Sétáltam a kis városkánkban (Hajdúnánás), és egyszer csak megpillantottam öt idegen, nagyon jó pasit. Kik ezek? (Nánáson mindenki ismert mindenkit.) Hogy kerültek ide? Azonnal elkezdtek vonzani, és ahogy a közelükbe értem, kiderült: németek. Sőt hamarosan megpillantottam a Volkswagen mikrobuszukat is, amin NSZK rendszám volt. (’83-at írunk, vastagon benne a kommunizmusban.)
Wao! Nyugati szupercsávók! Már nem emlékszem, hogyan elegyedtünk szóba, a lényeg, hogy úgy megkedveltük egymást, hogy két nappal tovább maradtak a városkánkban miattam, mint tervezték. És anyám – a drága, nagyvonalú Gondos Muci (ez eredetileg egyébként az én egyik otthoni nevem) – velem együtt tudott örülni. Érezte, hogy micsoda ajándékban vagyok, és nemcsak azért, mert jó srácokról van szó, meg NSZK-ból jött emberekről (akkor még nem jártam nyugaton, és sok minden érdekelt abból a világból), hanem bennük is ott volt a szabadságvágy, életszeretet és lazaság, ami akkor már vastagon bontakozott bennem.
Kívül-belül szép emberek voltak. Hoztak magukkal valami olyan szelet, ami felszabadító volt. Anyám pedig három napig sütött-főzött ránk, kitette szívét-lelkét. Ráadásul micsoda elképesztő szakácsnő! (Nem véletlen, hogy két öcsém is profi szakács.) Ezek a srácok először ettek frissen vágott tanyasi csirkét, tyúkot – még most is emlékszem, milyen jól hangzott a mondat, „my mama killed the chicken” – egyébként leölve vette, de ő kopasztotta –, és hogy örültek a finom házi kosztnak. Mi pedig együtt nevettünk, örültünk, éltük át ezt az áramló adás-kapást. Anyám segítő, partner és barátnő is volt egyben. Igazi laza, vagány, nagylelkű anya.
|
Te mivel leped meg édesanyádat? |
Búcsúzáskor a fiúktól olyan ajándékot kaptam, amit nem is reméltem: egy Frank Zappa-bakelitet. (Akkor ő volt az egyik kedvencem.) Akkor Hajdúnánáson, egyáltalán Magyarországon Frank Zappa-lemez?!? (Egyáltalán bármilyen imperialista-kapitalista kultúrszemét…?) Egy év múlva, amikor beköltöztem Debrecenbe, ez a bakelit volt a tőkém. Az egyetlen komolyabb, saját anyagi értékem. Ezt adtam el akkor, hogy elinduljak a nagyvilágba – nagy városba – szerencsét próbálni. Köszönöm, anya!
Neked is biztosan van saját történeted édesanyádról – írd meg nekünk, és megjelentetjük!
