Csak kellemetlen és cinikus kérdéseket tesznek fel, ezért nagyon nehéz higgadtnak maradni ilyenkor. Milyen stratégia a legjobb? A hidegvér.
Egyes cégek, szervezetek kimondottan óvakodnak a stresszinterjú alkalmazásától, abbéli aggodalmuk okán, hogy esetleg a közvéleményben elterjed valamifél rossz hír róluk, s akkor majd csak kevesen jekentkeznek hozzájuk, és sokkal kisebb lesz a „választék” az emberi erőforrásokat tekintve.
Sokan viszont éppen ellenkező álláspontot képviselnek, vagyis: igyekeznek megelőzni, hogy az alany a saját magáról betanult paneleket puffogtassa a beszélgetés során, hiszen mindenki személyiségének pozitív oldalát s hozzáértését, rátermettségét domborítja ki egy ilyen helyzetben. Ellenben ha sikerül kizökkenteni a delikvenst nyugalmi helyzetéből (amelyről persze tudjuk, hogy korántsem nyugalmi, hiszen egy állásinterjún, ha minimálisan is, a legtöbb esetben jelen van a feszültség), máris bepillanthat a leendő munkaadó leendő munkatársa jellemébe. Hiszen idegességünkben, bizonytalanságunkban hajlamosak vagyunk hirtelen, meggondolatlanul reagálni. Az interjúztató célja pedig pontosan ez: stresszhelyzetet előállítani, és kihozni belőled azt, amilyen ilyenkor vagy. Ehhez az interjúztató részéről is nagy felkészültségre van szükség, elég valószínű, hogy a kérdések sora pontosan kigondolt és megtervezett menetrend, sőt stratégia szerint zajlik.
A profi stresszinterjús képes arra, hogy semlegesen viselkedjen veled szemben. Ami számodra azért nehéz, mert nem tudod, mit is gondolj róla. Nem tudsz az ő reakciói mentén válaszolni, mosolyogni vagy visszaütni. Visszacsatolást semmiképpen sem szabad várnod. Ez a semlegesség azonban gyakorta negatívumba csap át, ha kérdező úgy gondolja, még inkább meg akar csavargatni téged. Ilyenkor látszólag nem figyel rád, elfordul, fintorog, kurtán kérdez, és folyamatosan kekeckedik, kezdve attól, hogy a recepciósnak miért nem mutatkoztál be, és hogy a sálad nem is passzol a sminkedhez…
Többnyire persze nem szólnak előre, mire számíthatunk, s csupán élesben derül ki, hogy nem csak egy kedvesen érdeklődő, méregető interjúszituációban lesz részed. A legfontosabb teendőd, miután szembesültél azzal, itt most csak és kizárólag arra megy ki a játék, hogy szétcincáljanak, kizökkentsenek, próbálj meg nyugodt maradni, és türelmesen válaszolni az undokabbnál undokabb kérdésekre.
Jó taktika lehet a visszakérdezés, de ezt csak akkor szabad bevállalnod, ha megalapozott ismereteid vannak, ha alaposan felkészültél az adott cégből, mert nagyon kellemetlen lehet, ha a visszavágás rosszul sül el, s te maradsz alul. Ez azt is jelenti, hogy érdemes előre felkészülni a kellemetlen kérdésekre. Néhányukat gondold végig! Mit válaszolnál, hogy tudnál diplomatikus maradni. Amennyiben ott, helyben váratlanul olyan kérdést kapsz, amelyre nem számítottál, hangos gondolkodással is időt nyerhetsz.
Sarokpontokkal kell érkezned: mi az amit feltétlenül el akarsz mondani (s ezt mondd is el, ha törik, ha szakad), s nagyon fontos, hogy ne blokkolj le a beszélgetés közben. Meg kell próbálni figyelned a saját testbeszédedre is. A kéztördelés például ilyenkor okot adhat a támadásra. (Miért tördeli a kezét? Mitől fél? Úgy érzi, nem tud megfelelni az elvárásainknak? Takargat valamit?) S nem szabad bedőlni a kérdező testbeszédének sem, ha például te befejezted a választ, de ő még várakozón néz rád tovább, ne folytasd a válaszod mégis.
Tartsd szem előtt, hogy az interjúztatónak nem célja, hogy megszégyenítsen! Azért viselkedik így, mert az adott szervezet érdekeit képviselve a legjobb munkaerőt keresi, s ez csupán egy módszer a sok közül. Az interjú végén egyébként is szokás kicsit „helyretenni” a beszélgetést, mert – lelki alkattól függően – sokakban maradandó rossz élményt okozhat.
|
Tipikus stresszinterjú-kérdések: • Bizonyítsa be, hogy megérdemli a fizetését! |
