Sok testvér közt

Ahol több testvér van, ott a gyerekek már első éveikben megtanulnak másokhoz alkalmazkodni. Könnyebben be tudnak illeszkedni a közösségbe, és komolyabb lelki válság nélkül elfogadják, hogy bizonyos dolgokon osztozniuk kell másokkal, és nem pottyan az ölükbe minden azonnal. Az élet a nagy családban önfegyelemre is nevel, ez szintén hasznos tulajdonság a felnőttek világában. Talán ezek a vonások különböztetik meg leginkább azoktól a családoktól, ahol csupán egy-két gyerek nő fel egymás mellett.

A csapat
Ha sok gyerek él együtt, és nem túl nagy a korkülönbség, szinte biztos, hogy jó kis közösséggé kovácsolódnak össze, és sajátos játékokat alakítanak ki, amelyekben mindenkinek megvan a maga szerepe. Sok szülő jut arra a megállapításra, amikor a legkisebb gyerek is eléri az óvodáskort, hogy 1+1+1+1+1 az nem öt, hanem legfeljebb három, sőt, talán még annál is kevesebb. Mert amíg egy vagy két gyerek van a háznál, addig mindig lóg valaki a mama szoknyáján – de ha ennél több, akkor inkább egymással vannak elfoglalva. Az ilyen házaknál nem ritka, hogy a sok gyerekhez rendszeresen hozzácsapódik néhány barát vagy szomszéd, és így még kisebb az esélye annak, hogy unatkoznának, és emiatt nyűgösködnének. Legfeljebb hárommal több szendvicset kell készíteni uzsonnára – de megéri.
A többgyerekes családokban gyakran előfordul, hogy a nagyok fegyelmezik a kisebbeket. Ez sokszor hatékonyabb, mint a szülői „nevelés”. Vajon miért? A nagyok jobban meg tudják értetni a kicsivel, hogy mit tartanak helytelennek, hiszen maguk is gyerekek, egyszerű „gyereknyelven”, és ráadásul igazuk teljes tudatában, határozottan bánnak a kisebbekkel. Másképp van tekintélyük, mint a felnőtteknek. A testvérek ösztönösen tudják, hogy mik a hatékony fegyelmezési formák. Eszükbe nem jutna büntetést kiszabni a kicsikre, inkább azon nyomban lehordják őket a sárga földig, nem bonyolítják túl a dolgot. Ebből gyakran mit sem vesz észre a szülő. Csak azt látja, hogy a harmadik (többedik) gyereke „magától” megtanulja, hogy nem szabad leszaladni az úttestre, hogy nem esszük meg a szappant, és nem firkálunk bele a könyvekbe.

Érzelmi biztonság
A gyerekek számára – a szülők mellett – leginkább a testvérek alapozzák meg a biztonságérzetet. Kis családban, ha a gyerek összevész az egyetlen testvérével, vagy ha szülei mérgesek rá, gyakran magára marad bánatával, fájdalmával. Nagy családban a sok testvér közül legalább egy biztosan a kis számkivetett mellé áll, és nagyon jól tudja, hogy mi a vigasztalás megfelelő módja – hiszen maga is gyakran jár ebben a cipőben. Éppen ezért a testvérek azt is jól tudják, hogy a kicsik milyen körülmények között veszítik el biztonságérzetüket, melyek azok az ijesztő helyzetek, amiket a felnőttek már nem tartanak annyira kritikusnak – hiszen rég elfelejtették, milyen is gyereknek lenni. Hátrányos helyzetű családokban, testi vagy lelki betegségben szenvedő szülők mellett a testvérek nyújtotta biztonság és szeretet menti meg a gyerekeket a lelki problémák kialakulásától.

Sok testvér közt elvész a gyerek?
Amíg az önfegyelem, az alkalmazkodóképesség, a késleltetés képessége és a többi jó szociális tulajdonság a nagy családban megszilárdul, természetesen sok összezördülés lezajlik, nem ritka a szülői figyelemért való vetélkedés és a kitörési próbálkozás sem. Az ilyen problémák kezeléséhez a szülők kénytelenek megtalálni a lehető legegyszerűbb, legcélravezetőbb megoldást, mivel a sok gyerek mellett nincs sem idejük, sem energiájuk különböző neveléselméleti kérdésekkel foglalkozni. Rákényszerülnek, hogy határozottan és következetesen kezeljék a gyerekeket – ha nem így tesznek, teljes káosz alakul ki a családban. Természetesen nem lehet – sőt nem is szabad – minden gyerekkel egyformán bánni, mindegyikükhöz egyformán viszonyulni, hiszen önálló egyéniségek, sajátos igényekkel. Ma már a legtöbb szülő nyíltan beszél arról, hogy gyerekeikben más és más tulajdonságokat szeretnek, és különbözőképpen bánnak velük. Eközben ők is tudják, hogy minden egyes gyerekük mást és mást vár el tőlük. Ahhoz, hogy ennek a kihívásnak megfelelhessünk, a legfontosabb: ismerjük meg gyerekeinket, legyünk rájuk kíváncsiak akkor is, amikor már kinőttek az ennivalóan kedves totyogó korból.

Két tipp
– Legyünk néha kettesben egy-egy gyerekünkkel, és akkor szenteljük neki minden figyelmünket. Lehet, hogy erre csak néhány hetente tudunk alkalmat biztosítani, de tegyük meg mindenképpen.
Figyeljünk oda a saját viselkedésünkre is! A szülői magatartás az egyik leginkább követett minta a gyerekek egymás közötti viselkedésében. Ha a szülők között állandó a feszültség, és ezt veszekedéssel, sértődéssel, duzzogással, netán verekedéssel „oldják meg”, ne csodálkozzanak rajta, ha a gyerekeiktől is ezt fogják viszontlátni.