Kedvenc ápoló kiemelt cikkek

Az ország kedvenc ápolója: “Soha ne menj el a nyomorúság előtt, mely tőled vár segítséget”

Szabó Bernadettet kollégái és egy betege is a jelölték az ország kedvenc ápolója címre.
Bizonyára olvastatok már arról, hogy keressük az ország kedvenc ápolóját. Felhívásunkra számtalan jelölés érkezett, így nagyon nehéz dolgunk volt, amikor ki kellett választanunk a legkiemelkedőbb jelölteket, akik talán a legérdemesebbek arra, hogy az egész ország megismerje őket. Ha bemutattuk a jelölteket, ti szavazhatjátok majd meg, ki legyen az ország kedvenc ápolója. Előre szólunk: nem lesz egyszerű a választás.
 

Hatodik jelöltünk Szabó Bernadett, aki egy magánklinikán dolgozik. Pankotai Gritti így ír róla:

Szimpatikus, mert mindenkire mosolyog, mindenkihez van egy-két kedves szava, ami a mai világban már ritkaságnak számít. Hamar megkedveltem. Tetszik, hogy folyamatosan képzi magát, így segítve az orvosok munkáját és a betegek gyógyulását. Szeretem, hogy ha bármilyen kéréssel, kérdéssel fordulok hozzá, mindenben a segítségemre van. Megnyugtató, hogy jó tanácsokkal lát el, elmondja a gyógyszeres kezeléseket és az alternatív megoldásokat is. Mindig kedves, figyelmes, előzékeny.

Az ország kedvenc ápolója:

Kollégái pedig  így jellemezték levelükben:

Figyelem, ahogy dolgozik, ahogy szavakkal, gesztusokkal, tettekkel kommunikál. Nem is tudnám figyelmen kívül hagyni, hiszen szem- és fültanúja vagyok nap mint nap, hogyan nyilvánul meg a páciensek felé. Kedves, vidám, mosolygós, halk szavú, gyors. Figyel és figyelmes. Körültekintő, pontos, alapos, és persze rutinos. Mozdulataiból árad a szakértelem és a bizonyosság: tudja, mit és miért csinál – nem megszokásból, hanem rugalmas magabiztossággal. Kezei között szűnik a fájdalom, illan a félelem, oldódik a miértekből kötött csomó. Több mint egy évtizedes szakmai múltja, képzettsége, megalapozott tudása mozgatja kezeit, formálja segítő mondatait, irányítja cselekedeteit.

Szabó Bernadett megtiszteltetésnek vette a jelölést, meghatódottan mesélt nekünk magáról: 

“Már gyermekkoromban vonzódtam a segítő foglalkozásokhoz, így egyértelmű volt számomra, hogy ezen a pályán indulok el. Ápolónőnek lenni egy életre szóló hivatás. Ahhoz, hogy hivatásának érezze az ember, az empátia, a segíteni akarás, a kitartás és a felkészültséget nélkülözhetetlen. Mikor a munkámról kérdezgetnek, mindig egy idézet jut eszembe: »Soha ne menj el a nyomorúság előtt, mely tőled vár segítséget.«

Szabó Bernadett néven láttam meg a napvilágot. Tanulmányaimat egészségügyi és természetgyógyászati területen folytattam. Családos vagyok, 16 éves gimnazista leányom van. Jelenleg egy magánklinikán dolgozom, előtte hosszú éveken keresztül az Uzsoki Kórházban tevékenykedtem.

Az ország kedvenc ápolója:

Az ápolás küldetés, mely megtanít minket arra, hogy ne mindig csak önmagunknak legyünk fontosak, hanem vegyük észre a másik embert. Mit is jelent számomra ez a nehéz hivatástudat? Honnan nyerhetek erőt? Hogyan tudom megőrizni mosolyomat? Valójában a betegek teszik, ők tesznek nővérré. Az évek során nagyon sok történetre emlékszem vissza. De talán a legfrissebbeket mesélem el: szép, napsütötte reggelen besétált a rendelőbe az egyik kedvenc betegem, vérvételre jött. Panaszkodni kezdett szegénykém, a lába nagyon fáj. Vigasztaló szavakkal simogattam a lelkét, miközben lefektettem az ágyra. Rögtön láttam, ez nem egy egyszerű fájdalom, annál komolyabb a probléma. Szóltam az orvosnak, aki azonnali vizsgálatokra küldte és szigorú ágynyugalomra ítélte, mivel trombózis volt a lábában. A drága idős hölgy pedig nagyon hálás volt. Nem az orvosnak, hanem nekem, az ápolónak.”

“Neked köszönhetem az életem”

“Van másik történetem is, egy kis betegemmel, aki szintén a szívem csücske. Reggel teszek-veszek a rendelőben, csörög a telefon, felveszem. Ismerős hang szól bele, kicsit gyenge és furcsa hangon. Mondja, nagyon furcsán érzi, magát szédül, próbálom nyugtatgatni és kikérdezni beszélgetésünk során. Kiderült közben, hogy stroke-ot kapott, így azonnali kórházi kezelésre szorult. Hála az égnek és az azonnali intézkedésnek, már teljesen felépült. Minden egyes találkozásunknál a szemében látom a hálát. Ezt mondta: »Neked köszönhetem az életem«. Hát kell ennél nagyobb elismerés? Nem. Ezekért a szavakért szeretem a hivatásomat és örömöt jelent számomra, hogy így teljesül be az életem. Bárhol is vagyok, bármit csinálok, nem tudom megállni, hogy ne ápoljak, segítsek. Igyekszem példát mutatni.  Mottóm:az egészség oly drága kincs, mely minden földi kincsek felett való. A nővérke nevet pedig nekik köszönhetem, a betegeimnek, munkatársaimnak, tanáraimnak, a családomnak.”

Az ország kedvenc ápolója cím eddigi jelöltjei:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top