2001. július elsején nem tudtam, hogy ez a vasárnap milyen meglepetéseket tartogat számomra. Este tíz órakor ágyba bújtunk a férjemmel, és egyórai alvás után arra ébredtem: a magzatvíz jelentős része távozott. Ébresztgettem a páromat, törülközőt kértem tőle. Mivel a magzatvíz teljesen tiszta volt, nyugodtan nekiláttunk készülődni. Összeraktam a motyómat, a férjem ivott egy kávét, értesítettük a szüleinket, kezdhetnek készülődni a nagyszülői hivatásra. Éjjel fél egy körül érkeztünk a Szent János Kórház szülészetére. Az ügyeletes szülésznő, Gabi kedvesen fogadott minket. Vizsgálat után kiderült a tényállás: szűk egyujjnyi a tágulat. Fájásaim még egyáltalán nem voltak. Így jött az óránkénti CTG, a séta – aludni nem tudtunk –, majd reggel a rutinszerű előkészítés. Amikor reggel hat után megérkezett dr. Héder János, a fogadott orvosom, a helyzet annyit változott, hogy a fájások a meleg fürdőnek köszönhetően – amit Gabi javasolt – rendszeressé váltak, három-négy percenként jelentkeztek. Viszont egész éjjel semmit sem tágultam! Így a neheze csak most következett. Hét óra után, a közben megérkező nappalos szülésznő, Effy bekötötte az infúziót, majd a férjemet elküldték hármunk helyett reggelizni. Ahogy növelték a cseppszámot, a fájások egyre erősödtek, mind sűrűbben jelentkeztek, de sajnos nagyon sokáig nem történt más. Déli egy órakor is csak szűk háromujjnyi volt a tágulás, és én már úgy éreztem, szeretnék egy kis pihenőt, mert nagyon elfáradtam. A férjem tartotta bennem a lelket, társam volt e nehéz időszakban. Úgy éreztem, még órák vannak hátra. Pár perccel később erős székelési inger lett úrrá rajtam. A férjem segítségével lemásztam a szülőágyról, és éppen szólni szerettünk volna, hogy vegyék le a CTG-t meg az infúziót, amikor Effy visszatanácsolt a szülőágyra egy röpke vizsgálat erejéig, és igaza is lett. Én lepődtem meg a legjobban, amikor csak annyit mondott, eltűnt a méhszáj, és szóljanak Héder doktornak, mert szülünk. Sok szülési történetet olvastam, és tudtam: a tolófájások is székelési ingerhez hasonlítanak, de ha valaki tizennégy órája vajúdik, és csak háromujjnyira tágult néhány perce, nem gondolja, hogy ez most akkor az. Felgyorsultak az események. Pillanatok alatt ott termett a doktor úr, és már kezdhettem is tolni a babát. A jó csapatmunkának köszönhetően egy óra harminchárom perckor, tíz perc alatt megszületett Zsófia lányunk 2950 grammal, 52 centiméterrel, 9/10-es Apgarral. Nem sírt, csak finoman köhintett párat, tudatta velünk, felnőttekkel, hogy jól van. (Az első nap egyáltalán nem sírt!) Zsófit elvitték a szokásos rutinra, ahova az apukája is követte. Miután elláttak, együtt töltöttük a megfigyelés két óráját, a csecsemős nővérkével pedig megpróbáltuk mellre tenni a kisasszonyt. Ezúton is köszönetet mondok a szülészet dolgozóinak, különösen a két szülésznőnek és Héder doktornak. Z. Zs.
Megjelent a Kismama magazin 2002/2-es számában.
