nlc.hu
Baba
Szeretettel és szakértelemmel szolgálunk

Szeretettel és szakértelemmel szolgálunk

A kiskunhalasi szülészet nem dicsekedhet hipermodern felszereléssel, különleges szolgáltatásokkal, bár az ott dolgozó szakemberek szívesen vennék. A családok legtöbbször mégis elégedetten hagyják el az osztályt itt született gyermekükkel. A szeretet és a szakértelem ugyanis nem kerül pénzbe.

Az osztályon nyugalom honol, szinte alig mozdul valami.
– Most csak öt kisbabánk van – mondja Dr. Úrfi Miklós főorvos, az osztályvezető helyettese. Máskor alig férünk el, és bizony nincs ilyen csend sem. Évente nagyjából ezer baba születik nálunk, idén is hasonlóra számítunk.

Az osztály mérete és a felszerelés mennyisége alkalmas ennyi szülés fogadására. Sajnos huszonnyolc évesek a szülőágyak, és nincs egyéb eszközünk sem, ami lehetővé tenné a kényelmesebb vajúdást vagy a hagyományostól eltérő szülési pozíciót.

Jelen körülmények között az évek óta bevezetett pszichoprofilaxis, azaz pszichés támogatás jelenti a továbblépést, amit sikeresen alkalmazunk. Ezért ritkábban kell használnunk gyógyszeres fájdalomcsillapítást. Ezzel a módszerrel biztosan nem ártunk a magzatnak.

Epidurális érzéstelenítéssel is lehet nálunk szülni. Ezt a lehetőséget azonban azért nem népszerűsítjük, mert nem tudjuk minden igénylőnek biztosítani az aneszteziológusok korlátozott teljesítőképessége miatt. A pszichés támogatás viszont bevált fájdalomcsillapító és szüléskönnyítő módszer, ami mindenki számára hozzáférhető és szövődménymentes.

Sokat segíthet jelenlétével az apuka is. Az együtt szülésnek nincsenek különösebb feltételei. Főleg azok az apák jönnek el feleségükkel, akik a felkészítő tanfolyamokon is részt vettek.

– A tanfolyamot a városi védőnői szolgálat munkatársaival együtt tartjuk a művelődési ház szervezésében, a részvételért fizetni kell – mondja Bogdán doktor, a tanfolyam egyik előadója. A tanfolyamon terhestorna, beszélgetések, szülőszoba-látogatás, filmvetítés kerül sorra. A munkatársak szorgalmazzák, hogy a leendő apuka is eljárjon a foglalkozásokra. A tapasztalat szerint az „együtt felkészülő” párokból lesznek az együtt szülők. Örömmel látjuk, hogy néha a második gyermek érkezése előtt is végigjárja a tanfolyamot a szülőpár.

A szülőszoba előtti folyosón egy frissen szült édesanya alszik a „kocsin”, vagyis egy kerekes ágyon. Ő itt van szem előtt, a kisbabája pedig az inkubátorban. A kis létszámú személyzettel rendelkező osztályon így tudják megoldani a szülés utáni megfigyelést.

– Megszületése után pár percre az édesanyja hasára fektetjük a kisbabát – írja le a szülés utáni történéseket Dr. Boda Valéria gyermekgyógyász. Szoptatásra ilyenkor nincs lehetőség: keskeny a szülőágy, hűvös a szoba levegője. A babát ezért átvisszük a csecsemőosztály inkubátorába. Két óra múlva azonban az anyuka és az újszülött is bekerül a kórterembe.

A mamák fele a rooming-int választja. Csak ritkán fordul elő, hogy erről a lehetőségről „telt ház” miatt lemarad valaki. A miénk volt az első babás kórterem Bács-Kiskun megyében. Ebbe a feladatba tulajdonképpen belenőttünk, szépen fokozatosan álltunk át rá. A teljes rooming-in bevezetése egyelőre lehetetlen, hiszen sem helyünk, sem személyzetünk nincs hozzá. Ettől függetlenül elmondhatjuk, hogy az egész osztályon igény szerinti szoptatás folyik: ha éhes a baba, éjjel-nappal kivisszük az édesanyához.

A szobákban most béke, nyugalom és tisztaság honol. Minden kórterem falán szoptatásra bátorító plakátok és a La Leche Liga szoptatást segítő posztere, melynek olvasgatása már az első napokra is jó útmutatást ad az édesanyáknak.

– Általában nincs is baj a szoptatással. Ha nem indul be az anya teje időben, vagy a gyermek vércukorszintje túl alacsony, egy kis lefejt tejjel segítjük át a babát az első napok nehézségein. Tápszert csak végső esetben kap az újszülött.

A besárgult kisbabák többnyire inkubátorba kerülnek, kék fény alá. Sajnos csak egy kékfény-ágyunk van, amiben a mama mellett folytathatjuk a kezelést. Ha a baba kis súllyal vagy egészségi problémával születik, helyben, a tizedik emeleti gyermekosztályon kaphat intenzív ellátást. Oda háromóránként mehetnek föl a mamák, és kényelmes, nagy fotelben szoptathatnak.

Ha olyan nagy a baj, hogy gépi lélegeztetésre van szükség, a szegedi klinika fogadja a kisbabát. Az egészséges mamák, babák a szülés utáni hatodik napon, az anyagcsereszűrés elvégzése után mehetnek haza, császármetszés után nyolc nap az ápolási idő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top