Baba

Vesepangás

Részben ez a megbetegedés is a hormonális állapottal függ össze: a méhlepény termelte progeszteron hatására az üreges szervek (ilyen például a vese is) falát alkotó simaizomsejtek ellazulnak, emiatt vizelet visszafolyásra kerülhet sor.

Közben az anya szervezetének védekezőképessége is csökken, vagyis a szokásnál nagyobb csíraszámban lehetnek jelen kórokozók a húgyúti szervekben. E két tényező együttesen növeli a húgyúti fertőzések kockázatát.





A várandósság második felében a jelentős növekedésnek induló méh nyomhatja azt a vezetéket, az urétert, amely a vesemedencékből a húgyhólyagba vezeti a vizeletet. Elsősorban emiatt alakulhat ki a vesepangás, ami azt jelenti, hogy a képződő vizelet nem tud továbbjutni a húgyhólyag felé. Hajlamosító tényező, ha a kismamának korábban több alkalommal volt vesemedence-gyulladása, illetve ha vesefejlődési rendellenességet állapítottak meg nála. Ebben az esetben panaszoktól függetlenül is indokolt a gyakori vizeletvizsgálat.

A betegség gyakoriságát nem lehet pontosan megállapítani, mert a vesepangás nem okoz minden esetben érzékelhető tüneteket, de veseultrahang-vizsgálattal kimutatható. Egyes vizsgálatok szerint például a kismamák csaknem harmadánál található a vizeletben baktérium, miközben tünetek nem tapasztalhatók.





Vesemedence-gyulladásra százból egy-két kismama számíthat. Többnyire a jobb oldalon jelentkezik, deréktáji fájdalommal, lázzal, hidegrázással, gyakori és fájdalmas vizeletürítéssel jár. Aki ilyesmit tapasztal, haladéktalanul forduljon orvoshoz! A tünetek enyhíthetők, ha a kismama a pangással, gyulladással ellentétes oldalán fekszik. Az antibiotikumos kezelés elengedhetetlen, s ha a vizelet továbbjutását akadályozza valami, állandó katéter felhelyezésére is szükség lehet. Az elhanyagolt gyulladás súlyos vesekárosodást, életveszélyes állapotot okozhat. Szükségessé válhat az érintett vese eltávolítása is.





A kezelést segíthetjük a vizelet enyhe lúgosításával: naponta háromszor oldjunk fel egy deci vízben egy mokkáskanál szódabikarbónát, majd igyuk meg! Mivel a vesepangás gyakorta jár együtt bakteriális húgyúti fertőzéssel, a gyulladás következtében az idő előtti méhösszehúzódások miatt a vetélés és a koraszülés valószínűsége is nő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top