A tíz hónapos Zsombira nem lehet panasz, nagyon szereti a hasát. A dolog szépséghibája, hogy sosem az kell neki, amit anyukája gondos mérlegelés és hozzátáplálási táblázatok alapján elkészít. Az összeturmixolt krumplit és brokkolit nagy ívben köpi ki, a tökfőzeléktől csak fintorog, a sütőtökre rá sem néz. Gyümölcs? Ki nem állhatja, legfeljebb a banánt fogadja el néha! Amikor viszont apa kolbászos kenyeret, tejfölös csülkös bablevest eszik, vagy pörköltet galuskával, úgy nyújtogatja érte a kezét, hogy majd kiesik az etetőszékből. Olyat kérek! mondaná, ha tudna már beszélni. Kap is mindig néhány falatot, de sosem elég neki. Apa és anya tányérjáról szinte bármit megenne. A baj csak az, hogy az ő tányérjukra szökőévben egyszer kerül csak zöldségféle, gyümölcsöt alig fogyasztanak. Zsombi anyukája tudja, hogy változatosabban, egészségesebben kellene étkezniük, s azt gondolta, kisfia hozzátáplálását majd ennek jegyében fogja megkezdeni. Csakhogy a kicsik elsősorban azt akarják megkóstolni, amit a nagyok esznek, hiszen hozzájuk szeretnének hasonlítani. Az étkezési szokásokat jóformán észrevétlenül mi magunk alakítjuk ki.
Csak azért sem!
Cseng a telefon, a vonal túlsó végén aggódó édesanya. Kilenc hónapos kislánya, Laura egy napja nem hajlandó szopizni, pedig előtte napjában többször is mellre kéredzkedett. Most csak összeszorítja a száját és elfordítja a fejét. A gyümölcsöt, főzeléket megeszi, vizet pohárból iszik hozzá. Úgy tűnik, mintha elment volna a kedve a szopástól. Pedig, mint kiderült, valószínűleg csak a vég nélküli csatározásokat unta meg. Anyukája ugyanis hónapok óta próbálja beletukmálni az egyre nagyobb mennyiségű főzeléket, különféle gyümölcsöket. A kislány eleinte szívesen kóstolgatott, de mindig beérte néhány kanálnyival. Mennyi főzeléket eszik? érdeklődtek az anyukától a rendelőben, s hozzátették, egy ekkora gyereknek már másfél decit kellene ennie ebédre is, vacsorára is, hiszen az anyatej már nem elég a növekedéshez. Addig mondogatták, hogy nem szopás után, hanem előtte kell etetni, míg Laura anyukája tényleg megijedt, hogy kislánya alultáplált lesz, ha ez így megy tovább. Nem tette többé mellre ebéd előtt, helyette főzelékkel kínálta. Laura azonban sosem akart belőle másfél decit enni. Anyukája egyre kétségbeesettebben, majd egyre ingerültebben kínálta, erőltette. Odanyomta a teli kanalat Laura összeszorított szájához, és ráripakodott: Tessék megenni! Addig nincs szopi! Így ment ez hetekig, mígnem Laura már akkor is sírni kezdett, amikor az etetőszékbe tette a mamája. A falatokat gyűjtötte a szájában, aztán egyszerre köpte ki, amikor már több nem fért bele. Micsoda megkönnyebbülés volt, amikor végre megtört a jég, és a kislány hiszti nélkül befalta a főzeléket! Csakhogy szopni nem akart többé.
Nem véletlen, hogy Laura csöppet sem egyedi történetében meg sem említjük, hogyan gyarapodott a kislány, mutatkoztak-e rajta a hiányállapot különféle jelei. Ilyesmiről ugyanis szó sem esett. Laura nyolc és fél kiló, majd kicsattan az egészségtől önmagában ez is azt bizonyíthatta volna, hogy nincs semmi probléma a táplálásával, bármennyi főzeléket eszik is. Az sem volna felesleges, ha elgondolkodnánk a másfél deci főzelék értelmezésén: vajon milyen zöldségvíz arányt értsünk ezen?
Csak még pár kilót!
Évi nehezebb helyzetben van, mert kislánya, a tizenhárom hónapos Gréta, igencsak pehelysúlyú, csupán hét kiló kilencven dekát nyom. Igaz, hogy egészséges és jól fejlődik, roppant mozgékony, egyszavas mondatokban beszélni is tud már. Egyetlen fogyatékossága van csupán: testsúlya messze átlagon aluli. Olyan hónap is volt, amikor egyáltalán nem gyarapodott. Éppen ezért vérvételre, gasztroenterológiai kivizsgálásra kellett vinni, mert az orvos arra gyanakodott, valami betegség állhat a háttérben. Azonban Gréta makkegészségesnek bizonyult, még vérszegénynek sem volt mondható. Az viszont tény, hogy jóformán a levegőből élt. Előfordult, hogy egész nap csak egy-két kenyérkatonát evett reggelire és egy fél banánt uzsonnára. Emellett persze szopott is valamennyit, de miután alig hízott, ennek nem tulajdonítottak jelentőséget. Tápszerrel is próbálkoztak, egészen kalóriadús készítményekkel is, ám ez sem változtatott a helyzeten. Kiderült, hogy Évi is ilyen volt kislánykorában. Még ma is emlékszik, milyen cirkusz volt minden étkezés. Fenyegették mindennel, csak hogy egyen, előfordult, hogy több óra hosszat az asztalnál kellett maradnia emiatt. Jobb napokon báboztak, meséltek, bohóckodtak neki, csak azért, hogy egyetlen falattal többet kapjon be. Mély nyomokat hagytak benne ezek a kellemetlenségek, mégis csak nagy sokára eszmélt rá, hogy voltaképpen a saját történetét játssza újra a kislányával is, amikor mindenáron tömni akarja, és képtelen elfogadni, hogy ő is kicsi és vékonyka. Ahol az evés mindennapos drámává változik, előbb-utóbb a kisgyerek szerepjátékaiban is felbukkan a tömés: figyeljük csak meg, hogyan gyömöszöli macija szájába a gyurmagombócokat!
Nassolgatás
Utólag már nehéz lenne rájönni, hol is hibázták el a kétéves Marci szülei, de tény, hogy kekszen, péksüteményeken és túrórudin kívül szinte semmit sem eszik. Talán a rossz időzítésen múlott? Amikor reggeliztek, Marci általában nem volt éhes. Odébb lökte a finom falatokat, legfeljebb a sajtot és a felvágottat ette le a szendvicséről. Néha, nagy kegyesen a ketchupos kifőtt tésztát is megette. Elmentek együtt vásárolni, ám Marci közben megéhezett, s addig ordított, amíg kapott egy túrórudit. Hazafelé menet elrágcsált egy fél kiflit. Mire ebédeltek volna, Marci már nem volt éhes, a rendes étel nem kellett neki, helyette játszott, így nem csoda, hogy másfél órával később farkaséhes volt. Anyukája ilyenkor keksszel kínálta, hogy kihúzza a következő étkezésig. Arra gondolt, hogy így, igazán éhesen, biztosan jobb lesz majd az étvágya. És így tovább. Azt nem tudjuk, volt-e olyan pillanat Marci életében, amikor valóban megéhezett, és ez véletlenül éppen egybeesett valamelyik hivatalos étkezés időpontjával.
Igény szerint
Nem volna nehéz dolgunk, ha a szoptatáshoz hasonlóan az evés is igény szerint működhetne. Általában hagyatkozhatunk a gyerek étvágyára, és nem csupán azoknál, akinek átlagos vagy átlag feletti a gyarapodása. A kényszerítés sosem vezet jóra, az érzelmi szempontból túlfűtött jelenetek az evés körül minden résztvevőnek elveszik a kedvét a folytatástól.
Sződy Judit
Kígyó, csiga, kagyló hatféleképpen
Főtt tészta és hozzá finom szósz ideális párosítás ez a legtöbb kisgyereknél. Hódolhatnak a kézzel evés szenvedélyének, válogathatnak a szép, színes tészták közt. Villára is szúrhatják, s bizony ezt is nagyon élvezik, mert nehéz elvéteni. Könnyű megrágni, elég hozzá néhány apró, erős fogacska.
Az alapok
Valamennyi itt bemutatott ételt durumbúzából, tojás felhasználása nélkül készített száraztésztából főztük. Mesterséges színezéket sem tartalmaznak, a zöld színt a spenót adja, a pirosat a paradicsom. A száraztésztát enyhén sós, bőven adagolt vízben főztük, négy főre 25 deka tésztát számítottunk. Az olaszok sosem főzik pépesre a tésztát, s mi követtük példájukat. Egyébként minden csomagoláson feltüntetik, melyik tésztatípusnál mennyi az ajánlott, forrástól számított főzésidő.
Bolognai spagetti
9-10 hónapos kortól
Sütőtökszósz vadasan
12 hónapos kortól
Cukkinival és kukoricával
12 hónapos kortól
Krumplistészta juhtúróval
8-9 hónapos kortól
Diós sajtmártás
18 hónapos kor után
Töltött csónakocskák
12 hónapos kortól
Ételek: W. Ungváry Renáta
Fotó: Rátkai Éva
A terítéshez HABA játékfigurákat használtunk fel.