Jóval drágább lesz az idei karácsonyi halvacsora – borsosabb halárakra készülj!

F.C. | 2021. November 30.
Szélesebbre kell nyitni a pénztárcánkat, ha halat akarunk tenni az ünnepi asztalra.

Legalább 10 százalékkal fog többe kerülni a hal idén karácsonykor, a drágulás egyaránt érinti az élő és a feldolgozott halakat – számolt be az RTL Híradó. A Magyar Halászati Szövetség szerint az idei árakat nem csak a megdrágult takarmányárak nyomták fel: az idei halhozam rosszabb lett az előző évekhez képest, exportra is alig jut belőle.

„Nem csak minket sújtott az időjárás, egész Európában gyenge volt az édesvízi haltermelés. A németek, a csehek, a lengyelek bármikor elvinnék a magyar haltermelés zömét néhány száz kamionnal, ha adnánk” – mondta el Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője.

Az itthoni kínálat széles, az árak változóak. A halárusok azt mondják, a filézett, konyhakész húsokat keressük inkább. Még mindig pontyból adják el a legtöbbet, utána jön csak a harcsa.

Drágább halászlét eszünk idén (Fotó: illusztráció, iStock)

Bár az egyik legegészségesebb húsféle és itthon bőven jut belőle, a magyarok eszik a legkevesebb halat az Európai Unióban, főleg csak karácsonykor. Az ünnepi időszakra esik az éves halfogyasztás 30-35 százaléka. Évente átlagosan 6,7 kiló hal kerül egy magyar ember asztalára, miközben az uniós átlag ennek több mint háromszorosa.

Halreceptek az nlc-n:

Exit mobile version