Anyámnak sem volt teje, nekem sincs! gyakran hallani ezt a mondatot. Vajon mennyi benne az igazság? Tényleg örökölhető ez? Nem is gondolná az ember, mi mindenen múlik, hogy sikerül-e a szoptatás. Az egyik, kétségtelenül rendkívül fontos tényező az, amit az ember gyerekkorában otthon lát és hall. Legtöbbször persze nem az anatómiai adottságokkal van gond, hanem a helytelen szoptatási gyakorlattal. Ezúttal nem részletezzük a korán és feleslegesen adott pótlás, a cumihasználat hátrányait, a szigorú időbeosztás szerinti táplálás káros hatásait, hiszen erről minden számunkban olvashatnak. Ha a rossz gyakorlat mellé még szoptatási nehézségek is felsorakoznak, s azt halljuk édesanyánktól, hogy neki sem ment a szoptatás, bizony nem könnyű kitartani elhatározásunk mellett.
Földünk számos országában a mai napig is az idősebb nőrokonok szoptatási, gyerekgondozási tapasztalatai befolyásolják leginkább a fiatal nőket. Indiában például, ahol jóformán halálraítélt az a gyerek, aki nem kap anyatejet, még az örökbe fogadott babák szoptatásának is komoly hagyománya van. A siker közel százszázalékos, míg a fejlett országokban nem ilyen eredményesek az erre irányuló kísérletek, sőt sok helyütt rosszallásba is ütközik, perverziónak tartják. Lehet-e, érdemes-e tagadni, milyen jelentős szerepe van az esetleges kudarcban a kívülállók vagy az egészségügyi dolgozók elítélő véleményének? Természetesen léteznek olyan anatómiai problémák, amelyek lehetetlenné teszik a szoptatást. A legtöbb kismamának érzékenyebbé, nagyobbá válik a melle a mirigyállomány térfogat-növekedésének köszönhetően, a bimbó és környéke barnásan elszíneződik. Ha ez elmarad, és szülés után sem tapasztalható semmiféle változás, nagy valószínűséggel hiányzik a mirigyállomány, a tejtermelődés pedig egészen alacsony szinten marad, vagy be sem indul. Ez nem vezethető vissza minden esetben örökletes tényezőkre, előfordul, hogy hormonális problémák állnak a háttérben. Szakértők szerint a mirigyállomány hiányossága százból legfeljebb egy-két nőre jellemző.
Ha az édesanya mégis szoptatni szeretne, ebben az esetben sem kell lemondania róla. Lehetséges, hogy csak feleannyi tejet tud termelni, mint amennyire a gyereknek szüksége van. Ilyenkor szoptatás közben, a Szoptanít készülék (Medela, SNS) segítségével adhatja oda a pótlást a kisbabának.
Ekkora mellel nem lehet szoptatni! Sajnos néha rögtön a szülés után, a kórházban hangzik el ez a kijelentés, amely persze alaposan aláássa még a legöntudatosabb nők önbizalmát is. A mell mérete azonban az esetek túlnyomó többségében nem befolyásolja a szoptatás képességét. Egészen kis mellű nők is sikeresen szoptathatnak akár évekig. Náluk a tejbelövellés tekintélyes mértékű térfogat-növekedést eredményez, ez azonban a hónapok múlásával alábbhagy anélkül, hogy csökkenne a tejtermelődés. Dúskeblűeknél nem számíthatunk törvényszerűen rengeteg tejre. Az viszont kétségtelen, hogy a kicsi és nagymellű anyák egyaránt segítsége szorulhatnak az első napokban, hogy megtanulják, hogyan tehetik legjobban mellre kis újszülöttjüket. Érdemes többféle testhelyzetet, fogást kipróbálni!
Ne feledjük: a tejmennyiséget mérettől függetlenül elsősorban az határozza meg, milyen gyakorisággal és mennyit szopik a baba!
Ez a mellbimbó alkalmatlan a szoptatásra! Ezt olyankor halljuk, amikor a mellbimbó a szokásosnál kisebb, nagyobb, lapos, befelé forduló. Néha-néha még tökéletesen átlagos bimbót is alkalmatlannak minősíthetnek azok, akik türelmes segítségnyújtás helyett rögtön bimbóvédő használatában látják a megoldást. Valójában azonban a kicsi mellbimbó sosem jelent szopási akadályt, sőt megkönnyítheti a jó mellre helyezést. Lapos, befelé forduló bimbó esetén felmerül, hogy esetleg már a várandósság utolsó hónapjaiban bimbókiemelőt kellene hordani. Ha a kismama nem érzi kellemetlennek a viselését, kipróbálhatja, mert ártani nem árt vele. A legfontosabb azonban szülés után a türelmes kísérletezés, amelyben nagy gyakorlattal rendelkező csecsemős nővér vagy védőnő segíthet a kórházban. Érdemes ülve próbálkozni, mert így mindkét kezünk szabad, és a kisbabát is könnyebben tudjuk áthelyezni, megemelni. Segíthetnek azok a speciális fogások, amelyekkel kezünk segítségével formáljuk bekaphatóra a bimbót. Próbáljuk szendvicsszerűen összenyomni, és így kínálni a babának, vagy emeljük meg a bimbóudvar bőrét a teáscsésze tartásához hasonlóan mutató- és hüvelykujjunk segítségével. Ha a baba nagyon kicsi, vagy cumisüvegből is rendszeresen kapott enni, vagy jelentős súlyesése miatt nincs értelme tovább kísérletezni, előfordulhat, hogy valóban a bimbóvédő jelenti a megoldást. Előfordulhat ugyanis, hogy a baba nem akarja elfogadni a cumihoz képest egészen lapos, másféle állagú és tapintású bimbót. Ez az eszköz a cumihoz hasonlatossá teszi a mellbimbót. Többféle méret létezik, válasszuk a baba szájának és mellbimbónk méretének megfelelőt.
Általában megelőzhetjük a bimbóvédő használatát, ha kezdettől fogva ügyelünk a következőkre: ne zavarjuk meg cumival a kisbabát, ne várjunk a szoptatás megkezdésével a tejbelövellésig, és mielőtt mellre tesszük, néhány perces mellszívóhasználattal emeljük ki a bimbót és indítsuk be a tejet.
Információszerzés ez a legfontosabb! Nem árt, ha már a várandósság első hónapjaiban olvasgatni kezdünk a szoptatásról. Ha van a lakóhelyünkön babagondozási tanfolyam (a védőnők és a szülészetek több körzetben is szerveznek ilyet), vegyünk részt rajta. Nincs szükség nagyon részletes tájékozódásra, csupán néhány alapvető tudnivalót kell alaposan elraktározni. A legfontosabb, hogy a kismama és az újszülött elkülönítése akár csak éjszakára is káros. Kezdettől fogva törekedni kell a gyakori szoptatásra és a jó mellre helyezési technikára. Ne csak akkor tegyük mellre az újszülöttet, ha már sír és türelmetlen, hanem akkor is, ha ébren van, és hajlandó szopizni, kereső mozgást végez a szájával. Így elegendő előtejhez jut, és nincs szüksége sem teára, sem cukros vízre. Az éles fájdalom és a komoly sebek semmiképp sem tekinthetők a szoptatás természetes következményeinek, ugyanígy az sem természetes, ha egy újszülött kezdettől fogva képtelen hatékonyan szopni. Mindig keresni kell az okot!
Aki már várandósan tisztában van ezekkel az alapvető ismeretekkel, ennek alapján kereshet olyan szülészetet, ahol ezt tiszteletben tartják, és segíteni is hajlandóak no persze nem azzal, hogy bimbóvédőt árusítanak és teáztatnak, hanem azzal, hogy többször is megmutatják a helyes szoptatási technikát.
Mi számít normálisnak? Nem árt tisztázni ezt a lényeges kérdést saját magunk számára. Ha Földünk összességét tekintjük, elég széles a skála! Tudnunk kell, hogy nem minden nőnek sikerül a szoptatás, és a sikerhez néha nagyon nehéz és küzdelmes út vezet. Az átlagemberre érvényes megoldások és technikák nem minden anyánál és kisbabánál válnak be. Merjünk keresni és próbálkozni, hogy rátaláljunk saját, személyes utunkra, amely elégedettséggel tölt el, és azzal az érzéssel, hogy mindent megpróbáltunk, ami az adott körülmények közt lehetséges volt.
