 |
– Hatalmas változáson ment át a szülészet az utóbbi évtizedekben. Érettségi után azonnal az egészségügyben helyezkedtem el, 1979 óta szülésznőként dolgozom. Természetesen hagyományos szülőszobán kezdtem: az ágyak paravánnal voltak elválasztva, az apa a folyosón, az anya odabent izgult, küzdött. Mai szemmel nézve ez nem valami felemelő, de számunkra így volt természetes. Bár a MÁV Kórházban kezdtem, és most is itt vagyok, hat évet egy megyei kórházban is eltöltöttem, ahol napi hat-nyolc szülés mellett kellett helytállnom, önállóan döntést hoznom. Rengeteg tapasztalatot szereztem ott, nem sajnálom a vidéki éveket. Amikor visszajöttem, új szülőszobai gyakorlat várt: megnyíltak az egyágyas szülőszobák, az apa is bejöhetett a szülésre. Nem volt könnyű így dolgozni, hiszen komoly megterhelést jelentett, hogy egy „civil” figyeli a munkámat, és sokszor az apával is törődni kellett. Valójában a gyakorlat győzött meg arról, hogy az apák – ebben a különleges lélektani helyzetben – igenis bírják a vért, és képesek arra, hogy partnerként legyenek jelen. Sokat segített, hogy beindítottunk egy szülésre felkészítő kiscsoportos tanfolyamot, és így közelről megismerhettük a leendő szülőket.
Egy idő múlva azt vettük észre, hogy egyre-másra kapjuk a meghívókat a gyerekzsúrokra, fényképeket a „mi gyerekeinkről” – az itt születő családok szinte befogadtak minket. Erről régen szó sem lehetett.
A család lányai is itt születtek
– Én is itt hoztam világra a lányomat, természetesen még hagyományos körülmények között. Itt született a keresztlányom huszonhárom éve. Az anya akkor még nem választhatta meg, melyik bábával szeretne szülni, ezért különleges szerencsénk volt, hogy éppen „szolgálatban voltam”, amikor megérkezett a barátnőm. Ez az egyik legszebb élményem azóta is. A másik keresztlányom is itt jött világra, ugyanígy, sőt a lányom kislánya is. Az unokám születésénél tudatosan nem voltam jelen. Nem lehettem biztos abban, hogy jó döntéseket hozok. Ha elkövetem a legkisebb hibát, egy életen át kísér a lelkiismeret-furdalás. Szerencsére nem sok lehetőségem volt a lányomért aggódni: azon a napon hét gyerek is született az osztályon. Nekem csak akkor szóltak a kolleganők, amikor már kibújt a baba. Én vittem el mérni, felöltöztetni, én dajkálhattam első perceiben.
Folyamatos változásban
– Kezdő szülésznő koromban még elég „kőkorszaki” körülmények között dolgoztunk. Emlékszem, volt egy ismerősöm, akinek hatalmasra nőtt a hasa terhessége alatt. Mondogattam neki, hogy szerintem ez nem egy gyerek, hanem kettő, de az orvosok ezt nem erősítették meg. Eljött a nagy pillanat, világra jött egy apró kislány 2400 grammal. Szóltam az orvosnak, hogy ez bizony kevés lesz egy ekkora pocakhoz képest. Nos, néhány perc múlva egy kisfiú is megérkezett. Csak annyit mondhatok, hogy izgalmas volt, de örülök, hogy ez ma már nem történhet meg, mert a szülőknek bizony jobb előre felkészülni a kettős gyermekáldásra. Ma már kiváló műszereink vannak, de szerencsére ezzel együtt sokkal engedékenyebbek vagyunk. Jó néhány évvel ezelőtt – már a „papás” korszakban – megkeresett egy külföldi kismama, kezében egy képes újságból származó cikkel. Az írás egy alternatív szülőszobát mutatott be. A kismama elmondta, hogy ő ilyen helyen, és lehetőleg függőleges testhelyzetben szeretne szülni. Elkértem az újságot, megmutattam osztályvezető főorvosunknak. Hamarosan megkezdődött a fúrás-faragás: az asztalosaink bordásfalat, dobogót készítettek, alakult az alternatív szoba. A kismamánk megkapta, amit kért: ő volt az első, aki nem fekve szült az osztályon. Hamarosan a zenehallgatás is mindennapos lett a szülőszobában, majd helyet kapott a vajúdómedence. Nem mondom, hogy kezdettől úgy ment minden, mint a karikacsapás, sokat kellett segítenünk egymásnak a munkatársaimmal, de belejöttünk.
Az életem tanulással telik. Tanulok a mindennapi életben, és tanulok az iskolapadban is. Nemrég államvizsgáztam. Volt egy kismama, aki ragaszkodott hozzá, hogy én legyek ott a szülésénél. Megmondtam neki, melyik az a két hét, amikor államvizsga előtt nem fogok bejönni. Ő a vizsga napjára volt kiírva. Nagy meglepetésemre az utolsó munkanapomon megindult a szülése, így megoldódott a probléma. Akkor döbbentem rá, hogy ez nem az első eset: a „saját kismamáim” soha nem szültek tanulmányi szabadság vagy vizsga idején. A babák mindig jól időzítenek.
