7 osztrák karácsonyi sütemény, amit idén ki kell próbálnod

K. Z. | 2022. November 25.
Fahéj, narancs, szegfűszeg, dió… igen, a karácsony ízei, illatai. Próbáljuk meg egyetlen süteménybe zárni őket – az osztrák nagyiknak már sikerült!

Ha gyermekkorunk karácsonyait szeretnénk felidézni – és persze reprodukálni felnőttkorunkban, akkor mi jut először az eszünkbe? Csupa érzéki emlék. Fények, ízek, illatok. Utóbbi kettőben nagy szerepe van a sütőben sült házi süteményeknek. Ilyenkor aztán keveredik a levegőben a méz, a szegfűszeg, a fahéj, a narancs illata, mindaz, amit úgy hívunk: karácsonyi aromák. Már legalábbis, ha olyan szerencsések vagyunk, hogy „sütögetős” anyukánk volt. Ha nem, akkor se csüggedjünk, hiszen bármikor lehet hagyományt teremteni. A házi süti valami különleges dolog. Egyáltalán nem hasonlít a cukrászdai hatalmas tortaszeletekre, sem a francia miniédességekre.

Könnyen kapkodható, jó esetben morzsolódik, de azért némi krém vagy lágyság is van benne, és persze rengeteg fűszer. Ezzel együtt nem is olyan könnyű műfaj. Házi sütiből legalább olyan könnyű rosszat enni, mint jót, hiszen sokszor kaptunk már életünkben száraz, unalmas piskótát, semmilyen kekszet. Na de nem karácsonykor! És persze nem az osztrákoktól! Mert ha tradícióról van szó, akkor annak csodás letéteményesei ők, a szomszédaink. Nagyon értenek az egész téli ünnepkörhöz, pláne annak gasztronómiájához. Gondoljunk csak a forralt borra, a bratwurstra vagy a bécsi adventi vásárra, ahová néhány éve még buszostul szállították tőlünk a karácsonyi turistákat.

Az osztrákokban megvan minden, ami egy jó sütirecepthez kell: hagyomány és pontosság. Mellette azonban kiváló vendéglátók is: kedélyesek, családiasak, egyszerű örömökkel. Na jó, ne általánosítsunk, mindenesetre könnyű magunkat jól érezni Ausztriában, pláne, ha házi sütemény is kerül az asztalra. Talán nem is gondolnánk, mennyifélét készítenek a mindenki által ismert stollenen kívül.
Uralkodó alapanyagaik természetesen a dió, a narancs és a marcipán, és persze a fent már emlegetett különleges aromájú, mindenki számára a karácsonyt idéző fűszerek.

Most tanuljunk valami újat, és nézzünk meg néhány összetett receptet a fent írt stollen kalácson kívül. Persze osztrák szomszédaink annak a receptjén is tudnak csavarni egyet…

Gyümölcsboros linzer

Fotó: Getty

Én nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ha egy süteménybe alkohol kerül, az nekem már csak izgalmas lehet. Egy hagyományos linzertésztát például teljesen meg lehet kavarni némi gyümölcsborral, méghozzá a jó értelemben.

Hozzávalók:

Elkészítése:

  1. Vegyünk elő egy tálat, és keverjük össze benne a lisztet a vajjal, sóval és a borral. Már kész is a tésztánk, amit egy órán át érdemes pihentetni.
  2. Ezután jöhet a nyújtás, majd körülbelül 4 milliméteres, kör alakú darabokat szaggassunk belőle! A közepükbe jöhet a lekvár (bármilyen gyümölcsből, majd illesszük össze a párokat.
  3. Elegendő 15 perc a 180 fokos sütőben a végleges állapothoz, díszítésnek pedig némi porcukorfelhő. Ha száraznak találnánk, nyugodtan mellé is kortyolhatunk az alapanyagból, garantáltan megalapozzuk vele az ünnepi hangulatot!

Töpörtyűs keksz

Fotó: Getty

– Édes istenem – halljuk máris felsóhajtani a vendégségbe hívott nagynénit, amint megmondjuk neki, mit is tartalmaz a legújabb édességünk. Pedig az osztrák emberek jó régóta kínálják ezt a finomságot az autentikus borozóikban, vagyis a heurigerekben. És gondoljuk csak meg: manapság már nemcsak a pogácsába kerülhet töpörtyű, hiszen felbukkan a félig-meddig édességnek számító szilvás papucsban, sőt, bonbonokat, táblás csokikat is készítenek vele. Higgyünk a bátor kísérletezőknek!

Hozzávalók:

Elkészítése:

  1. A lisztet terítsük el, a közepébe fúrjunk lyukat, ide jöhet az összes hozzávaló az apróra vágott töpörtyűvel együtt.
  2. Jól gyúrjuk össze, majd pihentessük a kész tésztánkat fél órán át.
  3. Innentől már jól nyújtható állagot kap, és bármilyen formát szaggathatunk belőle.
  4. 15 percre tegyük be a 200 fokos sütőbe, amíg aranybarna színt nem kap. Ha kihűlt, lekvárral, porcukorral díszíthetjük.

Diós kiscipó

Fotó: Getty

Az ember két nagyétkezés között sokszor nem vágyik másra, csak aprócska nassolnivalóra. Mondjuk néhány csokis falatkára, amit csak úgy bekapkod, hogy a vendégsereg észre sem veszi… Pont erre a célra alkalmas ez a cipócskának is nevezett diós aprósütemény.

Hozzávalók:

Elkészítése:

Mint a legtöbb házikeksz-féle, ez is roppant egyszerűen készül. Csupán összegyúrjuk az összes felsorolt hozzávalót, majd betesszük a hűtőbe pihenni. Egy óra elteltével formáljunk belőle kisebb golyókat, majd forgassuk meg porcukorban, de vaníliáscukrot is használhatunk. 150 fokra melegített sütő a legjobb neki, itt 18 perc alatt isteni lesz.

Marcipánszelet

Fotó: Getty

Narancs és mandula – ez már nem lehet rossz. Ha még hozzátesszük, hogy ez a szeletelt sütemény kellően szaftos is, semmiképpen nem száraz, akkor legszívesebben most nekiugranánk. Ráadásul falatnyi méretű, ami nemcsak jól mutat az ünnepi asztalon, de épp kellemes eszegetni: tömény volta ellenére nem telít el túlságosan.

Hozzávalók:

 A töltelékhez:

Elkészítése:

  1. Hideg vajjal dolgozunk, ezért siessünk az összegyúráskor! A darabolt vajhoz adjuk hozzá a lisztet, a sütőport, a cukrokat és a tojást.
  2. Most jöhet a töltelék: a fent írt hozzávalókat egyszerűen elegyítjük.
  3. Ezután kétfelé osztjuk a tésztát, és körülbelül 30 centis lappá nyújtjuk. Az első lap mehet is a tepsibe, kenjük rá a tölteléket! Még szebb, ha almadarabokkal díszítjük. Óvatosan helyezzük rá a második lapot, a széleket akár össze is nyomhatjuk, mint a piténél.
  4. 180 fokon húsz perc kell neki, aztán máris szeletelhetjük.

Hógömbök

Fotó: Getty

Ez olyannyira osztrák édesség, hogy burgenlandi kiflinek is szokás nevezni, most azonban nem kifli, hanem golyó formájúra készítjük. Nem mindenkinek a kedvence, mert kissé száraz, de ha van egy jó kis tea, kávé, netán forralt bor, akkor ez igazán nem lehet probléma! És hát pont ezek ne lennének az ünnepi asztalon?!

Hozzávalók:

A tésztához:

A töltelékhez:

Elkészítése:

  1. Ez alkalommal is hideg vajjal dolgozunk. Összegyúrjuk a liszttel, majd jöhet bele a többi hozzávaló, ezután legalább félórát pihentessük a hűtőben!
  2. Osszuk négy részre az így elkészült tésztánkat, és nyújtsunk mindegyikből téglalapot.
  3. Innentől a töltelék jön: verjünk habot a tojásfehérjéből és a cukorból, kenjük a tésztára, szórjuk meg apróra vágott dióval, fahéjjal, bármilyen hozzá illő fűszerrel!
  4. Mehet is a sütőbe, 180 fokon 12 perc alatt sül készre.

Stollen túrósan

Fotó: Getty

És akkor itt van minden téli asztalok királynője, a stollen. Neve eredetileg: Christstollen, vagyis Krisztuskalács, és valójában német, abból is a legrégebbi, legismertebb karácsonyi süti. Nevét onnan kapta, hogy formája a fehér cukorbevonattal a bepólyált Kisjézusra emlékeztet. Már a XV. században is fogyasztották! Van, aki nem szereti magában, csak lekvárral, mert anélkül unalmasnak találja, de most olyan verziót mutatunk, aminek már a tésztájába belerejtettük az izgalmakat. 

Hozzávalók:

Elkészítése:

  1. Először is vágjuk fel apróra a szárított gyümölcsöt, közben már elő is melegíthetjük a sütőt 200 fokosra.
  2. Keverjük össze a túrót a cukrokkal, tojással, tejjel és a rumaromával (mandulaaromával is helyettesíthető, de bármilyen likőr jól áll neki). Öntsük bele a darált mandulát, lisztet és sütőport, valamint a gyümölcsöt.
  3. Gyúrjuk át a masszát, és formáljuk kalácsformára.
  4. Fektessük a kivajazott sütőbe, majd süssük 40 percen át.
  5. Ha úgy látjuk, hogy átsült, megkenhetjük vajjal, porcukorral – ez adja meg az igazi hagyományos külsejét.

Gyümölcskenyér

Fotó: Getty

Valahol félúton a péksütemény és a sütemény között: nyugodtan adhatjuk uzsonnára, sőt, reggelire is, hiszen sok egészséges hozzávalót tartalmaz. Tejeskávéval különösen mennyei – ahogy azt karácsonykor kell. Most egy almás-fügés verziót mutatunk nektek.

Hozzávalók:

Elkészítése:

Nagyon egyszerű a dolgunk: az összes hozzávalót összekeverjük, majd egy éjszakán át konyharuha alatt pihenhetjük. Reggel már mehet is a sütőbe, 140 fokon legalább egy óra kell neki, persze figyelgessük közben, nehogy kiszáradjon. Úgy jó, ha finom gyümölcsös-lágy marad.

Exit mobile version