Szerelem a házasság idején

Ha így érzünk, ideje elővennünk a fényképalbumot, és ellesni régi arcunkról a boldogságot! Hogyan tudnánk visszavarázsolni a friss szerelem időszakát? Dédszüleink szerint a jó házasság titka, hogy soha nem feküdtek le este haraggal a szívükben. Még ha napközben össze is vesztek, mindennap kibékültek, nem cipelték magukkal hosszú távon sérelmeiket. Ha náluk az estén múlott, mi kezdjük a reggellel: amíg ébredezünk, vegyük számba a teendőinket, és közben gondoljunk arra is, milyen aprósággal fogunk aznap kedveskedni társunknak.

Amikor a kislányunk megszületett, István szabadságot vett ki, és otthon maradt velünk egy hétig. Engem nagyon kifárasztott az állandó szoptatás, éjszakázás, aggodalom. Egyik reggel egy vödörbe állított hatalmas fehér krizantémcsokor állt az ágyam mellett, ki sem tudtam lépni tőle. Hajnalban vette István a nagybani virágpiacon, ezzel lepett meg, mert látta, hogy el vagyok keseredve.

Apró szerelmi vallomások

A kezdeti lángolás időszakában az apró szerelmi vallomások szívünk mélyéből fakadnak, szinte észre sem vesszük, annyira hozzátartoznak mindennapjainkhoz. Mint megannyi mécses világítanak, fényüket és melegségüket akkor értékeljük igazán, amikor kihunyni látszanak, és szürke köd lepi be párkapcsolatunkat. Nem kell megvárni, hogy dideregjünk. Ha a szerelem tüzét folyamatosan tápláljuk, ébren tarthatjuk a szívünket átmelegítő érzést.
Kis gesztusokkal, apró ajándékokkal jelezhetjük társunknak, hogy gondolunk rá, fontos nekünk. Ezek sokszor többet mondanak, mint a szavak. Nem kerül sok pénzbe és fáradságba, csak a fantáziánkon múlik, hogyan tudjuk meglepni párunkat.

A szüleim hálószobájában az esküvői képük lóg az ágyuk felett. Én ezt egy kicsit régimódinak éreztem, ezért az esküvői csokromból préseltem le virágokat, és úgy állítottam össze, hogy az eredetire hasonlítson. Bekereteztettem, és kiakasztottam a hálószobánkba. Meglepetésnek szántam, este gyertyafény mellett vártam Lacit, kíváncsi voltam, mit szól hozzá, észreveszi-e. Látszott rajta, jólesik neki, hogy így megőriztem a csokrát és az esküvő szép emlékét.

A tárgyak segítenek emlékezni
Ha van egy kis időnk, amikor egyedül vagyunk, és nem zavar senki, vegyük elő a régi fényképeket, vagy gondoljunk vissza néhány kedves jelenetre. Biztosan rögtön eszünkbe jut számos kisebb-nagyobb ajándék, meglepetés, amit párunktól kaptunk, illetve neki adtunk. Ezért is jó, ha megőriztünk egy-egy csokipapírt, díszszalagot, szerelmes levelet. Az emlékek dobozából új ötletet meríthetünk. Ahhoz, hogy eltaláljuk, minek is örülne igazán, sokat kell vele lennünk – gondolatban. Elképzelhetjük, mit csinál éppen, mi esne most jól neki. Valentin napon szív alakú szendvicset készíthetünk, húsvétkor csempésszünk a zsebébe egy csokinyuszit, ha pedig nincs semmilyen alkalom, találjunk ki valamilyen igazán személyes apróságot. A váratlan meglepetés szerzi a legnagyobb örömet. Képzeljük csak magunk elé az arcát, amikor náthásan zsebébe nyúlva csupa olyan papír zsebkendőt húz elő, amelyre piros szívet rajzoltunk! Vagy az ablaktörlő alatt fenyegető Mikulás-csomagban nem büntetésre felszólító csekket, hanem egy kedves fényképet, pár soros levélkét talál. A technika vívmányai minden korban vonzották a fiatalokat. Az ma már természetes, hogy szerelmünknek SMS-t, virtuális képeslapot küldünk, és néhány kedves szót mondunk az üzenetrögzítőjére, akkor is, ha néhány óra múlva találkozunk, vagy csak pár perce váltunk el egymástól. Ki gondolná azonban, hogy nemzedékekkel ezelőtt is hasonlóan izzottak egymásért az akkori fiatalok? Szüleim a hatvanas évek elején forradalmi újdonságnak számító szalagos táskamagnetofonon „beszélgettek” egymással, mert néhány hónapig úgy dolgoztak, tanultak és őriztek engem, egymást váltva, hogy csak futólag találkoztak. Ma is mosolyogva – ők könnyes szemmel – hallgatjuk ezeket a régi felvételeket. Milyen jó, hogy megmaradtak! Tanúskodnak arról a szeretetről, ami az évtizedek során átalakul, megfakul, de ha vigyázunk rá, nem múlik el.

Nehéz üzleti útra indult Gábor, nem is érezte jól magát, de nem lehetett lemondani. Gondterhelten készülődött, én pedig aggódtam, hogy ott lesz beteg. Hosszabb időre szólt az elválás, ezért is szomorkodtunk. Egy kis vigasztaló levelet csempésztem a ruhái közé, hogy amikor majd kipakol, rögtön megtalálja és örüljön neki.