2018-ból:

Kiemelt kép: Sajtószoba

Exit mobile version