Kandász Andrea, a TV2 szerkesztő-riportere meséli ezt, miközben forró levesét kanalazza.
Nem is eszem mást! Annyira együtt élek és érzek a kismamáimmal, hogy együtt is hízom velük. Tíz hónap, tíz kiló.
Természetesen a Szülőszoba című sorozatról van szó. Az első két szülést bemutató részt január első szerdáján sugározták. Másnap mindenki erről beszélt: utcán, villamoson, rendelőkben, reggeli kávé közben a munkahelyeken. Nekem legalábbis úgy tűnt. A Kismama aznapi olvasói e-mailjei is leginkább a tévéadásban történtekkel foglalkoztak, csak egy jellemző mondatot idézek:
Ha ilyen a normális szülés, akkor százszor inkább a császár!
Hogy tudtad megállni, hogy közbeszólj? Hogy ne lapítsa már agyon azt a szegény kismamát, doktor úr!
Milyen jogon szóltam volna? Nem vagyok se orvos, se bába, se dúla! És mi van, ha szólok? Mi lesz akkor a többi kilencvenhatezer kismamával? Nekik akarjuk megmutatni, hogy szülhetnek ma a magyar nők.
Ahányan vagyunk, annyiféleképpen, nem? Hogy fér ez bele tíz részbe?
Mind a húsz történet egyszeri, megismételhetetlen, mégis rengeteg jellemző, általános mozzanatot fedezek fel bennük. Megismerhettem olyan főorvost, aki a szülés közben azt magyarázta nekem, hogy ez egy show! Meg kell adni minden nőnek, hogy életében egyszer főszereplője legyen egy show-nak! Közben volt olyan szülész, aki szerint a természet azért bízta a nőkre a szülést, mert a férfiak nem bírnának ki ekkora fájdalmat. Döntse el a néző, neki melyik rokonszenves!
A hálapénz.hu honlap működését felfüggesztették. Nem azért, mert pontos összegeket lehetett olvasni rajta, hanem mert szemérmetlenül részletes beszámolókat közölt arról, hogy kivel mi történt a szülőszobában. A tévésorozat nem fog egyszer csak eltűnni hasonló, személyes adatokhoz fűződő jogok állítólagos megsértése miatt?
Dehogy! Miért? Az ezerötszáz várandós anya közül, akiket megkerestünk, húsz tisztelt meg engem és a nézőket azzal, hogy bebocsátott az életébe. Ezek nem kandi kamerás felvételek! Mindig mindenki tudta, hogy ott a kamera, hogy filmre rögzítse a szavakat és a tetteket. Nem az a felháborító, ha valaki könyökkel passzírozza ki a kisbabát a mamájából, hanem az, ha ezt százezrek látják? Egyébként már a szombati beharangozó részlet után elkezdtek fenyegetni sms-ben, hétfő reggel pedig ügyvédi felszólítást kaptam, melyben letiltották az adást. Csak hát ezek az idők szerencsére már elmúltak! Szerdán szépen le is ment az első rész, láthatta, aki akarta.
Milyen érzéseid voltak a várandóssággal, a szüléssel kapcsolatban, mielőtt belevágtatok volna a sorozatba?
Borzalmas emlékek. Pedig semmi különös nem történt akkor, kilenc éve, Lolita születésénél. Minden normálisan, előírás, azaz a protokoll szerint folyt. Iszonyú lelkiismeret-furdalással küzdök, ahányszor csak eszembe jut. Teljesen készületlen voltam! Nem is foglalkoztam az egésszel, míg föl nem küldtek a szülőágyra!
Mesélnél róla?
Férjnél voltam, de nem terveztünk még babát. Váratlanul jött, semmi jele nem volt, csak egy kis mellfeszülés. Emlékszem, másfél óra alatt négy tesztet is elhasználtam, mind pozitív lett! Bementem egy rendelőbe, ott közölték, hogy tizenhárom hetes terhes vagyok, kezembe nyomtak egy kiskönyvet, és elkezdték sorolni, hogy melyik héten milyen vizsgálatra menjek. Miről van szó? Gyerekem lesz? Kint ült egy sereg nő kisebb-nagyobb pocakkal. Leültem az egyik mellé, mert szimpatikus volt, és elkezdtem kérdezgetni. Azt tanácsolta, hogy válasszak orvost. Jó, de melyiket? Kedves? Mennyit kér? Végigfaggattam a várakozókat. Aztán pánikszerűen összevásároltam egy halom könyvet. Egyébként az élet ment tovább. Dolgoztunk. Emlékszem, egy riport kellős közepén mozdult meg a pici. Kutya bajom sem volt, nem is törődtem az egésszel. Orvost persze választottam. Nem volt különösebben megnyerő. A kérdéseimmel általában a levegővételig jutottam, ennyit a tájékoztatásról. Az döntött, hogy abban a kórházban a főnök minden császárt kivizsgáltatott. Az állásával játszott, aki császározott, az én orvosomat ez viszont nem érdekelte. A biztonságunk miatt döntöttem mellette.
Eljött a kilencedik hónap, román határsértőket hajkurásztam éppen. Ahogy visszaértem, óriási lehetőség várt rám: ha be tudok jutni, beszélhetek a dalai lámával! Sikerült! Beléptem a tizenhat négyzetméteres szobába, ahol várt. Akkor éreztem először, hogy megnyugodtam, vége a pörgésnek, a feszültségnek, így hatott rám a kisugárzása. A riport végén megölelt. Abban a pillanatban loccs! Elfolyt a magzatvíz. Hívtam az orvost, hogy én még megvágnám a riportot, de azonnal beparancsolt a kórházba. Végül a férjem vágta meg az anyagot.
A kórházban beküldtek egy kórterembe, ahol két gyermekágyas nő feküdt. Kötelességüknek érezték, hogy a szülés borzalmaival szórakoztassanak. Egyébként az édesanyámon kívül minden nő így viszonyult a várandósságomhoz: záporoztak rám a horrorsztorik. Tudtam, hogy csak a fele igaz, na de melyik fele?
Két órán át rám se nézett senki. Életemben először ekkor találkoztam a fájdalommal és a kiszolgáltatottsággal. Meg az egészségüggyel! Egyszer csak láttam, hogy már zöld a magzatvíz! Kiszaladtam, de visszaküldtek, hogy nyugi. Jött az ügyeletes, mert a fogadott orvosom még mindig a kamarai taggyűlésen tartózkodott. Végül az ügyeletes orvos megvizsgált, rám szerelték a ketyerét, és megint otthagytak. Reszkettem a hidegtől, a félelemtől, a magánytól. Hirtelen megszűnt a szívhang! És ettől kezdve a Vészhelyzetben érezhettem magam: megjelent végre az orvosom, egy pillantás a szalagra, és altatás, műtét azonnal! Az őrzőben tértem magamhoz, mellettem haldoklott valaki. Elkezdtem visszajátszani az előző napot a dalai lámától. Amikor odaértem, hogy szülök, elordítottam magam: hol a gyerekem? Azt sem tudtam, életben van-e. Kértem a nővért, hívja föl a férjemet, erre közölte, hogy ő nem telefonközpont. Végül a férjem belopakodott éjfélkor. Ekkor hallottam először, hogy lányunk lett, nagyon pici, inkubátorban fekszik három emelettel följebb.
Azóta nem mertél újabb szülésre vállalkozni?
Kilenc éve! És most megint akarok, mert látom, hogy lehet úgy is, hogy a bába végig törölgeti a mama homlokát, rásegíti a labdára, hogy jobban érezze magát
felejthetetlen! Tanácsom: soha ne tartsd magadban a problémádat! Mondd ki, mert csak mi tudunk változtatni! Keresd meg a legméltóbb megoldást, legalább itt a fővárosban annyi lehetőség közül választhatsz!
Bálits Éva
