Hús nélkül is lehet finom, sőt! – Vega ünnepi menü

nlc | 2017. December 19.
Hús nélkül is van élet, nem is akármilyen! Ez a húsmentes ünnepi menü a bizonyíték rá, hogy legalább olyan finom lehet a karácsonyi menü hús nélkül is, mint hússal. Sőt, talán még finomabb is!

A húsimádókat is megértjük, nekik is készültünk egy igazi húsos ünnepi menüvel, de van egy olyan érzésünk, hogy ez a vega ünnepi menü is tetszeni fog nekik. Van itt minden, körte, füge, ricotta – és még csak a falatkáknál tartunk, vargánya, cékla és sok-sok mag, és a végén egy isteni diós süti – kell ennél több? Nem, szerintünk sem!

Ricottakrémes crostini

Hozzávalók:

A ricottát sózzuk, borsozzuk és összekeverjük. A bagettszeleteket megpirítjuk, a gyümölcsöket felszeleteljük. A megpirított bagettre ricottakrémet kenünk, ráhelyezzük a gyümölcsszeleteket, és kevés mézzel meglocsolva tálaljuk. Tehetünk a tetejére diódarabokat, zöld fűszereket is. 

Vargányakrémleves

Hozzávalók 4 személyre:

Az olívaolajon megdinszteljük az aprított hagymát és a tisztított, darabokra vágott paszternákot, hozzáadjuk az aprított fokhagymát és a megmosott, szeletelt vargányát, sóval, fehér borssal és kakukkfűvel fűszerezzük. Felöntjük a zöldségalaplével, 15 percig főzzük, pürésítjük, majd átszűrjük. A mascarponét a joghurttal elkeverjük, hozzáadunk egy merőkanálnyit a forró levesből, majd az egészet a leveshez tesszük, végül belekeverjük a vajat. (Ezután már nem szabad melegíteni!) Levesbetétként adhatunk hozzá grillezett vargányaszeletet.

Kuszkusz céklával és sült halloumi sajttal

Hozzávalók 4 főre:

A kuszkuszhoz:

A sült céklához:

A fűszeres magokhoz:

A halloumihoz:

Lencsés céklás „kuszkusz”: Meghámozzuk a céklát, és apró darabokra vágjuk. Mixerrel egészen apró darabokra aprítjuk. Egy nagy tálban az összes hozzávalót összekeverjük (a céklakuszkusz hozzávalóit), a citromlé és a pita kivételével. Ízlés szerint ízesítjük, a citromlevet is hozzáadhatjuk, majd lehűtjük.

Sült céklaElőmelegítjük a sütőt 180 Celsius-fokra. A céklákat fóliába tekerjük, és 30-40 percig sütjük, amíg eléggé megpuhulnak (beléjük tudunk szúrni egy kést). Kivesszük a céklákat a sütőből, eltávolítjuk a fóliát. Amikor kicsit már kihűltek, lehúzzuk a héjukat. Ehhez a művelethez használhatunk gumikesztyűt is, ha a cékla még túl forró. Falatnyi darabokra vágjuk, meghintjük olívaolajjal, és félretesszük.

Fűszeres magok: A hozzávalókat egy tepsibe tesszük, és egy nagy csipet sóval ízesítjük. 5-10 percig sütjük, amíg a magok aranyszínűek lesznek.

Halloumi: Egy tapadásmentes serpenyőben felhevítjük az olívaolajat, és 2-3 percig sütjük a sajtszeleteket, amíg aranyszínt kapnak. A sütési idő alatt egyszer megfordítjuk őket. Azonnal tálaljuk a sült céklával, a lencsés céklakuszkusszal és a pitával.

 

Diókrémes minipiték

A tésztához:

A krémhez:

A tetejére:

A tészta hozzávalóit egy tálba mérjük, és gyors mozdulatokkal összegyúrjuk. Gombócot formázunk belőle, celofánba csomagoljuk, és 1-2 órára hűtőbe tesszük. Ha letelt az idő, elővesszük a tésztát, és kibélelünk vele több kisebb sütőformát úgy, hogy a formák oldalára is jusson tészta. Alaposan megszurkáljuk a tészta alját villával, majd sütőbe toljuk, és kb. 20 percig sütjük, figyelve, hogy ne piruljon meg a tészta. Ha kész, kivesszük a sütőből, és megvárjuk, míg teljesen kihűl.

 A krémhez a tejből és lisztből sűrű krémet főzünk, majd ha kihűlt, hozzáadjuk az összes többi hozzávalót is, és ezzel töltjük meg a kis tésztakosarakat. Dióbéllel díszítve tálaljuk.

Exit mobile version