Immár az ötödik tavasz köszönt be a fényes esküvő óta. Az ifjú pár akkor azt ígérte, Magyarországon teremt magának közös otthont, Eilika a francia, angol és spanyol után megtanul magyarul is, és rajtuk nem fog múlni, hogy boldog gyerekhad zsivaja verje fel a palota csendjét.
A Habsburg házaspár nem fogott antik kastély felújításába. Úgy döntöttek, inkább a fővároshoz közeli, festői szépségű Sóskúton raknak családi fészket. A domboldalon magában álló épület ennek ellenére igazi nemesi kúria, méreteivel, berendezésével fényűzést áraszt, miközben minden zuga kényelmes, lakható.
 |
– Nem tudjuk, kisfiú vagy kislány lesz-e – mondja Habsburg Eilika. – Ennek semmi jelentősége sincs az életünkben, de a meglepetés, ha ez egyáltalán még lehetséges, csak fokozza majd a boldogságunkat.
– Tudatosan tervezték mostanra a második babát?
– Mi azt valljuk, a gyerek születését nem szükséges megtervezni; akkor jöjjön, amikor Ő is úgy akarja.
– A gyerekek számát illetően is kizárólag a természetre fog hagyatkozni?
Kis vállrándítás a válasz, amit nagyjából úgy értékelhetünk, hogy „majd meglátjuk”. Kisvártatva mégis hozzáteszi:
– Mindig nagyon tudatosan éltük az életünket, de jóslásokba sosem bocsátkozunk. Most úgy érzem, annyi gyerekünk lesz, amennyi meg akar születni.
– Zsófia születésénél jelen volt az édesapja is?
– Igen, pedig én nem erőltettem. Úgy gondolkoztam, hogy csak akkor legyen velem, ha nemcsak értem teszi. De ő azt mondta, szeretné azonnal kezébe venni a picit, át akarja élni az apaság örömét. Azt érezte volna furcsának, hogy egyszer csak itt van velünk egy kisbaba, akit még nem is ismer. Minden bizonnyal így lesz ez a mostani szülésnél is.
– Zsófia Magyarországon született?
– Igen, a Telki Kórházban.
– Van egy magyar mondás: járt utat a járatlanért el ne hagyj.
– Még nem hallottam magyarul, de értem – van német megfelelője is. Én néha szeretem az utolsó pillanatra hagyni a döntést. Van orvosom Németországban is, idehaza is. Más kérdés, hogy egyre ritkábban jutok el a családomhoz; annyi minden köt ide, nehezen elképzelhető, hogy éppen az utolsó hetekben ne legyek itthon.
– Mi az, ami a férjén és a kislányán kívül ide vonzza?
– Ó, máris sokkal több, mint gondolná. Bőven kijut a társadalmi kötelezettségekből, számos eseményen feltétlenül képviselnem kell a családunkat. Természetesen nem minden meghívásnak tudok eleget tenni, hiszen annak a család, főleg Zsófika látná kárát. Igyekszem egyensúlyt teremteni a család és a külvilág között. A délelőttjeim általában lovaglással, illetve lovasterápiával telnek. Aztán itt van a háztartás. Személyzetet nem tartunk, csupán a dada él velünk. Legtöbbször együtt főzünk. Reggel egyeztetjük, ki mit tervez arra a napra. Ha van esti elfoglaltságunk, ő marad a kislánnyal, máskülönben hármasban töltjük a délutánt.
– Mennyi időt tud szánni a férje Zsófikára?
– Hol többet, hol kevesebbet. Néha elutazik két-három napra, lehetőleg nem többre, van úgy, amikor csak későn tér haza, de az is előfordul, hogy itthon marad. Ilyenkor örömmel játszik vele.
– Valaki mesélte, hogy látta Önt a férjével az egyik közeli bevásárlóközpontban.
– Miért, hol kellene vásárolnunk? A nehéz csomagok rakosgatása nálunk is férfimunka.
– Úgy képzeltem, hogy ilyen feladatokkal megbíznak valakit, vagy házhoz szállíttatják a megrendelt árut.
– Lehetne így is, de mi akkor érezzük jól magunkat, ha igaziból éljük az életünket. Nem vágyunk semmiféle kirakatéletmódra. Itt a faluban is eljárunk vásárolni. Vannak barátaink, főleg kisgyerekes családok, akikkel összejárunk. Zsófi egyéves szülinapját is együtt ünnepeltük a korban hozzá illő gyerekekkel és szüleikkel.
– Mi volt az első zsúr programja?
– Semmi különös. Gyümölccsel és az elmaradhatatlan tortával kínáltuk az aprónépet. Programra egyébként sem volt szükség: ha sok kisgyerek van együtt, nagyon jól feltalálják magukat.
– Meséljen Zsófikáról! Azt látom, hogy mosolygós, kedves, végtelenül barátságos kislány. De milyen, amikor gondot okoz a szüleinek?
– Ilyen még nem fordult elő. Este nyolctól reggel hétig szinte mindig végigalussza az éjszakát. Jó étvágyú gyerek, nem válogat. Már hét pici foggal büszkélkedünk, két hete önállóan jár, eddig még beteg sem volt.
– Sokáig szoptatta?
– Féléves koráig. Akkor kezdtünk főzelékeket, majd gyümölcsöket bevezetni az étrendjébe.
– Külön szobája van a kicsinek vagy a közös hálószoba mellett döntöttek? – Saját szobájában alszik, de a bébifonon keresztül mindent hallok.
– Most, hogy ismét várandós, hogyan él?
– Ugyanúgy, mint eddig. Nincs szükségem megszorításokra, eddig is keveset ettem, inkább zöldségeket, mint húst meg édességet. Nem dohányzom, és most egy korty alkoholt sem fogyasztok.
– Most is mindennap lovagol a férjével?
– Lovagolok ugyan, de ugratásról, vágtákról szó sem lehet.
– Délelőttönként lovasterápiát tart mozgássérült gyerekeknek. Mit jelent ez, mit tud elérni kis tanítványainál?
–
 |
– Laikusként úgy gondolom, igen kezesnek kell lenni annak a lónak, amelyik ilyen munkára fogható. Nevelni, tanítani kell a lovat is.
– Ez így igaz. Az állatot is nevelni kell, akárcsak a gyereket.
– Milyen gyereknevelési elveket vall? Szigorú, következetes vagy inkább megengedő édesanya?
– Nem vagyok a végletek híve. A gyereknek éreznie kell, hol húzódnak a határok. Nem adom fel az elképzeléseimet csak azért, mert éppen nincs kedve valamihez. Nézzük például a lovaglást! Egyik alkalommal élvezi a munkát, máskor nyűgös, türelmetlen, ilyenkor nem engedhetem meg, hogy azonnal megfutamodjon. De ha sosem örül, örökké csak sír és fél, akkor nem erőltetem. Persze ez gyakran csalódás a szülőnek, aki azt remélte, hogy megtanul lovagolni vagy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, biztosabb mozgású lesz a gyereke.
– Az már bizonyos, hogy Zsófi nem fog sírni a lovon. Most is alig várta, hogy ráülhessen a póni hátára.
– Furcsa is lenne, ha nem szeretné a lovakat, hiszen csecsemőkora óta megszokta a közelségüket. A Cowboy Zsófia első saját lova, de természetesen csak velünk együtt ülhet a hátára. Remélem, egyszer majd ő is, testvérei is jó lovasok lesznek.
Így legyen!
