A császármetszés története

A császármetszés évszázadokon át szinte bizonyosan halálos kimenetelű beavatkozásnak számított, ezért csak haldokló, vagy halott terheseken lehetett elvégezni a magzat megmentése érdekében. 1610-ben került sor a források tanúsága szerint először élő asszony operálására. A műtétet érzéstelenítés nélkül, esetleg némi alkoholos bódulatban végezték az anyákon. Vita folyt arról, hogy a méhen ejtett sebet el kell-e varrni vagy sem, s ha igen, akkor selyemszállal vagy ezüstdróttal, s a külső metszés helye is változott. Volt, aki egyidejű méheltávolítást javasolt, ha ugyanis életben maradt a terhes, többé nem volt kitéve a gyermekvárás kockázatának.

A császármetszés leggyakoribb oka a rachitis, azaz angolkór következtében kialakuló súlyos medence-deformitás volt, mely lehetetlenné tette a magzat megszülését. Gustav Adolf Michaelis és betege, Anna Margaretha Adametz asszony drámai története a XVIII. század második felében abban a korban játszódik, amikor a császármetszések még kevés kivétellel halállal végződtek, ezért az ő négy műtétje valóságos orvosi csodának számít. Az asszony az angolkór következtében csak tizenkét éves korában kezdett járni, harminc évesen várta első gyermekét. Medence-deformitása olyan nagyfokú volt, hogy semmi remény sem volt a szülésre. A sikeres műtét ellenére a magzat halott volt. Semmit sem varrtak össze, csupán egy tapasszal rögzítették a külső sebet. Egy hónap múlva már mosott Adametz asszony.
Második császármetszésére három év múlva került sor: az idős professzor gyertyavilágnál operálta a 90 km-nyi távolságból, szekéren érkező asszonyt. A műtét mindössze öt percig tartott, ezúttal három öltéssel összevarrták a hassebet. Az egészségesen születő kislány egy hónap múlva meghalt. A harmadik császármetszés is szerencsésen végződött, az egészséges kisfiú azonban fél éves korában, skarlátban halt meg. A sok hiába vállalt szenvedés ellenére Adametz asszony 41 évesen ismét gyermeket várt, s mivel a hüvelyi szülés továbbra is lehetetlen volt számára, vállalkozott a műtétre, noha orvosa nem sok jóval bíztatta, biztos volt benne, hogy ezúttal páciense életébe kerül a beavatkozás. Szerencsére nem így történt, s most már a kislány is megérte a felnőtt kort. Még az unokák is tudtak nagyanyjuk hihetetlen bátorságáról, amellyel a fájdalomcsillapítás nélküli műtétekre vállalkozott.

Magyarországon Tauffer Vilmos végezte az első sikeres császármetszést 1890-ben, mely után az anya is, gyermeke is egészségesen mehetett haza.
Mára negyedórás rutin-beavatkozássá, s az egyik leggyakrabban végzett, biztonságos műtétté vált, melynek csak igen ritkán vannak szövődményei.
A műtét történetének legújabb fejezete, a Misgav-Ladach módszer, sok szempontból még emlékeztet is a réges-régi operációkra, s abban is hű marad a hagyományokhoz, hogy számos ellenzője akad.
A császármetszések véres és kudarcokkal teli történetében végül is két dolog jelentett gyökeres fordulatot: egyrészt a steril körülmények megteremtése, másrészt az antibiotikumok felfedezése, melyekkel a testbe hatolás nyomán kialakuló fertőzések kezelhetővé váltak. Az sem utolsó szempont, hogy egyre tökéletesebb érzéstelenítési eljárásokat alkalmaznak. Napjainkban kezdi felváltani az altatást a spinális vagy epidurális fájdalomcsillapítás.

Írásunk egyes adatai és a felhasznált illusztrációk Dr. Szabó András szülész-nőgyógyász A császármetszések története és ikonográfiája c. művéből származnak.