Az összhang megteremtéséhez idő kell
A csecsemő születésekor még nem képes arra, hogy szabályozza a széklet- és vizeletürítést. Mint megannyi más élettani folyamatát, ezt is reflexei útján „intézi”. Szervezete magától ellátja ezeket a feladatokat.
Az első időkben a környezetre – legtöbbször a mamákra – hárul a baba állandó tisztába tevése. A csöppségnél még természetesnek vesszük, hogy tetszése szerint bármikor a pelusba végzi a dolgát.
Ahhoz, hogy szobatisztává váljon, számos változásnak kell bekövetkeznie.
Fel kell ismernie testének azon jelzéseit, melyek a hólyag, illetve a végbél telítettségét közvetítik. Meg kell tanulnia az ürítések akaratlagos szabályozását. A teljes siker bizony sok gyakorlást igényel, a kicsi és a felnőttek között komoly összhangra, együttműködésre van szükség, a megfelelő időben kell ruháitól megszabadítani, hamar oda kell varázsolni a bilit, és még sorolhatnánk.
Nem megy egyik napról a másikra
Ezek mindkét féltől komoly erőfeszítéseket igényelnek. Ahogy a csecsemőknél természetesnek vesszük, hogy mindent a pelusba küldenek, ugyanilyen természetes, hogy a szobatisztaságra való áttérés sem megy egyik napról a másikra.
Az imént vázolt lépések ugyanis az érintett idegek, izmok, szabályozóközpontok kellő működését, érettségét feltételezik. A tudatosság, az akaratlagosság, a tanulás csak kellő lelki érettség mellett valósulhat meg, a szülőkkel való együttműködés pedig megfelelő társas érettséget kíván.
Ez körülbelül két és fél-, hároméves korban áll elő, a kislányoknál hamarabb, a fiúknál később. Érdekes, hogy a székletürítés szabályozása könnyebben megy, mint a pisilésé. Az előbbi jelzéseit, illetve működtetését ugyanis könnyebb elsajátítani.
A szobatisztaság ütközőfelület is lehet gyerek és szülő között. Ha belegondolunk, ez az egyik legelső eredmény, melyet a gyerek önállóan ér el. Hamar észreveszi, mekkora jelentőséget tulajdonítanak ennek a felnőttek. A kicsi egyfajta lehetőségként kezelheti, azaz a szülei kedvében járhat, vagy bosszanthatja őket új képességével.
Nagyon fontos, hogy ha tele a pelus, azt ne tekintsük szándékos ellenszegülésnek, még ha szenvedő alanyai vagyunk is mindennek. Itt lényegében arról van szó, hogy a gyerek egy újabb szinten kezd el hatni a környezetére, a maga lehetőségeit kihasználva gyakorol egyfajta nyomást a szüleire.