Az én szülésem a könnyebbek közé tartozik, bár akkor és ott a fájdalom miatt kijelentettem, hogy többet nem szülök. A szülés után viszont úgy éreztem, vállalnék még akár három másik babát is. Beszámolómmal a júliusi számban megjelent „Magánkórházban szültem” című szüléstörténethez is kapcsolódni szeretnék, megnyugtatva kismama illetve jövendő kismamatársaimat, hogy nem kell gazdagnak lenni ahhoz, hogy tökéletes ellátásban részesüljön az ember.
A terhességem nem volt egészen könnyű és felhőtlen. 2000 augusztusában estem teherbe. 58 kg voltam a terhesség elején, és decemberre már 52 kg-ra fogytam le. Állandóan hányingerem volt, nem tudtam enni. Karácsony körül megint változott a dolog. Alig egy hónap alatt öt kilót híztam. A terheléses cukorvizsgálatnál magas lett az érték, ezért egész napos kivizsgálásra kellett befeküdnöm. Két nap múlva meglett az eredmény, hogy terhességi cukorbeteg vagyok. Szörnyen elkeseredtem, pedig a szerencsések közé tartoztam. Szülés után teljesen rendbe is jöttem. Még további kisebb bosszúságok is értek, például ekcémás lettem a fluoros fogkrémtől, az arcom mindig piros és száraz volt, hiába kenegettem a felírt krémekkel, nem segített, de mostanra már ez is elmúlt. Mindezek elviselésében nagyon sokat segített az orvosom, Dr. Hetényi Gábor. A magánrendelésére jártam, és jól tettem, hogy őt választottam, ugyanis nagyon lelkiismeretes. Bármilyen kérdéssel fordultunk hozzá, ő segítőkész volt, mindig biztatott és dicsért. Ha valamilyen vizsgálatra kellett mennem a kórházba, mindig mindent előre elintézett, és olyan időpontban rendelt oda, hogy ne kelljen sokat várnom.
A tizenhatodik héten éreztem először, hogy mozog a gyermekem, épp a költözés után, az új lakásban. A huszonnyolcadik heti ultrahangon kiderült, hogy eleven, örökmozgó kislány van a pocakomban. Mivel nagynak mondták, ettől kezdve nagyon féltem a szüléstől. Sokszor mondtam a férjemnek, kérje már meg a gólyát, hogy csak tegye be a kiságyba a babát. A CTG-n a kislányom szintén nagyot alakított, a húszperces vizsgálat alatt majd kirúgta a hasamat, több mint ötvenszer mozdult meg. A harminckilencedik heti ultrahangon kicsit megnyugodtam, mert a buksija nem nőtt tovább, és a súlya 3000 gramm volt.
Egy héttel a szülés időpontja előtt elment a nyákdugó, és az orvosom úgy gondolta, lehet, hogy indítani kellene a szülést, mert a cukorbetegségem miatt hamarabb elöregedik a méhlepény. Május 8-ra voltam kiírva. Május 6-án, vasárnap még mindig nem voltak fájásaim, de már két centiméterre nyitva volt a méhszáj. A doktor úr megkérdezte, mikor akarok szülni: hétfőn, kedden vagy szerdán. Rettenetesen féltem, mégis a hétfőt választottam. Azt javasolta, menjünk el sétálni egy nagyot, hátha magától beindul a szülés, ő aznap este úgyis ügyeletes. Ha nem, akkor hétfőn reggel hét órára menjünk be, és burkot repeszt.
A nagy séta megtette a hatását, hétfőn hajnali kettőkor jöttek a tízperces fájások. Úgy gondoltam, minek mennénk be most, elég lesz akkor, ha már ötperces fájásaim lesznek. Elérkezett a hat óra, elkezdtünk készülődni, de még mindig csak tízpercesek voltak a fájások. Reggel a CTG már hatperces, intenzív fájásokat mutatott. Nem sokkal ez után meg is történt a burokrepesztés, négypercesek lettek a fájások. A férjem természetesen az elejétől a végéig velem volt. Együtt lépcsőztünk, masszírozott és vigasztalt. Tizenegy óra körül kértem egy fájdalomcsillapítót, de semmit nem használt (az epidurális érzéstelenítéstől jobban féltem, mint a szüléstől, így fel sem merülhetett). A szülésznő javaslatára kipróbáltam a vajúdókádat, ami szerintem nagyon jó dolog. Nagy szerencsém volt, két órát lehettem a kádban, és a négyperces fájások után egyből a tolófájások jöttek. Gyorsan szaladtunk is a szülőszobába (egy alternatív szülőszoba volt szabad), ami nagyon hangulatos, mert fából készült kisszekrényekkel rendezték be, és egy 2×2 méteres, alacsony ágyon feküdtem.
Mivel a kislányom szívhangja lelassult, és nem voltak elég erős tolófájásaim, bekötöttek egy fájáserősítőt. Az orvosom felhívatta a csecsemőorvost is. A következő fájás közben gátmetszést ejtett, hogy minél hamarabb ki tudjon bújni magától a kisbabám. Három tolófájásra bújt ki a kis feje, de már nem vártak a következő tolófájásig, hanem kihúzták. A komplikációk miatt azonnal megvizsgálták, a férjem vágta el a köldökzsinórt, az orvosom pedig kérésünkre készített egy-két fényképet a boldog apukáról. Utána rögtön rátették a pocakomra ezt az icike-picike babucit, aki csak sírt, és kicsit lila volt, ám tisztának mondható, pedig le se törölték, alig volt rajta magzatmáz. Nincs ennél fantasztikusabb érzés a világon.
Kiskati 2001. május 7-én, 15 óra 15 perckor született 3550 grammal, 57 cm-rel és 33 cm-es fejkörfogattal. Amíg a gátsebemet varrták, addig Kiskati a pocakomon feküdt. Semmit nem éreztem a gátvarrásból. Ezután egy kis szopizás következett, de közben elaludt. Szülés után két órával már le akartam zuhanyozni. A nővérek nagyon meglepődtek, és örültek, hogy ilyen jó erőben vagyok. Amíg zuhanyoztam, addig a babát levitték további vizsgálatokra, és egy kicsit „megmelegedni” az inkubátorba. Lementünk a szobába, ahol még két kismama volt, de ők császárral szültek. Utána megérkezett a kislányom is, és ettől kezdve egy percre sem vitték el. Mivel velem is minden rendben volt, és a baba is jól érezte magát, a negyedik nap délutánján haza is jöhettünk. Megkérdeztem a doktor urat, hogy mikor lesz a varratszedés. Ő elmosolyodott, és azt válaszolta, hogy viszem haza magammal, majd kipotyog magától. Hát mit ne mondjak, nagyon megkönnyebbültem, és most már értettem, hogy miért nem fájt annyira a gátsebem, hiszen elég könnyen mozogtam, és még ülni is tudtam. A babával minden rendben volt, és csak azt kellett megígérni, hogy szombaton visszavisszük kontrollra.
A szülés előtti és közbeni ellátás nagyon jó volt. Rengeteget segített mind az orvosom, mind Tímea szülésznő. Tímea nagyon sokszor odajött, hogy tehet-e értünk valamit. Hetényi doktor úr a vajúdás alatt többször is feljött, és megnézte, hogy vagyok. A szülés alatt nagyon türelmes volt, és mindent megtett, hogy megkönnyítse a szülést. Az azt követő napokról nem is beszélve. Amíg a kórházban voltam, minden reggel elsőként jött, és megnézte, hogy vagyunk, nincs-e esetleg valami panaszunk. A Fővárosi Szent István kórházban szültem, és nagyon meg voltam vele elégedve. Szívélyesen fogadtak a szülőszobán, mindenben segítettek. A beöntést, borotválást meg sem említették. Saját ruhámban lehettem végig én is és a kislányom is. Lehetett volna saját szobát kérni teljes kiszolgálással, minden földi jóval, de arra a szobára se lehet sok panasz, amibe kerültem. A kórházi szobában bent volt a WC és fürdőszoba. A csecsemős nővérek hívás nélkül is jöttek, és mindenben segítettek, bármilyen kérdéssel fordulhattunk hozzájuk. Nekem jó is volt, hogy nem egyedül voltam a szobában, sokat beszélgettünk a többiekkel. Mindenkinek ajánlom.
A szoptatás kicsit döcögősen indult, mert Kiskati nem tudta bekapni a cicit. Ha elkapta, rosszul szívta és sebes lett, volt, hogy véres anyatejet fejtem le utána. Teljesen tönkrement a mellbimbóm, így akár tetszett, akár nem, egy hónapos koráig cumisüvegből kapta a lefejt anyatejet. Amióta meggyógyult a cicim, semmi gond a szoptatással. Miután már rendesen szopizott, semmi gondot nem jelentett az áttérés a cumiról a cicire. Sőt, könnyebb neki, mint a cumisüvegből. A tejem egyáltalán nem apadt el, hála az Avent kézifejőnek, ami segít gyorsan és fájdalommentesen leszívni a tejet. Napi fél liter felesleges anyatejem volt, amit az anyatejgyűjtő központnak adtam le. Minden hasonló helyzetbe kerülő anyukának üzenem, hogy soha ne adja fel, sikerülni fog!
Másfél hetesen vittem le először sétálni Kiskatit, és azóta végigalussza az éjszakát. Van úgy, hogy tizenkét órát alszik, de a minimum a tíz óra. Öthetesen már Debrecenben látogattuk a nagyszülőket, két hónaposan nyaraltunk a Balatonnál. Egész nap a levegőn volt, és nagyon jól érezte magát. Bárhova lehet menni, hiszen a lényeg velünk van (a cici). Büszkeségünk elérhető a baba.lap.hu oldalról is, a beküldött címek között (Bánhegyi Katalin) vagy akár a banhegyikatalin@freemail.hu e-mail címen.
Bánhegyiné Gyurkó Katalin, Budapest
Megjelent a Kismama magazin 2001/11-es számában.
