Baba

Aludj jól, anyukám!

Aludtam, mint egy csecsemõ. Békésen, édesen, zavartalanul? Dehogy! Félóránként visítva ébredtem! <br>Igen, a baba álma ennyire mást jelent annak, aki talán csak reklámokban vagy tankönyvi képeken találkozott csecsemõvel, és annak, aki hetek, hónapok, esetleg évek óta riad föl éjszakánként a csöppség velõtrázó sikolyára.





A kisbabák jó része persze született kisangyal: kiadósakat eszik, büfizik, napközben ébren, ám diszkrét csöndben nézeget, míg el nem alszik édesen. Ha az ön babája, kedves kismama, ilyen áldott kis teremtés, akkor is javaslom, hogy tartson velem, utazzunk a bébiálom és a róla szóló vélemények világába! A tények ismeretében talán kevesebben tartják majd az elgyötört anyák és apák hibájának, ha babájuk állítólag “rossz alvó”.
Az sem mindegy, hogy e sorokat nem pusztán egy kíváncsi újságíró vetette papírra, hanem három pocsékul alvó gyerkőc anyja, aki csaknem hét éve keresi a választ álmos kérdéseire.
Ha várandósan nemcsak a szülésre, hanem a kisbaba fogadására, gondozására igyekszünk készülni, elolvassuk száz helyen, mennyit eszik, gyarapszik, alszik a kis jövevény. Megtudjuk, hogy élete első napját szinte végigalussza majd, hogy a következő napon annál élénkebb, éhesebb legyen. A világos derengésről már az anyaméhben meg tudja különböztetni a nappalt a sötét, nyugalmas éjszakától, születése után pedig – ha nem szúrjuk el mi, szülők – hathetes, legkésőbb három hónapos korára egyhuzamban alussza végig az éjszakát. Eleinte lehet, hogy ébred még, mert kiürül a gyomrocskája, akkor meg lehet szoptatni, de vigyázni kell, hogy ne fektessük magunk mellé, ne gyújtsunk villanyt, és ahogy jóllakott, fektessük vissza a kiságyába. Ezerszer látjuk leírva, miért is ne hinnénk el, hogy a szeretettel gondozott, egészséges baba egyedül alszik el, ha nem éhes és eléggé elálmosodott?

A mi történetünk
Minden tökéletesen stimmelt, csak az nem akart összejönni, hogy az esti fürdő után Misu baba ne aludjon el szoptatás közben minden alkalommal. Egyébként napközben is mellen aludt el, esetleg séta közben a kocsijában. Fölébreszteni csak nem fogom. Én is szeretnék pihenni, ez olyan nagy baj? Ki az ördög keltene föl egy kisfiút, aki a délután jó részét teli torokból végigüvölti, mert a doktor néni szerint (szerintem is) hasfájós?
Misu minden éjjel kettő körül felsírt, megszoptattam, visszatettem az ágyam mellett álló, fonott mózeskosárba, aludtunk tovább. Reggel hat körül újra, de akkor már én is odaaludtam mellé. Azt nem tudom, hogy gondolták a szakemberek, hogy ne fekve szoptassak. Gátsebbel ülni? Éjszaka? Rengeteg nagyszülői segítséggel valahogy túléltük az első három végigbömbölt hónapot. Felváltva sírtunk Misuval, aki egyébként ha nem üvöltött, akkor gyarapodott, gömbölyödött, mosolygott. Dehogy aludt végig egyetlen éjszakát is!
Én az összeomlás szélén tántorogtam. Nem erről volt szó! Engem becsaptak! Nem úgy van, hogy majd mosolyogva elalszik egyedül, reggel meg gügyögve hívja anyut, aput!
Bátortalanul kértem tanácsot, akitől csak tudtam. Édesanyám széttárta a kezét: a húgom és én tündéri alvóbabák voltunk, elképzelése sem volt, hol ronthattuk el. A gyerekorvos becsületesen megmondta, nem orvosi kérdés, hanem nevelési hiba lehet az oka, hiszen a baba kicsattanóan egészséges. Az egyik védőnő szerint jobb lesz, ha majd szilárd ételt kap, abból jobban be tud pakolni estére. Ez azért gondolkodóba ejtett. Hogyhogy? Hát nem pont annyit szopik, amennyire szüksége van? Én úgy vagyok vele, hogy rémesen alszom, ha este leeszem magam a sárga földig. A gyerek nem? Internet még nem volt, hogy névtelenül világgá kiabáljam: fáradt vagyok! Aludni akarok! Mit csináljak?
Négy hónapos is elmúlt, mire felépült a házunk. Két csinos gyerekszoba várta a meglévő és a reménybeli gyerekeket. Reménykedtünk: szeretni fogja a szobáját. Ha tudtam volna, hogy most kezdődik az igazi kálvária!
A rácsos ágy mellé hintaszéket állítottam, hogy ott szoptassak éjjel. Igen, kétóránként felpattantam, és hálóingben, jéghideg lábbal kucorogtam a székben, míg Misu elaludt. Óvatosan vissza a rácsos ágyba, kiosonás az ajtón, aztán pár pillanat múlva rohanás vissza, mert ordít. Tehetetlen kétségbeesés, sötét kilátástalanság és harag: ez lenne a várva várt anyaság?


Kinek a gondja?
Ha nem a kismamakönyvekből, hanem például a szerkesztőségünkbe érkező olvasói levelekből vagy az alvászavarokról írt könyvekből indulunk ki, már nem ilyen rózsaszín a kép. Többen úgy becsülik, a nyugati féltekén minden ötödik család küzd a csemete alvászavarával. Érdekes, hogy mindeközben a babák nagy többsége csodásan fejlődik, semmi baja a világon. A kétségbeesett szülők persze kivizsgáltatják az alvászavarosnak ítélt kicsit, és érdekes módon cseppet sem nyugtatja meg őket az – igen ritka kivételektől eltekintve – rengeteg negatív lelet. Mit érez a felnőtt, ha rendszeresen a legédesebb álmát szakítják félbe? Időnként minden gyerek mellett át kell virrasztani egy-egy éjszakát, ezt másnapra szerencsére elfelejti az, aki általában ki tudja magát pihenni. Ha kivétel nélkül minden éjjel, akár a legrövidebb időre is fel kell kelni, az kezdetben ingerlékenységet és dühöt vált ki a szenvedő szülőből, ezt követően megnehezül a figyelem összpontosítása, a végső stádiumot, a látomások, hallucinációk észlelését szerencsére már kevesen tapasztalják. Ráadásul nem csak róluk van szó: a zaj megzavarhatja a nagyobb testvérek, a vékony válaszfalak mögött lakó társasházi szomszédok álmát is. A szégyen, amit másnap a lépcsőházi találkozás alkalmával érez a szülő, rengeteget ront amúgy is pocsék lelkiállapotán. Már-már elviselhetetlen a teher, ha úgy tudjuk, egyedül a mi vállunkat nyomja a világon. Nincs, akivel megoszthatnánk, hiszen állítólag a világon minden más baba estétől reggelig angyalian szundít. Azok járnak csak jól, akik megtalálják azt a szakembert, gyerekorvost, védőnőt, aki ugyanúgy végigélte az első gyerekévek álmatlan éjjeleit, és képes kimondani: igen, sok az ilyen kisbaba, ez teljesen normális! Találjunk olyan megoldást, hogy mindenki elég jól ki tudja pihenni magát! Derítsük fel az éjszakai sírás lehetséges okait, hogy a megnyugtatás elfogadható módszeréhez is eljussunk végül!
Aki nem ilyen szerencsés, a “szaktanácstól” csak még mélyebbre zuhan: megkapja, hogy elkényeztette a gyereket, magára vessen. Hogy mivel kapatta el? Hát fölvette, ha sírt! Éjjel is megszoptatta! Maga mellé vette az ágyába! Nem keltette föl időben, ha nappal elaludt! Fölkapcsolta éjjel a villanyt! Nem kapcsolta föl a villanyt! Túl hideg volt a babaszoba! Túl meleg! Túl csöndes! Túl zajos! Ember legyen a talpán, aki kiigazodik!

A mi történetünk
Végső elkeseredésemben szereztem egy ágybetétet, letettem a gyerekszoba közepére, ott altattam el Misukát. Az első ébredésekor melléköltöztem, és aludtunk békésen reggelig. Igen, közben szopizott, ám én reggelre azt sem tudtam, mikor, meddig, hányszor. Az altatás és az első ébredés közt zajlott a mi felnőtt életünk. Lassan újra erőre kaptam, azonban minket, szülőket nem hagyott nyugodni a dolog. Miért pont velünk van így kiszúrva? Hogy merjünk így második gyerekre vállalkozni?
Elemi erővel kapaszkodtunk a remény utolsó jelébe: kezünkbe került az



Egyetlen, Száz Százalékig Biztos Módszer, mellyel minden gyerek megtanul aludni! A könyv címe: Aludj jól, gyermekem! Elolvastuk. Tényleg, milyen pofonegyszerű minden! Hogy eddig milyen csacsik voltunk! A lényeg: a gyerek ugyan ébred éjjel, de magától visszaalszik, ha az esti elalvás körülményei nem változtak! Nekiálltunk kipróbálni. Amikor felsírt, csak az ajtóig mentem, megnyugtattam, kijöttem. Majd kicsivel hosszabb ideig várakozom a benyitással, ez következett volna. Fél órát bírtam. Kezembe vettem a magánkívül sikoltozó kisbabát: tüzelt a homloka! Gyors lázmérés: harminckilenc fölötti értéket mutatott a kijelző! Kúpot adtam, magam mellé vettem, megszoptattam. Mélységesen szégyelltem és megvetettem magam. Jóval később az interneten összeakadtam sorstársakkal, egyikük, az Uinonah becenevű így írt: “Kár, hogy azt nem közli a könyv, mit csináljunk, ha a gyerek kitornázza magát a kiságyból, és fejre esik. Mentőt hívjunk vagy deszkázzuk be az ágyat?”
Fodormenta véleménye a szuperbiztos módszerről:
“Nem baj, ha nem figyelsz arra, hogy nekem rád van szükségem, mert még nagyon kicsi vagyok, és te jelented a biztonságot nekem. Tudom, hogy nagyon fontos, hogy teljesen kipihent legyél, mert csak akkor vagy képes kedves lenni velem, különben jaj nekem.
Ezért inkább megtanulom már most, hogy éjszaka te nem vagy az enyém, sőt, nem is vagy. Így legalább elmondhatod majd a barátnőidnek, hogy milyen szuperzseni gyereked van, mert ellentétben egy átlaggyerekkel, aki csak három-hat éves korára tanul meg egyedül elaludni és visszaaludni, én már három (tizenkettő-huszonnégy) hónaposan megtettem ezt a te kedvedért. Aludj jól, Anyukám!”


Mekkora elégtétel volt rátalálni Rózsa Ibolya szoptatási tanácsadó IBLCL megjegyzésére a La Leche Liga honlapján (www.lll.hu):
„A jól alkalmazható idomítási módszeren felbuzdulva, a szerzőpárosnak javasoljuk a következő sikerkönyvek megírását:
Egyél jól, gyermekem!
Tanulj jól, gyermekem!
Házasodj jól, gyermekem!”


Szóval a hiba mégsem a mi puhaságunk, következetlenségünk! Hogy is hihettük, hogy létezik minden babára érvényes módszer?!

Miért ébred?
Ostoba tanácsok gyűjtése helyett nézzük meg, mi az, amiről valóban mi tehetünk. Ha megtaláltuk az okot, egyszerű a dolgunk: szüntessük meg. Fáj valamije a babának? Lázas, folyik az orra, köhög, gyulladt a pelussal fedett terület? Ekcémás a bőre, és viszket? Jön a foga? Kitakarózik, ezért inkább hálózsákban kell lefektetni? Túl meleg a hálózsák, könnyebbre kell cserélni? Esetleg túl zsúfolt napja volt? Idegen környezetbe vittük, új ingerekkel találkozott? Fejlődési ugráson vergődik keresztül? Lehet, hogy nem is jut eszünkbe: a mi megoldatlan vitáink, feszültségünk ragad rá is át?
Gondoljuk végig, mióta ébred, nem tettünk-e valamit, amivel sikerült elaltatnunk, de nem szívesen ismételjük hónapokon át: vállunkon hordozzuk, vízzel itatjuk, nekiállunk vég nélkül játszani vele, hogy “kifáradjon”, a tévé elé vesszük, mert nincs szívünk a közepénél otthagyni a filmet? Ilyenkor tényleg tudunk segíteni azzal, ha nem folytatjuk, amit tehernek érzünk, és belátjuk, hogy a babának nem természetes szükséglete, hogy hajnali kettő és négy között mecsboxokat tologasson. Biztosan jókor avatkozunk be a baba alvásába? Lehet, hogy csak nyöszörög, és gyorsan visszaaludna magától, ha nem kapnánk föl azonnal.
Ha mindezt jól megvizsgáltuk, és még mindig ébred a baba (ez a leggyakoribb), ássuk bele magunkat a valóban hiteles forrásokba. Ezek kivétel nélkül az embercsecsemő valódi, az élővilágban, a törzsi társadalmakban megfigyelt természetéből indulnak ki. Nem lesz nehéz belátni: a csöpp újszülöttnek természetes igénye a testközelség. Kilenc hónapon át egy pillanatra sem vált el anyja meleg, védelmező testétől, nem tudta, mi a magány, a hideg, a fenyegető csönd. Kicsi gyomra nem érzett éhséget, állandóan táplálta a köldökzsinóron át az anyai test. Normális azt várni, hogy ez a védtelen, kiszolgáltatott kis lény, aki nem is jött volna a világra, ha mi nem hívjuk, most egyszerre képes legyen rácsok közt, magára hagyva jól érezni magát? Nem vágyik ő sokra: csak az óvó anyai ölelésre, a vigasztaló, megnyugtató anyatejre. Nem lehet szoptatás közben elaludni? Hiszen a felnőtt is tejet iszik, ha el akar álmosodni! Ha a szarvasmarha teje jó erre, miért gondolják, hogy az anyatejet nem erre találta ki a gondos természet? Ellazítják a babát a tej összetevői, a szoptató mamát pedig álomba segítik a szoptatás közben képződő anyagok. A legtermészetesebb dolog a világon együtt, egy ágyban, de legalább egy szobában aludni a kisbabával. Lélegzetünk, szívdobogásunk hangja, testünk melege az alapvető biztonságot, a világba vetett bizalmat alapozza meg benne. Mellesleg nyugodt éjszakát biztosít az egész család számára. Arról nem is beszélve, hogy segít fenntartani az anyatej termelődését.

A mi történetünk
Pancsa babát úgy vártuk, hogy addigra Misu már nem szopizott, és vígan elaludt apával vagy valamelyik nagyszülővel, nem ragaszkodott hozzám. Az éjszakáimat szülés után mindenestül az új vendégnek szentelhettem. Megint összeraktuk a rácsos ágyat, és a szülői hálóban, közvetlenül az ágy mellé helyeztük. Bele is fektettem egyszer Pancsát. Megvolt róla a véleménye, ennyiben maradtunk. Velem aludt, a bátyja meg az apukájukkal. A kis ketrecet hamarosan kölcsön is adtuk, semmiféle hasznát nem láttuk ezek után.
Két hónapos korában észrevettem, hogy felriad, amikor lefekszem mellé. Nosza, szeretne egyedül aludni? Próbáljuk csak ki! Külön szobát kapott, benne szőnyegre terített ágybetétet. Reggelig aludt minden éjjel! Eleinte alig akartam elhinni, de két apró gyerek és folyamatos munkába járás mellett nem maradt energiám, hogy füleljek, lélegzik-e még. Két hónapig tartott az idill. Semmiféle okát nem találtuk, de négy hónaposan újra ébredt két óra körül. Mellébújtam, szopizott, aludtunk. Még hogy tanácsot kérni!
Az olvasást viszont nem hagytam abba. Gyöngyszemekre bukkantam:


“Ha azonban a szülő a rövid, szeretetteljes megnyugtatás helyett, a gyors elalvás érdekében olyan stratégiákat vet be, amelyekre nincs szükség (eteti, ringatja, tologatja a babakocsiban, átviszi a szülők ágyába), a csecsemők megtanulják, hogy össze lehet kapcsolni az elalvást a szülői jelenléttel és bizonyos cselekedetekkel. Az egészséges csecsemők és kisdedek elalvási nehézségei tehát elsősorban nevelési problémának tekinthetők.” (Az alvás- és ébrenléti zavarok diagnosztikája és terápiája, Okker, 2001)
Tehát mellen altatni, éjjel szoptatni “nevelési probléma”. Ha a gyerek a “rövid, szeretetteljes megnyugtatás” után nem tud egyedül elaludni, akkor gyári hibás, újat kell kérni. Ha csak annyit írnak le: “nem orvosi kérdés”, már elég megnyugtató lenne. De őszintén: van valami, amiért nem a szülőt kell hibáztatni? Ha van a gyereken sapka, azért, ha nincs, akkor azért? Ha rossz alvó a baba, rossz szülők vagyunk
?

Fekete nevelés
A világ rengeteg országában, főleg Keleten és Délen sosem hallottak még bölcsőről, rácsos ágyról. A gyerek helye náluk mindig is az anyja mellett volt. Száz évvel ezelőttig nálunk sem vonták ezt kétségbe. A családi ágyból a szigorú, idomítós, poroszos nevelés űzte ki a kiszolgáltatott kisbabát. A “fekete nevelés” lényege, hogy a gyereket az első naptól következetesen idomítsuk a fegyelmezés eszközeivel a társadalom elvárásaihoz. Törjük le az akaratát, határozzuk meg, mi jár neki és mikor. Nem ment ki a divatból, legújabb klasszikusa Tracy Hogg, a Suttogó. Nekik köszönhetjük, hogy bűntudatot éreznek a mai napig a babájukkal együtt alvó anyák. A fekete nevelés híveinek bevált eszköze a fenyegetés és a megfélemlítés: önállótlan lesz a gyerek, sosem tanul meg egyedül elaludni! Ez pont olyan sületlenség, mint amikor azt vágják a fejünkhöz, sose fog leszokni a szopizásról. A legaljasabb mégis az, amikor azzal gyanúsítják meg a gyermekével együtt alvó anyát, hogy így kerüli el a férje közeledését, mert nem kívánja a szexet. Mert azt csak az ágyban, éjnek vadján lehet. Esetleg a pózt is határozzák meg helyettünk, nem?

A mi történetünk





A legszerencsésebb baba a harmadik, ki nem tudja? Fel sem merült, hogy máshol is alhatna, mint mellettem. Ehhez már csak az kellett, hogy a nővérkéjével megbeszéljem, éjjel nincs szopi. Egy hét sírás, vigasztalás, összebújás után megértette. Közben bevetettük a csodafegyvert: egy szobába fektettük a két nagyobb testvért: azóta szépen átalusszák az éjszakát. Nem mindet, a legtöbbet. Időnként egymás ágyában kötnek ki, de erről mi csak reggel értesülünk. Petike édesen alszik egyhuzamban két-három órát, ha nem beteg. Ez a mi saját, testre szabott megoldásunk. A biztonság kedvéért megkérdeztem a férjemet, nem zavarja-e a baba az ágyban. Nem. Túltárgyaltuk.

Életre szól
Óriási tisztelet illeti az alvást, a mi felnőtt álmunkat épp akkora, mint a gyerekeinkét! Nagyjából túl a babás éveken, közelebb a negyvenhez, mint a harminchoz, az előzmények ismeretében nem túl meglepő jeleket figyelek meg magamon: nem tudok ellenállni a gyönyörű pizsamáknak, hálóingeknek, sőt ágyneműrajongó is lettem! Festéskor óriási műgonddal választottam ki a hálószobák színét, a tapéta mintáját. Beleástam magam a Feng Suiba, relaxálni tanulok, mindig kiszellőztetem szundi előtt a szobát, tökéletes rendet rakok, hogy semmiféle apróság se zavarhassa a szent álmot. Rég nem nézek felkavaró filmeket (horror, terror, fujj!). Cseperedő gyerekeimnek egyre többet mesélek arról, milyen jó is aludni! Direkt alvós meséket is kitalálok, és kitörő örömmel üdvözlöm az olyan gyöngyszemeket, mint Lázár Ervin Négyszögletű Kerek Erdőjét, és abban is a Szörnyeteg Lajos jaj de álmos című történetet.
Megfogadtam, ha unokáim lesznek egyszer, ahányszor csak tudom, elviszem őket sétálni, játszom velük, programot szervezek nekik, hogy a fáradt szülők nyugodtan pihenhessenek. És ki nem mondom: a ti hibátok!

Olvasnivaló
A cikk elkészítéséhez ezeket a könyveket olvastam el, nagy részük kapható, másokat csak könyvtárból, antikváriumból lehet megszerezni, és olyan is akad, amelyiknek újabb kiadása készül:

Penelope Leach: Picik és kicsik, Park Kiadó, 1991
Tracy Hogg–Melinda Blau: A suttogó titkai I., Európa, 2003
Desmond Morris: Babafigyelőben, Park Kiadó, 1993
David Haslam: Ha a gyerek nem alszik, Park Kiadó, 1990
Eduard Estivil–Sylvia de Béjar: Aludj jól, gyermekem!, Marfa-Mediterrán, 1999
P. Noll–H. Horn: Aludj, kicsim, aludjál, Egmont Hungary, 2001
Prof. André Kahn: Gyermekeink álma, Kossuth, 2000
Az alvás- és ébrenléti zavarok diagnosztikája és terápiája, Okker, 2001

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top