Baba

Elválasztás

Ritkán, de elõfordul olyan élethelyzet, amelyben nem akarjuk, vagy nem lehet folytatni a szoptatást. Mit tehetünk azért, hogy az elválasztás minél kevésbé viselje meg a babát és az édesanyát?

Még várandós vagyok, de máris szembe kell néznem azzal, hogy mire féléves lesz a babám, munkába kell állnom. Eleinte mindenképpen szeretnék szoptatni, de tudom, hogy munka mellett ez lehetetlen lesz, ugyanis gyakran el kell majd utaznom néhány napra. Hogyan és mikor kezdjek hozzá az elválasztáshoz?
K. A., Sopron

Kismama: A legtöbb csecsemő fél- és egyéves kora közt kezd el behatóbban érdeklődni a különböző ennivalók iránt, és két-három éves korára magától abbahagyja a szopást. Ezt nevezzük elválasztódásnak. Előfordulhat, hogy bele kell avatkoznunk ebbe a természetes folyamatba, és kénytelenek vagyunk a tervezettnél vagy kívánatosnál hamarabb elválasztani a babát.

Valóban el kell választani?




Ha csak a nap egy részét kell külön töltenünk a kicsitől, a babának nem kell lemondania az anyatejről, hiszen a reggeli, délutáni, éjszakai szoptatásokat megtarthatjuk. Egyes munkahelyeken lehetőség van arra, hogy a szoptató anya fejjen, így akár teljesen elláthatja kisbabáját anyatejjel annak ellenére, hogy dolgozik. Elképzelhető olyan szerencsés eset, amikor a babát valaki beviszi az édesanya munkahelyére a szoptatás idejére, de az is, hogy a mama hazamehet szoptatni, ha nem dogozik messze az otthonától. Ugyanezt tanulás vagy hosszabb-rövidebb kórházi tartózkodás esetén is megtehetjük.
Nem mindenki ilyen szerencsés. Bizonyos munkakörökben lehetetlen megszervezni a szoptatási vagy fejési szünetet, s előfordulhat, hogy a körülmények sem alkalmasak erre.

Áttérés a cumisüvegre
A csecsemő elemi igénye a szopás. Szinte bármit bekap, ami az arcához ér, és rögtön szopni kezd. Csak akkor számíthatunk kiegyensúlyozott érzelmi fejlődésre, ha kielégítjük a baba szopási igényét – legjobb esetben igény szerinti szoptatással. Ha a kicsit féléves kora előtt választjuk el, biztosítanunk kell számára, hogy továbbra is szopizhasson: a lefejt anyatejet vagy tápszert kapja ezentúl cumisüvegből. Ebben az időszakban még nem érett a kiegészítő ételekre és italokra, ezeket csak féléves kora után kezdjük bevezetni. Ha jó előre tudjuk, mikor kell végleg abbahagynunk a szoptatást, zökkenőmentesen állhatunk át a cumisüveges táplálásra. Nagyon fontos, hogy elég időt hagyjunk a felkészülésre, ugyanis a legtöbb szopós baba határozottan tiltakozik a cumisüveg és a tápszer ellen.

Elválasztás lépésről lépésre
– Adjon mindennap az egyik szoptatás után pár korty lefejt tejet vagy forralt vizet cumisüvegből. Nagyon kis mennyiség legyen az üvegben: ezúttal nem etetésről, csak a cumival való ismerkedésről lenne szó.
– A teljes elválasztás előtt legalább egy hónappal kezdje el a cumisüvegből való táplálást. A legjobb, ha azt a napszakot választja ki, amikor úgy érezi, hogy a legkevesebb a teje (ez a kora esti órákban valószínű). Adjon a babának egy adag tápszert, és csak a következő etetésnél szoptassa meg. Ha közben kellemetlenül feszül a melle, fejjen egy kicsit, de éppen csak annyit, hogy megkönnyebbüljön.
– Egy hét alatt egynél több szoptatást ne hagyjon el. Így a teljes elválasztás annyi hetet fog igénybe venni, ahányszor naponta szopott a baba.
– Lassítsa ennél is jobban az elválasztás menetét, ha túl teltnek érzi a mellét. Az utolsó (reggeli vagy esti) szoptatást tartsa meg, amíg csak lehet.
– Ha a családban előfordult allergiás megbetegedés, anyatej hiányában egyéves korig csak hipoallergén tápszert adjon a csecsemőnek, tehéntejet ne, még hígított formában se. A feles tehéntej alultápláltságot, vérszegénységet, allergiát okozhat! Egyéves kor alatt a kihagyott szoptatásokat fokozatosan helyettesítsük a gyermekorvos által javasolt tápszerrel, illetve főzelékkel. Hat hónapos kortól kezdve napi ötszáz milliliter tápszerre van szüksége a csecsemőnek, melyet háromszor szilárd táplálékkal (főzelékkel, gabonapéppel), egyszer pedig gyümölccsel egészítünk ki.

Elválasztás a második félévben
A teljes elválasztás tervezett időpontja előtt egy hónappal térjünk át az igény szerinti szoptatásról a kötöttebb napirendre. Az a cél, hogy a szopás egyre inkább etetésként szolgáljon, ne a vigasztalás, nyugtatás eszköze legyen. Nem könnyű ez: a természetes folyamatnak épp az ellenkezője zajlik. Ha a baba maga irányítja az elválasztódást, egy- és kétéves kor között a szoptatás táplálás helyett egyre inkább a lelki támasznyújtás szerepét kezdi betölteni. Ha a babát el kell választanunk, a szopás elhagyásával együtt meg kell tanítanunk arra is, hogy a vigasztalás, a bensőséges együttlét más formáját is elfogadja tőlünk vagy attól, akire majd rábízzuk. Ezután már „csak” az a feladat, hogy a gyermek étkezéseiből kiiktassuk az anyatejet.
Amikor a kicsi már szívesen eszik mást is az anyatejen kívül, nincs szükség a cumisüveg bevezetésére, mert a baba csészéből is ügyesen iszik. Ha a kiegészítő ételt csak szopás után adjuk, a csecsemő annyit fogyaszt belőle, amennyire az anyatej után éhes maradt. Ha fordítva járunk el, előbb jóllakik, szopni már csak keveset fog. Mivel csökken a kereslet, kevesebb tej fog termelődni. Végül a baba fogja elhagyni a szopásokat.

Részleges elválasztás
A legtöbb anya – érthető módon – az éjszakai szoptatásról szeretne minél előbb „lemondani”. Vegyük azonban fontolóra, hogy az éjszakai szoptatás kihagyása miatt a legtöbb asszonynak apadni kezd a teje. Ma már szinte minden anyatejpárti orvos azt javasolja: ha a baba igényli, legalább féléves korig szoptassunk éjszaka is, hiszen ez az egyik garanciája a tejtermelés fenntartásának. Ha együtt alszunk a kicsivel, fel sem kell teljesen ébrednünk az éjszakai szoptatáshoz.
Bármilyen bensőséges, nyugodt legyen az éjszakai szoptatás, a szülők egy idő múlva megelégelhetik. Ebben az esetben a mindent vagy semmit elvét kövessük: vagy minden ébredésnél szopizhat a baba, vagy egyiknél sem. Középút nincs, azt nem értené meg. Ha az éjszakai szopiszünet mellett döntünk, következetesen csak ringatással vagy simogatással nyugtassuk meg. Számíthatunk néhány rémes éjszakára, de egy hét leforgása alatt rendszerint megoldódik a probléma. Ha nagyobb – másfél-két éves – babát szeretnénk leszoktatni az éjszakázásról, vele már meg lehet beszélni: csak akkor szopizhatsz, ha világos lesz.

Visszatérés a szoptatáshoz
Ha műtét, gyógyszerszedés, utazás vagy csupán rossz tanácsadók miatt választottuk el a kisbabát, később visszatérhetünk a szoptatáshoz. A legtöbb csecsemő még hetekkel az utolsó szoptatás után is hajlandó elfogadni a mellet, és lelkesen szopik. Ebben az esetben nincs más tennivaló, mint az, hogy minden alkalommal tegyük mellre a babát, ha hajlandónak mutatkozik. Mindig szoptatás után adjunk pótlást, de szoptassuk meg két etetés között is, ha kívánja. Fokozatosan csökkenthetjük a pótlás mennyiségét: ezzel a babát intenzívebb szopásra ösztönözzük. A szopás hatására néhány nap múlva újra beindul a tejtermelés, és – féléves kor előtt – akár a teljes szoptatásra is visszatérhetünk.

2002. januári számunkban az elválasztódásról olvashattak, 2001. márciusában pedig a munka melletti szoptatásról. A tápszerek fajtáiról, a tápszerezés módjáról 2002. januári számunkban olvashattak részletesen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top