Kedvenc ápoló

Egy nővér öröme: az ápoltja mosolya

"Nem tudnak már enni és inni sem egyedül, testüket lemosni a nap végén. Egyformán telnek a napok, már az sem számít, milyen évet írunk" – Az "Ápolónő – egy nővér mindennapjai" blog egy bejegyzését olvashatod.

Fekszenek szerencsétlenek sorban, immár önellátásra teljesen képtelenül, minden egyes mozdulat pokoli kínokkal jár a megfáradt, öreg végtagoknak.  Szinte tapintható a végtelen magány, az elkeseredettség, a szomorúság, a halálvárás az élet valóban utolsó időszakában.

Fekszenek szerencsétlenek sorban, immár önellátásra teljesen képtelenül, minden egyes mozdulat pokoli kínokkal jár a megfáradt, öreg végtagoknak. Nem tudnak már enni és inni sem egyedül, testüket lemosni a nap végén. Egyformán telnek a napok, már az sem számít, milyen évet írunk, milyen nap és hányadika is van – már nem lényeges. Nincs mit várni, eltelt az idő, nincs már semmi, amiért küzdeni kellene. Fekszenek, néznek a semmibe, talán a múlton álmodoznak, mikor még ők is aktívak és egészségesek voltak. Vegetálnak az ágyba szinte belegyógyulva, hangtalanul, némán, időnként fájdalmasan jajongva. Elkeserítő látvány ez egy nővér mindennapjaiban.

Egy nővér öröme: az ápoltja mosolya

Ajtó felé néznek, állandóan várják, hogy belépjen valaki. Egy családtag, egy látogató, még ha nem hozzájuk is jön, de mégis történik valami, ami megtöri a csendet, az egyhangúságot. Várják az orvost és várják a nővért. Az ápolót, aki segít nekik, és elhiteti: érdemes még élni.

Mosolyogva lép be hozzájuk, és vidáman csicseregni kezd: “Jó estét, kislányok – köszön nevetve, hogy felrázza őket a melankolikus hangulatból. – Tűellenőrzés, csajok, nézzem, kinek kell másikat szúrnom? Mutassák szépen kezecskéiket, kérem” – s odalép az első ágyhoz.

A nénike mintha nem hallaná, mintha gondolatai nagyon-nagyon messze járnának. Réveteg tekintetében közömbösség tükröződik. Beletelik egy kis időbe, mire visszatér közéjük. Ijedten néz szét, ahogy a többi beteg is, félelemmel teli tekintettel pillantanak egyszerre fel a nővérkére, aki éppen fájdalmat készül okozni – hiszen ebben a korban már az élet is fáj sajnos nekik.

Látja ezt az ápoló is, és ügyesen kivágja magát: “Csajok, aki ügyes lesz, annak rajzolok egy kis virágot vagy kisautót a leragasztására. Csábító, igaz? Nos, kivel kezdhetem?” – s mosolyog rájuk továbbra is töretlenül.

Varázslatosan kezd oldódni a rosszkedv, mintha mosoly derengene ekkor már az öreg, ráncos ajkakon. S ha hiszitek, ha nem, végtelenül aranyosak, együttműködőek, valamint hihetetlen vidámak lettek. Olyannyira, hogy az egyik 88 éves nénikének sikerült még a nővérkét is meglepnie!

Mégis hogyan? Elmesélem.

Mikor szúrta be a tűt, ami természetesen nem kellemes, végig beszélgettek. Nem titkolt célja is van ezzel: figyelmét a betegnek a fájdalomról elterelje. És a mami szinte kicserélődött az elmúlt percekben. Üres tekintetébe újra az élet csillogása költözött be.

“Nos, mit szeretne? Virágot, vagy kisautót? Mert meg kell dicsérnem, nagyon ügyes volt!” – szólt a nővérke, mire a mami viccesen: “Egy jó pasit rajzoljon nekem” – mondta huncutul, mire az ápoló kacagva válaszolt: “De mamikám! Nekem kell felvilágosítani, aki az unokája lehetne, hogy jó pasi nincsen? Huh, azt még szerintem rajzolni sem lehet…”

S ekkor útjára indult, mint egy lavina, a boldog nevetés a kórterembe, amely leírhatatlanul jó érzés volt – látni azokat a betegeket vidámnak lenni, akik percekkel ezelőtt majdnem sírtak, siratták keserű sorsukat.

Akad egy olyan nénike is, aki a kisautót válaszolta. S mikor megkapta, boldogan nézegette hosszan, mint egy kisgyermek, majd kedvesen mondta: “Ha hazaenged a dr. Úr, meg fogom mondani neki, nem kérek betegszállítót, mert itt van a kocsim, amely engem hazarepít.”

Most mondjátok meg: Hát nem édes?

Ami pedig az egészre a koronát feltette: “Kislányok, azt hiszem, kapok én ezért a főorvos úrtól!” – fordult vissza az ajtóból a nővérke, úgy tett, mintha valóban komolyan mondaná, tudta jól a választ, és hallani akarta újra, mert annyira jó érzés másoknak adni, örömet okozni – és cinkossá válni egy gyermeki szövetségben.

“Megvédjük mi, nővérke, nem áruljuk el, hogy maga volt” – kiabálták szinte egyszerre együtt érzően az idős asszonyok.

“Legyen ez a mi kis közös titkunk” – válaszolta kacsintva a nővérke, s miután minden beteget megitatott, robogott tovább a következő kórterembe, hisz ott is várják a szomorú arcok.

Egy ápolónak, azt hiszem, nem létezik nagyobb köszönet: mint boldognak látni – ha csak pár percre is – azokat, akikért világra jött, akikért ő megszületett.

Egy nővér teljes szívével érzi, mélyen belülről – sokkal jobb érzés adni, mint kapni idegen embertársainktól.

Keressük meg együtt az ország kedvenc ápolóját! Várjuk a jelöléseket október 26-áig!

A bejegyzés az Ápolónő – Egy nővér mindennapjai blogon jelent meg!

 

Ápolók az NLCafén!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése