nlc.hu
Aranyanyu 2013
Aranyanyu idei 250 arca

Aranyanyu idei 250 arca

Aranyanyu érkezhet motoron, sőt rolleren, de lehetnek akár szárnyai is, hiszen sokukat a környezetük angyalként tiszteli és emlegeti. Idén 250 jelölés érkezett a Richter Aranyanyu Díjra. A zsűrinek idén sem lesz könnyű dolga, és a történeteket olvasva, szem megint nem marad majd szárazon.

Az első szakasz lezárult. Október 2-ig jelölhetett bárki olyan aktív nőket az immáron harmadik éve meghirdetett elismerésre, akik példát mutatva élnek hivatásuknak.  Miközben maguk sem szuperanyuk, csak érzékeny, erős, hétköznapi nők, akik kezükbe vették a sorsukat, hogy így segítsék másokét is, és mára már maradandó hatással vannak  környezetükre. Kik ők és mit tudnak? Ahogy a hivatalos pályázati kiírásban is szerepel, olyanok, akik hozzájárulnak a nők társadalmi megbecsülésének és önbecsülésének növeléséhez.

Van köztük olyan, aki  négy gyerekes gyógypedagógusként létrehozta a fogyatékos emberek “reménység” otthonát; van, aki óvónéniként sószobát alakított ki az asztmás gyerekeknek, míg más a gyerekkönyvtárt lendítette fel  közös bábozással. Egyikük gyógypedagógusként karate ruhát öltött, a másik mesekönyvet írt, van köztük, aki kalandtáborban önkénteskedik, kampányt szervez, vagy szakmai szalonba várja vendégeit. Akad, aki személyes tragédiája után gyermek hospice házat alapított, vagy egy  erőszakos apa elől családot menekített. Valaki saját zsebéből kölcsönzött  a betegének gyógyszerre, egy másik asszony a fogorvosi váróban ebédelteti meg azt, aki rászorul.

A lelkes zsűri: Kriston Andrea, Dr. Gyarmati Andrea, Nagy Tímea, Dobó Kata, Beke zsuzsa, Rácz Zsuzsa
A lelkes zsűri: Kriston Andrea, Dr. Gyarmati Andrea, Nagy Tímea, Dobó Kata, Beke Zsuzsa, Rácz Zsuzsa

Legszemélyesebb történetek

A több, mint kétszáz jelölő legtöbbször legszemélyesebb történeteit osztotta meg a zsűrivel. Az Aranyanyu jelöltek gyerekei, egykori vagy mai tanítványai és betegei, környezetükben élő tisztelőik simán megtöltenének egy sportcsarnokot! Ebben az ünneplő  társaságban lennének –  a teljesség igénye nélkül –  az Ajkáról, Bekecsről, Cibakházáról, vagy Derecskéről, Edelényből, Fényeslitkéről, netán Göncről, Hódmezővásárhelyről, Jászberényből, esetleg Karcagról, Keszthelyről vagy Miskolcról, Pécsről, Sopronból és Szegedről, Tatáról, Vácról vagy  Zalaegerszegről írt,  hálával teli ajánlók.

A következő hetekben az Aranyanyu Díj zsűrije ízlelgeti, újraolvassa és válogatja a beküldött történeteket, hogy aztán november 4-től megismerhessük a döntősöket, egy-egy kisfilmen keresztül is.  Mindhárom kategóriából négy  Aranyanyu jelölt kerül bemutatásra.

Évente sóhajtozunk

“Már az előzetes válogatás folyamata alatt is olyan erővel hatnak ránk ezek a jelölések, hogy gyakran késő éjszaka írunk egymásnak e-maileket arról, mennyire megérintett, vagy bizony megrázott minket egy-egy történet. A mezőny minden évben megerősít minket arról, hogy a Richter Aranyanyu Díj fontos kezdeményezés, és évente sóhajtozunk azon is, hogy képtelenek vagyunk dönteni!”- mondja Rácz Zsuzsa író és zsűritag, a díj megálmodója.

Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője szerint pedig most érkeztek el az egyik legizgalmasabb pillanathoz, “amikor láthatóvá válnak az addig csak elképzelt hősök, amikor a bemutatkozó kisfilmek révén már arcokat is kapunk ezekhez a fantasztikus történetekhez!” A közönségszavazatokkal és a zsűri különdíjasaival együtt összesen hat nő viheti majd haza az Aranyanyu szobrocskát és a vele együtt járó 200 ezer forintos pénzdíjat  a november 22-én megrendezésre kerülő díjátadón.
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top