Baba

A kismama októberben

Októberi számunk tartalmából:

A hónap témája
Fájdalmas teher: az anyai bűntudat
Ritka az olyan ember, aki mindig úgy érzi, a lehető legjobban mennek a dolgai, helyes döntéseket hoz, remekül irányítja családja életét. A lelkifurdalás leggyakrabban a kezdő szülőket teríti le.


Gömbölyű dolgok
Hegyi túrák pocakkal
Magas vérnyomás
Kismama uzsonna októberben: padlizsánkrém


Szülőszoba
Villámszülés
Marcsival előre megbeszéltem, hogy időben felhív, ha kezdődik a vajúdás. A negyedik gyereknél már nem árt némi óvatosság, hiszen könnyen előfordulhat, hogy az ember lekési a szülést.


Szoptatás




Az első hét
Megszületett a kisbaba, édesanyja túl van a vajúdás nehéz óráin. Végre együtt lehetnek, és megtanulhatják, hogyan folytatódhat kapcsolatuk a korábbi, mindennél szorosabb együttlét után.


 


Váratlan problémák
Mióma – a jóindulatú méhdaganat
A kisebb-nagyobb méhizomgöbök sokszor észrevétlenül meglapulnak. Azonban míg régebben gond esetén gyakran eltávolították a méhet, ma már általánosak a szelídebb eljárások.


Kórházban
Legfőbb motor a lelkesedés
Aligha van a Budapesten és környékén élő családok között olyan, amelyik ne ismerné belülről is a Madarász utcai Gyermekkórházat: évente több mint kétszázezer kis beteg fordul meg itt.


Test és lélek
FelkéSzülés (új sorozat)
Alkalmazkodás helyett együttműködés
A budapesti Szent Imre Kórház az elsők közt indított a nyolcvanas évek közepén szülésre felkészítő tanfolyamot. Azóta mindenki azon igyekszik, hogy a várandós nő nyugodtan, és a lehető legtermészetesebben hozhassa világra gyerekét. Újvári Bori szülésznővel a tanfolyamokról beszélgettünk.


Lélektan
Helyünk a sorban
Az elsőszülött
Miként alakítja a gyerek személyiségét, hogy hányadikként jött világra, és testvérek közt vagy egyedül nevelkedik?


Egészség
Tejben, vajban
Szervezetünk alapvető építőkövei az ásványi anyagok. Testünkben legnagyobb mennyiségben a kálcium van jelen, mely a csontfelépítésben, az ingerület-átvitelben, az izommozgásban, a véralvadásban és számos anyagcsere-folyamatban is fontos szerepet játszik.


Zsebibabának lenni jó!






Az őzgida talpra szökken és már fut is, a mázsás elefántbébi totyog a mamája után, az újszülött delfin vígan szeli a hullámokat a többiekkel. Az embercsecsemőt viszont még sokáig cipelgetnünk kell, hisz két évnél is több eltelhet addig, amíg önállóan és kitartóan szedi a lábát mellettünk. Lássuk, hogyan hordozgassuk addig!


 


 


Tiszta, párás levegőt!
A hűvösebb idő beálltával sűrűsödnek a felsőlégúti megbetegedések. A fűtött szoba száraz levegője csökkenti a nyálkahártya ellenálló képességét a kórokozókkal szemben.


Amikor muszáj kivenni
Régen könnyen döntöttek mandulaműtét mellett, és egy kis bódítással pár perc alatt ki is a kapták a „minden bajok” okozójának kikiáltott szervet. A gégészek nagy része manapság már másként gondolkodik.


Tanácsadó
Csecsemők: Ébresztgetés, Kúp, Az első játékok
Egyévesek: Középfülgyulladás, Körömvágás, Lábbal hajtós játékok
Kétévesek: Kéz-láb-száj betegség, Copfok és varkocsok, Emlékek a nyaralásból
Három-négyévesek: Tetű, Feltétel nélküli szeretet, Illat-tréning


Babakonyha




Bőséges választék
A csecsemő élete nyolcadik hónapjába lépett, túl van az ételekkel való ismerkedés, a kóstolgatás első lépésein. Mit kapjon enni, mikor és hogyan – erre adunk választ sorozatunkban.


 


A család asztalára
Itt az almaszezon
Sajtos almatorta
Almás pizza
Almafelfújt
Almapuffancs


Formában
Test és mozgás harmóniája
Akik jógáztak már életükben, azoknak aligha kell mondani, milyen sokat segít a babavárás heteiben a rendszeres lazítás, a belső figyelem.


Szépség
Bőrtisztítás kívülről-belülről
Szépségünk alapja a tiszta, feszes bőr. Azért, hogy ezt elérjük, az arctisztítás napi műveletsorán kívül életmódunkkal, táplálkozásunkkal is sokat tehetünk.


Személyesen
Szülni szépen is lehet
Jól szülni csak sokkal határozottabban lehet – szűrte le a tanulságot munkatársunk korábbi tapasztalataiból. Ezért is döntött úgy, hogy legközelebb megpróbálja kezébe venni az események alakítását.


Az Ajánlóban kismamáknak és kisgyermekeknek szóló aktuális kulturális összeállításunkat olvashatják minden hónapban.
Kismama Extra: a legszebb és legtanulságosabb szüléstörténetek és olvasóink hozzászólásai.
Továbbá: Horoszkóp, Gyerekszáj, Mese, Babafotó-pályázat, A hónap kismamája

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top