nlc.hu
Baba
Nyaraljunk otthon!

Nyaraljunk otthon!

Egy kis tervezés és némi elszántság szükséges ahhoz, hogy kiszakítsuk a családot a szürke mindennapokból, és új színben lássuk a világot. Persze számolnunk kell némi költségnövekedéssel is, hiszen a kikapcsolódásnak még otthon is ára van.

Van, akit anyagi nehézségei, mást a munkája, megint mást újszülött kisbabája köti a lakáshoz, míg más családok a vízparton nyaralnak. Azonban nekik sem kell teljesen lemondaniuk a nyár örömeiről.
Egy icipici kert is sokat számít. Ha le tudunk szúrni egy napernyőt, és




kiteszünk egy babakádat, már akkor is előnyben vagyunk városi sorstársainkkal szemben. Az igazi azonban az, ha van hely gyerekmedencének, napozóágyaknak, hintaágynak, tűzrakó helynek és kerti asztalnak. Ha mindehhez jó szomszédok is társulnak, az eredmény majdnem tökéletes. Nevezzünk ki a nyárból egy vagy két hetet pihenőidőszaknak. Határozzuk el, hogy ebben az időben nem dolgozunk, nem főzünk, nem vágunk bele semmiféle lakásfelújítási munkába, nem tanulunk, nem nézzük a tévét. Ellenben néhány nap szívesen fogadjuk barátainkat, néha pedig mi menjünk vendégségbe. Az étkezést illetően többféle megoldásból is választhatunk: házhoz szállított ebédre fizetünk elő az egész családnak, esetleg félkész vagy kész ételeket vásárolunk. Lényeg az, hogy csak csekély időt töltsünk a konyhában. Hozzunk megszorító intézkedéseket a házimunka terén: csak a legszükségesebb teendőket végezzük el, és ennek is szabjunk időkorlátot, nehogy nyaralásunk észrevétlenül nagytakarítássá alakuljon át.




Már előre alakítsuk úgy a kertet, hogy kényelmesen el tudjuk tölteni szinte az egész napot a szabadban. Keressünk egy félárnyékos helyet a babaágynak, a pancsolónak. Ha homokozót is tervezünk a kertbe, inkább árnyékos területen alakítsuk ki, hogy a gyerekek még a legmelegebb időszakban is el tudják foglalni magukat a szabadban. A kerti zuhanyhoz csatlakoztassunk egy hosszú, sötét színű gumitömlőt, így mindig lesz napenergiával fűtött melegvizünk a kismedencébe vagy zuhanyozáshoz.





Hogyan csináljuk mi?
Gabinak három gyereke van, kertvárosi sorházas negyedben laknak.




Én mindig rettenetesen várom a nyarat. Nagy szerencsénk van, hogy a szűkös lakókörülmények ellenére ilyen jóban vagyunk a szomszédainkkal. Mindenféle gyerkőc lakik a környéken, mindenki megtalálja a játszótársát, úgyhogy a nyári szünetben szinte csak a legkisebbekkel kell sok időt tölteni. Bár a pár hónapos babák is kevésbé igénylik a szülők társaságát, ha körülöttük nyüzsögnek a nagyok. A legjobb a reggeli és az esti időszak. Reggel nem kell rohanni, mindenki a maga tempójában reggelizik,



készülődik a napra. Hamar kialakulnak a csapatok: a nagyobb fiúk biciklizni mennek vagy fociznak, a lányok a medencét választják, vagy rajzolnak az árnyékban. A legkisebb a fa alá kitett matracon játszik, vagy ő is pancsol. Ha nincs nagy kánikula, kint ebédelünk. Ilyenkor az egyes családok többnyire elkülönülnek, de előfordul, hogy valaki vendégségben marad a szomszédék asztalánál. Délután a lakásba húzódunk a hőség elől, ez a szundikálás, kártyázás, olvasás ideje. Ahogy enyhül a hőség, újra megelevenedik a kert és az utca, a gyerekek szélnek erednek, a nagyobb lányok a kicsikkel babáznak. Mi felnőttek meg készülünk a nap fénypontjára, ami – érdekes módon – este jön el. A kicsik lefektetése után ugyanis összegyűlünk valamelyikünk kertjében tábortüzet rakni, rostonsültet enni, sörözni, beszélgetni. Mivel nagyon közel vannak a lakások, a nyitott ablakon át meghalljuk, ha valamelyik apróság felébredne. Így az összes anyának kijut néhány óra gyerekmentes pihenőidő.



 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


Aktív pihenés a városiaknak
Ha nincs kert, kénytelen a család nap mint nap felkerekedni. Csak a borongós időszakokat érdemes otthon tölteni, de azt sem muszáj, hiszen az esőben sétálás is nagy kaland lehet az apróságok számára. Legjobb, ha előre eltervezzük az otthoni nyaralás programjait. Melyik nap hová megyünk, hol eszünk, meddig maradunk. Minden városban van strand, és szinte minden város környékén találunk olyan szabad vizet, melynek partján jól érezheti magát a család. A budapestiek nagyon jó helyzetben vannak, mert a számtalan strand mellett nincs messze a Ráckevei-Duna, a Velencei-tó és az Omszki-tó sem. Ilyen „vizes kirándulások” alkalmával azonban mindig készüljünk fel a nap elleni védelemre, és – ha a család legkisebb tagja már nem csak szopik – biztonságos, nem romlandó ételt is készítsünk elő.
De nem kell mindennap strandolni! Egy jó kirándulás is nagy élmény,



még a legkisebbek számára is. Ilyenkor jön rá a legtöbb szülő, hogy kincset ér a babahordozó kendő. Az arborétumok például kifejezetten kisgyermekes családoknak valók: a sétautakon babakocsival is közlekedhetünk, van ivóvíz, mosdó, étkezési lehetőség. Imádják a gyerekek a kisvasutat és a hajókirándulást is.
A nagy hőségben kevés embernek jut eszébe, hogy létezik olyan hely a világon, ahol ilyenkor is hűvös van. Bizony létezik, és sokszor nem is kell messzire mennünk. A cseppkőbarlangokban egész évben tíz fok körüli a hőmérséklet. Sok barlangnak van olyan kiépített útja, ami könnyen járható kisgyerekekkel is. Ha barlangba készülünk, vigyünk magunkkal meleg ruhát, pulóvereket, sapkát, és a túra megkezdése előtt és után is töltsünk jó negyedórát a hűvös, de nem hideg előtérben, hogy szervezetünk alkalmazkodni tudjon a nagy hőmérséklet-különbséghez.
A borús napokon választhatunk beltéri programot. A fél éven aluli baba szülei akár komolyabb, felnőtteknek való kiállításokra is elmehetnek: a kicsi nem fogja zavarni őket a műélvezetben. Már mászni vagy járni tudó gyerkőcökkel viszont nem érdemes olyan helyre menni, ahol a kicsik unatkoznak, hiszen a folyamatos fegyelmezés miatt senki sem érzi jól magát ilyen helyzetben. Velük inkább keressünk fel egy játszóházat, vagy egyszerűen barangoljunk a városban, gumicsizmában, esőkabátban. Vágjunk bele, nem utolsó élmény!

 

 



Hogyan csináljuk mi?
Éva és Péter budapestiek, kisfiuk ötéves, kislányuk tizenhárom hónapos.
Péter szabadsága alatt mindenképpen ki akartunk szabadulni a lakásból. Elutazni nem tudtunk, hát felfedeztük Budapestet és környékét. Hétfőn állatkertbe mentünk. Mindenkinek vittem szendvicseket, mert a belépő majdnem felemésztette az aznapra tervezett költségeket. Az állatokon kívül az állatkerti játszótér is rettentően tetszett mind a két gyereknek, ott akár még egy napot is eltölthettünk volna. Nekünk, szülőknek persze egy nap is elég volt. Másnap elmentünk a Csodák Palotájába. Ez a fiúkat tökéletesen elvarázsolta. Mi is jól éreztük magunkat, de Panka miatt csak délelőtt maradtunk, a délután a pihenésé volt. Szerdán strandra mentünk, de nem a belvárosba. A korai kelés és az utazás nem volt hiábavaló, hiszen így nem az aszfaltdzsungelben kellett szardínia módjára „szórakoznunk”. A strandon Panka is jól tudott aludni az árnyékban. A csütörtök a falujárás napja volt. Kinéztünk térképről egy olyan települést, ami vonattal jól elérhető, és ahol van lovasiskola. Mindannyian kipróbáltuk a lovaglást, simogattunk bárányt és kiskecskét. Ezen a napon vendéglőben ebédeltünk. Pénteken délelőtt elmentünk a Szemlőhegyi-barlangba. Ott még én sem jártam, teljesen lenyűgözött a látvány. Azóta is szidom magam: hogy lehet, hogy ilyen csodák vannak a lakásunktól félórányira, és még soha nem mentünk el megnézni! A délutánt a budakeszi Vadasparknak szenteltük. Szombatra meghívtak minket a barátaink, akik kertes házban laknak. Vasárnap pedig kipihentük az otthoni nyaralást!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top