nlc.hu
Baba
Szoptatás

Szoptatás

Meddig akarod még szoptatni ezt a gyereket? Nem kellene már valami "rendeset" is adni neki? Nem félsz, hogy sosem akarja abbahagyni? – Aki egyéves koron túl is szoptat, gyakran hallhat hasonló megjegyzéseket.

Kisfiam nyolc hónapos, még naponta ötször-hatszor szopik. Lassan az egész család és az ismerősök is unszolnak, kezdjem meg az elválasztását. Állítólag nem is helyes, ha túlságosan magamhoz láncolom. Végül is, a lélektani és egészségügyi érveket is figyelembe véve, meddig érdemes szoptatni?

Kismama: Biológusok és néprajzkutatók vizsgálatai alapján elmondhatjuk, hogy a teljes elválasztódás ideje a főemlősöknél, és az ősi társadalmi rend szerint élő népcsoportoknál egyaránt a három éves kor körüli időszakra tehető. A múlt század elején természetes volt, hogy a csecsemőket még totyogós korukban is szoptatták. A paraszti kultúrában a két-három éves gyereknek is járt az anyamell. Mindez arra vall, hogy a hosszú ideig tartó szoptatás a „normális”, az egy éves kor előtti elválasztás tekinthető „különlegesnek”.

Miért félünk a szoptatástól?
Már az ókorban divat volt, hogy a gazdag családok dajkára bízták az újszülött gondozását, szoptatását. A „nem szoptatás” a magas társadalmi helyzet jelképévé vált. A múlt század elején megjelentek, és könnyen elérhetővé váltak a tápszerek. Így a nagyvárosi középréteg asszonyai közül is többen követhették az „úri divatot”, megszabadulhattak a gyerekkel járó gondoktól, élhették világukat. A szoptatásra már úgy tekintettek, mint valami teherre, ami a szegénység velejárója, de leginkább csak az állatvilág tagjaitól elfogadható. Bár nagyot változott a világ azóta, ma is elhangzik néha – még szakember szájából is – az igényszerinti, hosszan tartó szoptatással kapcsolatosan, hogy „őserdő-módszer”, „úgy szoptatsz, mint a parasztasszonyok”.
Nem kedvezett a hosszú távú szoptatásnak a nők munkába állása és a női egyenjogúságot alaposan félreértelmező „felszabadító” mozgalmak hatása sem. Hab a tortán, hogy ugyanebben az időszakban terjedt el egy lélektani irányzat, ami azt hirdette, hogy a gyerek jólneveltsége kizárólag a szülő által megfelelően adagolt jutalmazáson-büntetésen múlik. A gyereknevelési kézikönyvben ez állt: „Sose ölelgesd, sose puszilgasd őket, és ne engedd azt se, hogy az öledbe üljenek! Próbáld ki! Visszavonhatatlanul szégyenkezel majd az érzelgős módszer miatt, amellyel eddig a gyermekedhez fordultál!” Szerencsére ez a szélsőséges gondolkodás ma már nem jellemző, de hatását még mindig tetten érhetjük. Milyen sok édesanya hallja például, hogy a három óránál gyakrabban felvett, éjszaka is megszoptatott, sokat dédelgetett csecsemőelkényeztetett kis zsarnokká válik.
Mivel a szoptatás nagyon bensőséges kapcsolatot feltételez, a szoptatás látványa – főleg, ha nagyobb gyerekről van szó – sokakban zavart kelt, indulatokat kavar, vagy lelkifurdalást vált ki. Ezt az ellentmondást úgy a legkönnyebb feloldani, ha a sokáig tartó szoptatást fölöslegesnek, ártalmasnak kiáltjuk ki.

Túlzott kötődés?




E hatások eredményeként a szoptatásról sokan úgy gondolkoznak, mint a gyerektáplálás egyik, viszonylag kényelmetlen, bizonytalan, sőt „állatias” módjáról. A szoptatás másik fontos feladata – az érzelmi biztonság megteremtése – feledésbe merült, vagy feketelistára került. Elterjedt az a nézet, hogy a szoptatással az anya túlzottan magához köti gyermekét.
A csecsemő elemi szükséglete az anyával fenntartott egyszemélyes kapcsolat. Életfontosságú, hogy a szülőhöz tudjon bújni, ha szüksége van rá. Egészséges fejlődéséhez elengedhetetlen, hogy megérintsék, megöleljék, ringassák, beszéljenek hozzá. A születés utáni időszakban a baba szinte folyamatosan igényli egy másik ember „melegét”. Később, amikor ráébred, hogy maga is fel tudja fedezni a világot, egyre többször távolodik el a meghitt közelségből. Még később már szívesen tölti az időt mások társaságában, esetleg édesanyja nélkül is. A kisgyerek egészséges kíváncsisága idővel legyőzi az elszakadástól való félelmet. Ez a folyamat csak akkor zökkenőmentes, ha a baba már a kezdeti időszakban azt tapasztalja, hogy a világ, amiben él, biztonságos. Ehhez a legjobb út az igény szerinti szoptatás, a testközelség biztosítása. Ha a gyerek születésétől fogva érzi, hogy odafigyelnek rá, hogy válaszolnak jelzéseire, akkor később is bízni fog szüleiben. Mivel tudja, hogy számíthat rájuk, bátran nekivág az ismeretlennek. A kis világhódító néha visszatér „tankolni” egy ölelésre, egy kis szopira, majd megint bátran útra kel, hiszen tudja, hogy ott a biztos háttér.

Megtanul eltávolodni
A cumisüvegből tápláló anya is biztosíthatja azt a közelséget, amire a csöppségnek szüksége van, de erre külön figyelmet kell fordítania. A baba igényeit figyelembe vevő, gondoskodó, de nem túlóvó családban nevelkedő csecsemő kiegyensúlyozott lesz, még akkor is, ha hamar le kell mondania az anyamellről. A rossz családi légkörben élő gyerek, akinek édesanyja lelki problémákkal küzd, nagy valószínűséggel bizonytalan, bizalmatlan, szorongó lesz, akár sokáig szoptatják, akár nem, mivel képtelen túllépni azon a kezdeti fejlődési szakaszon, amikor a folyamatos testkontaktus iránti vágy és a szopási ösztön kielégítésének igénye volt meghatározó. Úgy is mondhatjuk, hogy érzelmi fejlődésében „ott ragadt” az első hónapok szintjén, nem tudja rászánni magát arra, hogy időnként eltávolodjon a mamájától, és teljes gőzzel nekilásson a világ felfedezésének.
A szorongó gyerek többnyire „ül a mama szoknyáján”, szenvedélyesen cumizik, szopja az ujját, vagy folyton szopni akar, még két-három-négy éves korában is. Vagyis nem a szoptatás okozza a túlzott kötődést, hanem a gyermek szorongása miatt kialakult túlzott kötődés okozza a szenvedélyes és folyamatos szopni akarást (cumizást, ujjszopást vagy más tüneteket). A szándékos elválasztás, az erőszakos leszoktatás nem gyógyítja meg az ilyen gyereket, sőt fokozza a bajt. A szorongás okát kell megszűntetni, nem a tünetet.

Kettőn áll a vásár
Egy éves kor után a szülő-gyerek kapcsolat is megváltozik. Míg az első évben szinte mindig azonnal kielégítették a baba igényeit, most már sokszor előfordul, hogy korlátokba ütközik, bizonyos kívánságai pedig egyáltalán nem teljesülnek. Jó esetben a szoptatással is hasonló a helyzet. Ha nem szívesen szoptatunk úton – útfélen, ha már kimerültünk az éjszakai etetésektől, a kicsinek ezt is el kell fogadnia. Már a vigasztalásra sem a szoptatás az egyetlen mód, sokszor elég egy-két szó, egy gyógyító puszi, egy simogatás. A második – harmadik évben a szoptatás fokozatosan, szinte észrevétlenül tűnik el a mindennapokból. Kiegyensúlyozott anya-gyerek kapcsolat esetén ez egyik félnek sem okoz különösebb lelki válságot. A gyerek édesanyja közelsége iránti igénye továbbra is fönnáll, de ezt az ölbe ülés, az együtt hancúrozás és az elalvás előtti összebújás is ki tudja elégíteni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top