 |
Megfigyelésekre hagyatkozva például elmondhatjuk, hogy az első szülés időtartama jó fájások mellett általában nyolc-tíz óra, a másodiké hat, a többedszer szülőknél már csak négy-öt óra. De mi minősül jó fájásnak? Honnan kezdve számítjuk ezt a hat-nyolc órát? Októberi számunkban a szülés megindulásának jeleiről olvashattak. A leírtakból kiderült, hogy nagyon is eltérően értelmezhetjük a különféle jeleket, ezért a szülések hosszára vonatkozó becslésekhez tegyük hozzá azt is, hogy a szülés kezdetét a rendszeres és a méhszáj tágulásával járó fájások megindulásától számítjuk – vagyis ilyenkor “jók” a fájások. Az először szülő kismama méhszája általában egy-kétóránként tágul egyujjnyit, a többedszer szülőé pedig óránként. A szülés haladását azonban testi adottságok is befolyásolják, például a kötőszövet lazasága, a magzat nagysága és fejének helyzete – nem is beszélve a lelki tényezőkről. Előfordul, hogy az első szülés a szokásosnál gyorsabban zajlik le, a második viszont elhúzódik – talán éppen egy akkor kibontakozóban levő magánéleti válság miatt. Az sem szabály, hogy a harmadik-negyedik szülés egyre könnyebb és rövidebb, bár általában valóban így szokott történni. Ha a burok a rendszeres fájástevékenység megindulása előtt reped meg – ezt idő előtti burokrepedésnek nevezzük -, gyakran tapasztalhatjuk, hogy hosszú órák telnek el az első méhösszehúzódásokig. Annál jobb, minél kevesebb testbe hatoló vizsgálatra kerül sor ilyenkor, hiszen a burokrepedéstől kezdve a kórokozók számára is nyitva áll az út. Orvosi szempontból akkor beszélünk elhúzódó tágulásról, ha a rendszeres, erőteljes fájástevékenység beindulásától számított tizenkét óra múlva sem tűnt el a méhszáj. A méhszáj eltűnését persze nem szó szerint kell érteni: képzeljük el, hogy a magzat fejének – vagy éppen popsijának – egy garbó nyakán kellene átférnie. Egyszer csak eljutunk odáig, hogy már nem is látszik a garbónyak széle, a fej tökéletesen kitölti a nyílást, majd ki is csusszan belőle.
A tágulási szak a legnehezebb
A szülés leghosszabb, legfárasztóbb időszaka az a néhány óra, amíg teljesen kitágul a méhszáj. A méhösszehúzódások egyre hevesebbek, egyre hosszabb ideig tartanak, s ahogy csigalassúsággal múlnak az órák, a kismama is egyre fáradtabb. Ha sem a magzatnál, sem édesanyjánál nem lépnek fel sürgős beavatkozást igénylő szövődmények, nincs különösebb jelentősége annak, hogy hány óra telik el a születésig. Nem versenyről van szó, nem cél a sebességi rekord. Rengeteget segít ilyenkor, ha a vajúdó kismamának senkihez és semmihez sem kell alkalmazkodnia. Így nem az emészti fel erejét, hogy megfeleljen az orvos, a személyzet vagy a hely elvárásainak, uralkodjon magán, s összeszorított fogakkal próbáljon fegyelmezetten viselkedni. Az összeszorított fogak egyébként sem kedveznek a szülés haladásának. Aki összerándult, görcsös izomzattal a fájások ellen dolgozik, saját dolgát nehezíti meg. Jobb, ha átengedi magát a testében zajló folyamatoknak, s azt teszi, ami ebben a helyzetben leginkább segítségére van. Jóleshet a szabad, gátlástalan ordítás s a csendes visszavonultság is. Nem vagyunk egyformák!
A vajúdás során általában a méhszáj eltűnését megelőző órában érkezünk el holtponthoz. Az összehúzódások ekkor a leghevesebbek. Ilyenkor van óriási jelentősége a személyre szabott, együtt érző támogatásnak, masszázsnak, borogatásnak. Ha a szülő nő biztonságban érzi magát, legalább a kétségbeesés és a félelem nem gátolják a kinyílást, a magzat útjára bocsátását. Rendkívül kellemetlen, ha ilyenkor idegenek lépnek a szülőszobába, s ki-be járkálással zavarják az anyát, aki ekkor már szinte önkívületi állapotban lehet. Manapság egyre több kórházban alakítanak ki egyágyas szülőszobákat, így jó esély van arra, hogy senki se zavarja meg indokolatlanul ezeket a fontos perceket.
