Baba

Hányós történet

Remélem, hogy levelem reményt és biztatást ad azoknak a kismamáknak, akik szintén a túlzott mértékû terhességi hányástól szenvednek.

Mikor megtudtam, hogy végre babát várok, úsztam a boldogságban. Az utcán egyszer csak azt vettem észre, hogy visszamosolyognak rám az emberek. Alig bírtam ki estig, amikor is elcsaltam a férjemet egy kisvendéglőbe, és vacsora közben jelentettem be az örömhírt: kisbabánk lesz. Annyira átjárt ez az érzés, hogy hathetes létemre önkéntelenül is úgy mozogtam, mintha hat hónapos pocakom lett volna. Kezdettől fogva beszélgettem Picurkával, ahogy magunk között elneveztük.
Ez a boldog állapot sajnos nem tartott sokáig. Mivel a családomban gyakori volt a terhességi hányás, én is számíthattam rosszullétekre. De ami rám várt, arra nem voltam, nem is lehettem felkészülve. Az első reggeli hányástól számított négy nap múlva már folyamatosan hánytam, semmilyen étel, semennyi folyadék nem maradt meg bennem. A kiszáradás veszélye miatt bekerültem a helyi szülőotthonba. A kapott infúziók és gyógyszerek ellenére – az orvosok és nővérek meglepetésére – nem csökkent, hanem tovább erősödött a hányásom. Nem tudtam a párnáról felemelni a fejem anélkül, hogy a vesetálért nyúljak. Kétszer rángógörcsrohamot is kaptam, amit az orvosok nem tudtak mivel magyarázni. Az éhezéstől és a kiszáradástól rövid idő alatt olyan rossz állapotba került a májam és a vesém, hogy a 9. héten meg kellett szakítani a terhességet.
Az ezután következő hatalmas űrt és a lelkiismeret-furdalást, hogy a saját szervezetem furcsa viselkedése miatt nem születhetett meg a kisbabánk, nem kívánom senkinek.
Ezt erősítette, hogy lépten-nyomon szembesülnöm kellett azzal a még ma is elterjedt vélekedéssel, hogy a túlzott terhességi hányást lelki okokkal kell magyarázni. Az orvosom viszont azzal bocsátott útnak, hogy minden terhesség más, és a következővel már biztosan semmi gondom nem lesz. Én azért sejtettem, hogy nem megy majd ilyen egyszerűen. Így tetőtől talpig kivizsgáltattam magam, hátha találnak valamit, ami indokolná a túlzott mértékű hányást. Minden eredmény rendben volt. Emellett pszichológushoz is jártam, az ő segítségével igyekeztem feldolgozni a kegyetlen élményeket. Az orvosok tanácstalanok voltak. Többen elmondták, hogy még nem találkoztak ilyen szélsőséges esettel. Később kiderült, hogy korántsem vagyok egyedül. Minél több anyukával és kismamával beszélgettem, annál több, az enyémhez hasonlóan súlyos terhességi hányás történetével találkoztam. Szintén rövidebb-hosszabb kórházi kezelést kaptak, és néhány várandósság szintén megszakítással vagy vetéléssel végződött.
A szakirodalomhoz fordultam, de magyar nyelvű anyagot sajnos nemigen találtam. Az Interneten viszont rábukkantam egy amerikai alapítványra (http://hyperemesis.org), akik gyakorlati tanácsokat és lelki támogatást nyújtanak a túlzott mértékű terhességi hányásban szenvedők számára, valamint szakmai segítséget is kínálnak a kismamákat kezelő orvosok részére.Közben eltelt másfél év, és én mindezekkel a tapasztalatokkal és családom támogatásával felvértezve felkészültem az újabb terhességre, a „nagy csatára” a szervezetemmel szemben. A hányinger előbb figyelmeztetett arra, hogy ismét állapotos vagyok, mint ahogy a teszt kimutatta volna. A karácsonyi ünnepek és az ezredforduló már a lavór fölött találtak. Infúzióra jártam, ingáztunk az egyik pesti kórház és az otthonunk között. A kórház szülészete igen jó hírnévnek örvend, de hamar nyilvánvalóvá vált, hogy nincsen kellően felkészülve az enyémhez hasonló esetek ellátására. Rádöbbentünk, hogy ez így nem mehet tovább, és az I. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikához fordultunk. A véletlenen múlt, hogy a terhespatológiai osztályon dr. Demeter Attila vette fel a telefont, mégis ettől fogva mindent megtett azért, hogy ebből a különös terhességből megszülethessen egy egészséges kisbaba. Később kiderült, hogy ez egyáltalán nem könnyű feladat. Az osztályon dolgozó nővérek is kedvesen fogadtak, pedig nem hálás dolog egy állandóan hányó, infúziós állvánnyal közlekedő kismamát ápolni. Egyikünk sem gondolta, hogy közel két hónapig leszek majd a „vendégük”. Hat hétig semmi sem maradt meg bennem. Napi három liter infúziót kaptam, és a benne lévő cukron kellett élnünk kettőnknek: a babámnak és nekem.
Annyira éheztem, hogy hajnalonta gazdagon megrakott süteményes tálakról, esküvői lakomákról álmodtam, azután felriadva szaladnom kellett a mosdóhoz.
A férjem és édesanyám felváltva ültek az ágyam mellett, és próbálták tartani bennem a lelket. A nővérem miden látogatáskor újabb és újabb babaholmikkal lepett meg, mondván: lássam, mi végre szenvedek annyit. A végén jártányi erőm sem maradt, és olyan belső fájdalmaim voltak, hogy úgy éreztem, szétszakadok. Amikor már 10 kilót fogytam, átvittek az intenzív osztályra, ahol speciális gyógyszereket és tápanyagokat is kaptam az infúzión keresztül. Azért itt is szembe kellett néznem a „lelki okok elméletével”. Amikor a sok infúzió és gyógyszer ellenére sem javult az állapotom, többször elküldtek a kórház pszichológusához. Ő mindannyiszor megerősítette azt, amiben én biztos voltam: a hányásom nem pszichés eredetű. A levertségem nem oka, hanem következménye ennek a szörnyű állapotnak. A legnyomasztóbb talán a kisbabánkért való aggódás volt: vajon az éhezés és a sok gyógyszer miatt nem sérül-e éppen a kialakulóban lévő kis szervezete. Igyekeztek megnyugtatni, hogy ő elveszi tőlem, amire szüksége van. És valóban, az eredmények szerint hétről hétre szépen fejlődött. A 13. héten megtörtént az orvosom által várt hirtelen javulás, a hányások csökkentek, és lassan elkezdtem enni. Én pedig úgy gondoltam, hogy mostantól degeszre eszem magam finomságokkal. Sajnos nem így alakult. Húsvét körül, amikor már majdnem elmúltak a rosszullétek, a terheléses cukorvizsgálaton „megbuktam”. Jött a diéta, melyet eleinte kínlódva, de fegyelmezetten betartottam. De a diéta nem volt elég, reggelente inzulint is kellett adnom magamnak. Mindamellett a lehető legtöbbet kellett híznom, hogy pótoljam az elveszett kilókat. Ekkor már úgy éreztem, nem bírok el többet. Félő volt, hogy összeroppanok. De ahogy elmúltak a rosszullétek, belejöttem a diétába, és kicsit felerősödtem, jöhetett a várakozással teli készülődés, a baba kelengyéjének elkészítése. Egy előnye azért volt a kényszerű önmegtartóztatásnak, mert többek állítása szerint kimondottan szép kismama lettem.
Másokkal ellentétben én a terhesség vége felé éreztem magam a legjobban. Kezdtem határozottan élvezni az állapotomat. Beszélgettem a babámmal, meséltem neki a kinti világról, és figyeltem, amint vidáman mocorgott odabenn. A férjemmel jókat kirándultunk, együtt készültünk a szülésre. Ami megint csak nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. A 38. héten végzett ultrahangvizsgálaton egyszer csak kiderült, hogy a babának súlyos mértékű vesetágulata van. Hirtelen felgyorsultak körülöttünk az események. Császármetszéssel mihamarabb világra kell segíteni szegénykémet – mondták –, és lehet, hogy meg is kell műteni. Így másnap reggel meg is született a kisfiunk, Levente. Pici volt, törékeny és kétségbeesett. Jól ráillett a neve, ami az utónévkönyv szerint levőcskét, kicsi lényt jelent. Azonnal át kellett szállítani az egyik gyermekkórházba. Pár pillanatra azért odahozták, és odaérintették az arcocskáját az arcomhoz. Sohasem fogom elfelejteni bőrének puhaságát és a sértődött kis képét, amiért idő előtt kiemelték jó meleg vackából. Szerencsére műtétre nem került sor, mert gyorsan javult az állapota. Két hét múlva már haza is hozhattuk a kórházból. Most már féléves, és ahogy esténként masszírozom formás kis testét, huncut szemébe nézek, és hallgatom vidám kis sikongatásait, érzem, hogy minden átélt szenvedés eltörpül a boldogságunk mellett.
Örök hálával tartozom az orvosomnak és a Baross utcai Klinika Terhes- és Intenzív Osztályán dolgozóknak kitartó ápolásukért, de mindenekfelett férjemnek és édesanyámnak, akik velem együtt küzdötték végig ezt a kilenc hónapot.
Hetényi Melinda, Budapest

Megjelent a Kismama magazin 2002/5-ös számában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése