Mindannyian mások vagyunk, nincs két egyforma ember. Eltérő a gondolkodásmódunk, a viselkedésünk, a temperamentumunk, a hangulatunk. Egyénileg reagálunk egy számunkra megterhelő szituációra, pl. egy kórházi tartózkodásra.
Nekünk, ápolóknak csupán pillanatok állnak rendelkezésre arra, hogy megérezzük: egy adott beteg milyen személyiségjegyeket képvisel. Mert nem mindegy, hogyan szólítom meg, hogyan kommunikálok vele az első perctől kezdve. Én azt vallom: mosollyal és kedvességgel nem tévedhetünk. Sőt, eme természet adta “fegyverünk” bevetésével a rosszindulat is gyakran mérsékelhető, sok esetben megszüntethető.
A következő történetet egy tanulónővér osztotta meg velem. Csillogó szemmel, mély átéléssel, mosolyogva mesélt. Azt már csak remélni tudom, hogy sikerül úgy átadnom nektek, így írásban azt a csodálatos lelki boldogságot és elégedettséget, sikert, melyet ő érzett, és általa én is, mikor elmondta nekem.
“Kiosztotta a főnövér reggel a kórtermeket. Ahogy beléptem, azonnal elnevettem magam. Képzeld, az utolsó ágyon feküdt egy nénike. Annyira aranyos volt! Ült az ágyban, kapaszkodott az ágyrácsba, mint egy kisgyermek, a pelenkája a melle aljáig ért. Egy apró, törékeny kis tündéri mamikát képzelj el. Haja az égnek állt, biztosan elfeküdte szegény. Nevetett rám, mikor meglátta, hogy én is mosolygok. Jaj, annyira édes volt! Odaléptem hozzá, kértem, mosakodjunk. »Rendben angyalom« – válaszolta nekem. Végig beszélgettünk, mesélt a régi időkről. Gyermekeiről, a betegségéről, a magányáról – az egész életéről. Volt úgy, hogy könnyes lett a szeme, de ekkor megfogtam a kezét, és újra nevetett. Megfésültem kócos haját, be is fontam neki, majd tisztába tettem és megetettem. Amikor mértem a vérnyomását, megszorította a kezem, mikor kiültettem a székre, átölelte a derekam – és nem engedte el.
Másnap is bementem hozzá, pedig nem oda voltam beosztva. Felcsillant a szeme, mikor meglátott. Majd képzeld, mikor ebédeltettünk, azt mondta a többieknek: »Én nem eszek!« Nem sikerült megetetnie senkinek.
Ekkor jött az osztályos nővér és megkért: »Gyere a mamikádhoz, hátha neked sikerül.« Láss csodát, úgy megörült a nénike nekem, hogy már magától pattant fel és kérdezte csillogó tekintettel édesen: »Most ugye enni fogunk?«
A többiek csak néztek és nem értették. A társaim kérdezték: Mit csináltam vele? »Csak mosolyogtam és kedves voltam – nincs titkom szerintem.« A nővérke meg csak annyit jegyzett meg kedvesen, elismeréssel a hangjában: Gratulálok! »Ez a beteg téged kiválasztott.«
Mondd el nekem: Ez mit jelent?”
Minden nővér életében vannak ilyen esetek. Mikor egy láthatatlan kapocs szövődik az ápoló és a betege között. Az első megtapasztalása a legcsodálatosabb dolog, ami gyakran egy életre szól!
Azon kívül, hogy egy belső örömet, elégedettséget okoz, tanulságul is szolgálhat a mindennapokhoz. Egy-egy ilyen “kiválasztás” utat mutat nekünk: hogyan bánjunk embertársainkkal, hogy elégedettek legyenek velünk. Erőt, hitet ad, mely ahhoz szükséges, hogy a nővéri pályán haladva fel tudjunk töltekezni a nehéz pillanatokban is.
Ez az, amit az iskolában nem tudnak megtanítani: hogyan kommunikálj helyesen, és mennyire fontos az, hogy minden pillanatban kedves légy, magad elé helyezd a beteget. Aki aztán ragaszkodni fog hozzád, a te szereteted, pozitív szemléleted rá is átragad, ami a gyógyulására is kihat.
Mert lesznek az út során olyan személyiségek is, akik támadnak, nem önszántukból, meglehet, hanem a betegségük váltja ki belőlük gyakran a rosszindulatot. Lesznek olyanok is, akik ellenséget látnak majd benned, nem lesz jó semmi, amit csinálsz: tudni kell azonban kezelni majd őket is, átjutni a maga köré épített védőburkán. Ez lesz az igazi kihívás…
Mert valljuk be, egy nővér akkor boldog, ha kap olyan visszajelzéseket, melyek a lelkének kedvesek és szeretetteljesek, amelyek mélyen a szívébe vésődnek, mert általa képes a mindennapokon saját gondjait hátrahagyva csak a betegért tenni, az ő gyógyulását előtérbe helyezni.
Minél több “kiválasztás” történik velünk, annál könnyebb az út, melyen haladnunk kell. Rajtunk is múlik, mennyi szép, nemes pillanatot élünk át napjaink során.
És te, kedves leendő nővérke, a jövő nemzedék tagja, aki talán engem is ápolni fog: Legyél mindig ilyen mosolygós és vidám, töltekezz energiával, mert nagyon nagy szükséged lesz rá.
Raktározd el mélyen szívedbe a pozitív pillanatokat, tegyél azért, hogy minél több legyen tarsolyodban, mert ezeket kell majd elővenned a nehéz napjaidon.
Ez segít ugyanis majd neked a mérleg nyelvét egyenesbe hozni.
Keressük meg együtt az ország kedvenc ápolóját! Várjuk a jelöléseket október 26-áig!
A bejegyzés az Ápolónő – Egy nővér mindennapjai blogon jelent meg!
Ápolók az NLCafén!
- Feleségül vette ápolója a 4 éves rákos kislányt – fotók
- Megható videó a 90 éves ápolónőről, aki ma is dolgozik
- Ápolók, a mosolygós angyalok
- Szegény kórház – “A legtöbb ápoló már csak hivatástudatból dolgozik”
