Éppen a legjobbKOR!

Kicsit magas, de ne tessék izgulni!

Ha ezt mondják az embernek, miközben a kezébe nyomják az AFP-eredményt, felettébb valószínű, hogy igenis izgulni fog, mégpedig nagyon. Még akkor is, ha tudja, hogy sok a tévesen pozitív eredmény, és többnyire feleslegesnek bizonyul az aggodalom. Herner Dorka másfél órával később már ultrahangvizsgálaton volt, és dobogó szívvel várta a megnyugtató szavakat:
– Nem látszik semmi, ami fejlődési rendellenességre utalna.
Az orvos azonban hallgatott, s csak nézte-nézte a monitort. Aztán végtelen hosszúnak tűnő percek után annyit kérdezett:
– Volt már ultrahangvizsgálaton? Kinél? Mikor?
Dorka még életében nem érezte magát ilyen nyomorultul. Természetesen volt már ultrahangon, kettőn is, de semmit sem mondtak. Meredt a monitorra, ahol két fejszerűséget vélt látni. Még átvillant a fején, hogy kétfejű magzat, amikor végre megszólalt az orvos, és kijelentette, két gyerek fejlődik odabent. Nem érti, eddig (épp a huszadik héten jártak) miért nem vették észre, de ők bizony minden kétséget kizáróan IKREK!
– Erre aztán minden átmenet nélkül felszabadult röhögőgörcs vett rajtam erőt. Csak úgy rázkódott a hasam, az orvos rám is szólt, hogy hagyjam már abba, mert így semmit sem lát. Fecó, a férjem boldogabb volt, mint amikor megtudta, hogy gyerekünk lesz – meséli Dorka. – Nemrég, amikor – már várandósan – Barcelonában ikerbabakocsit láttam, felsóhajtottam: de jó, hogy nem ikrek! Azt gondoltam, velem ilyesmi sosem fog történni. Azok után, ami mégiscsak történt, az ember már semmiben sem lehet biztos. Azért ide kívánkozik a történet csattanója is. A huszonkilencedik héten a legkülönfélébb ismerősök mondták el naponta ötször, hogy milyen kicsi a hasam, hihetetlen, hogy két baba van odabent. Ez egy idő után elbizonytalanított, ezért újabb ultrahangvizsgálat mellett döntöttem, gondoltam, ott majd megnyugtatnak, hogy minden rendben. Szinte hihetetlen, de az orvos, persze egy másik, megint nem vette észre, hogy ketten vannak, pedig még videofelvétel is készült. Na, ezek után elegem lett az egészből, legközelebb magánrendelésre, 4D ultrahangra mentünk, oda pedig a Mama is elkísért, akire bármikor rábíznám a gyerekeim és a magam életét.
A „Mama” nem más, mint dr. Geréb Ágnes szülészorvos, aki otthonszüléseket kísér, így szinte adja magát, hogy megkérdezzem Dorkától: – Hol fogsz szülni?
– Szeretnék itthon. Sokan azt gondolják, egyértelmű, hogy anyukám miatt, de nem, már kiskoromban is utáltam, hogy pusztán azért, mert 180 centi vagyok, feltételezték, hogy biztosan kosarazom. Hát nem. Szülések közelében élek gyerekkorom óta, láttam kórházi szüléseket, otthonszülést is, az utolsót már akkor, amikor várandós voltam. Szeretnék háborítatlanul, itthon szülni, mert itt érzem magunkat biztonságban. De ha akár aznap reggel, amikor megindul a szülés, nem így érzem, akkor nem maradunk itthon. Persze az is előfordulhat, hogy menet közben kell a kórház mellett döntenünk.
– Milyen érzés ilyen fiatalon, huszonöt évesen egyszerre két gyerekkel kezdeni?
– Ha megtudják az emberek, hogy ikreket várok, általában így kiáltanak fel: úristen, szegény! Én nem így élem meg. Számomra hihetetlen öröm ez az egész. Azt mondják, nehéz lesz. De nekem ez lesz a normális. Egyébként mindfélét mondanak, például, hogy milyen jó „egy szüléssel letudni” a gyerekkérdést. Tőlem idegen ez a szemlélet, mint ahogy azt sem hiszem, hogy az volna az ideális, ha egy fiú és egy lány születne, vagy hogy rossz lenne az, ha egypetéjűek lennének. Amikor az egyik ismerősömnek megszületett az ötödik fia, sokan sajnálkoztak, jaj, szegény, milyen rossz lehet neked! Miért lenne rossz? Olyan bájos gyerek! Én NEKIK örülök, mindegy, milyenek, mindegy, mi van a lábuk közt. Már most megmutatkozik, milyen különböző egyéniségek!
– Mit gondolsz, nagyon meg fog változni az életed?
– Szerettünk volna gyereket, éppen most. Fecó idén lesz negyvenéves, ő is nagyon készül és boldog. Bizonyos szempontból hatalmas változás lesz ez, semmi kétség. Azt viszont nem hinném, hogy megváltozna a személyiségünk. Nem szeretném, ha az anyatej három évre elöntené az agyamat. Biztosan lesz olyan, hogy szoptatás után sétálni megyek. Egyedül. Attól még, hogy két gyerekünk lesz, fogunk járni színházba, moziba, koncertre, mert ezek fontos dolgok, szeretnénk, ha a gyerekeink ebben nőnének fel. Nem jó mártírként mutatkozni előttük.
Wur

Amikor megérik rá az ember…
Szabó Szilvia túl egy pályamódosításon, épp harmincévesen várja első



gyerekét. Se túl öregnek, se túl fiatalnak nem érzi magát, hiszen már nem kell egzisztenciális problémákkal küzdenie, az a lázas, fiatalos élet sem hozza különösebben lázba, amiben korábban része volt, de még a késői gyerekvállalás esetleges kockázataival sem kell számolnia.
– Nagy csend van nálatok. Nem fog hiányozni a korábban megszokott nyüzsgés?
– Nem, ez most kifejezetten jólesik. A házat is olyan szemmel választottuk, hogy itt a környéken majd lehet sétálni, babakocsit tologatni, nem úgy, mint a belvárosban.
– Régóta vágytatok már babára?
– Szinte rögtön sikerült, amint elhatároztuk. Bennem hosszú ideje élt a vágy, de megvártam, hogy a férjem mondja ki, most már jöhetne az utód. Gyakran látom, ahogy a lányok molesztálják emiatt a párjukat, de nem hiszem, hogy ez a megoldás. Persze, én is éreztem, hogy harminc körül egyre türelmetlenebbek leszünk, biológiailag is biztos így vagyunk kitalálva, csak míg a férfiak ráérnek, addig a nők fölött könnyebben eljár az idő. Ezért gondolom, hogy 35 éves koromig még a kistestvérekről is gondoskodni kellene.
– Egynél tehát nem álltok meg!
– Valaha hat gyerekről álmodtam. Talán mert élt a közelünkben egy hatgyerekes család, akik számomra nagyon vonzó életet éltek. Mostanra azonban ez már illúziónak tűnik. Hat gyerekkel főállású anyává kellene válnom, én azonban nem szeretnék lemondani a munkáról, mert ez ad ritmust az életnek, és az önbecsülésemnek is szüksége van rá. Kiegyeznék három gyerekkel is.
– Az sem átlagos. Össze lehet egyeztetni majd a munkát és a családot?
– Bízom benne. Ahogy abban is, hogy jól fogom érezni magam addig is, amíg itthon leszek. Amit ki akartam próbálni fiatalon, azt kipróbáltam. Lecsendesedtem. Szerencsére már nem annyira fontos például esténként moziba menni. A baráti társaságunkban többen vannak, akik velünk egy időben várnak gyereket. A „lányokkal” el is határoztuk, hogy összejárunk majd.
– Készülsz a szülésre?
– Már nagyon várom. Korábban, míg nem voltam várandós, a szülést kifejezetten műtétnek, orvosi beavatkozásnak képzeltem. Azóta azonban annyi mindent olvastam róla, hogy tudom, igazi élmény is lehet. Sokáig mégis szoktatnom kellett magam a császármetszés gondolatához, mert a babám farosan feküdt a pocakomban. A legutolsó ultrahangon azonban kiderült, hogy megfordult! Óriási volt az örömünk. Akkor tudtuk meg azt is, hogy kislány. Most a lehető legkevesebb beavatkozással zajló természetes szülésre készülünk. Persze tudom, bármilyen komplikáció közbeszólhat.
– A férjed is benn lesz a szülésnél?
– Ez érdekesen alakult nálunk, mert kezdetben én sem nem akartam, hogy bejöjjön, és ő sem vágyott papás szülésre. Soha nem éltek bennem olyasféle elvárások, hogy csak akkor jó apa, ha bejön, és ha nem, akkor nem. Egyszerre mégis azt éreztem, jó lenne, ha a vajúdás idején velem lenne, talán akkor, amikor rádöbbentem, mi vár majd rám. Rengeteget beszélgettünk, mindig megosztottam vele az olvasmányélményeimet, még a szülőszobára is bejött velem, és annyira tetszett neki, hogy el se akart menni. Úgyhogy most már ő is úgy gondolja, semmi pénzért nem maradna le erről az élményről. Azóta többször is megálmodta a szülést, néha több verzióban. Ilyenkor mindig nagyon fáradtan ébredt.
– Egyszóval nagyon várjátok már!
– Valóban. Olyannyira, hogy azt sem tudtuk kivárni, hogy megszülessen, máris van e-mail címe, bárki írhatna neki. A férjem is már azon töpreng, hogyan ossza úgy be az idejét, hogy minél többet lehessen velünk.
– Mikor jobb a gyereknek, ha fiatal, vagy ha idősebb szülei vannak?
– Nem szeretnék így különbséget tenni. Szerintem akkor kell gyereket vállalni, amikor megérik rá az ember. Nálunk most jött el a pillanat. A főiskolai éveim után sokáig tanítottam, de egyre inkább azt éreztem, hogy nem ezzel szeretnék foglalkozni egész életemben. Elvégeztem egy humán menedzser szakot, és két évig dolgoztam a szakmámban. S a kapcsolatunk is mostanra fejlődött odáig, hogy tudjuk, igazán gyereket szeretnénk.
R. L.

„A babát féltem”




Visnyei Kata szabad, fiatalos életet élt hosszú ideig. Egy darabig nem is vágyott kisbabára, igaz, sokáig a megfelelő társ is hiányzott volna. Aztán nagyot fordult az idő kereke – a naptárba kétezret írtunk, s akkor benne is megváltozott valami.
– Azután, hogy a párommal elhatároztuk, most már szeretnénk kisbabát, még sokáig nem lettem várandós. Orvosi segítséget is igénybe vettünk – hiába. Aztán elmentünk nyaralni, és akkor megtörtént a csoda.
– Miért épp most döntöttetek a gyerekvállalás mellett?
– Ahhoz, hogy fiatalon vállaljunk gyereket, nagyon törekvőnek kell lenni, hiszen egy kicsi baba mellett erős kitartás szükséges, hogy az ember tanuljon, dolgozzon. A másik lehetőség, ha csak akkor vállalunk gyereket, amikor már nincsenek világmegváltó terveink, hiányérzetünk. Fiatalon mindent ösztönösen teszünk. Harminchét évesen már higgadtabb vagyok, nagy odafigyeléssel készülök a pici fogadására. Mesét olvasok neki, zenét hallgatunk, esténként masszírozom. A párommal mindketten szinte szerelmesek vagyunk belé.
– S a kicsi mit szól mindehhez?
– Ha tetszik neki a mese, a játék, örül, táncol a hasamban, ha nem, azt is jelzi. Folyamatosan beszélek hozzá. Sok helyen lehet olvasni, hallani arról, mi mindenre képes már odabenn is. Egészen megható, hogy sírni is tud, cumizza az ujját… A 28. heti ultrahangon megdöbbentő volt látni, ahogy a képernyőről nyitott szemmel nézett vissza rám.
– Hogy viselted a várandóssággal együtt járó változásokat?
– Sok új tapasztalatot szereztem. A tejeskávé például nagy ellenség lett. A kellemetlenségeken persze inkább mulatunk a barátnőmmel. A babát azonban nagyon féltem, mindent rá fordítok vissza. Vajon az, amit teszek, hogyan hat őrá?
– Jobban tartottál az esetleges rendellenességektől, mint ha fiatalabban vállalkoztál volna az anyaságra?
– Orvosi szempontból túlkoros vagyok, de a nőgyógyászom ezt soha nem éreztette velem, és a rendelőben sem volt az az érzésem, hogy kilógnék a sorból. Ma már sokan vannak, akik később vállalnak gyereket. Az biztos, hogy minden egyes mérföldkőnél izgultam. Genetikai vizsgálatot is végeztettünk. De azt hiszem, minden kismama aggódik a gyerekéért, és azt szeretné, ha a kicsi szellemileg és fizikailag is egészséges lenne. A szülés miatt is csak azért van bennem egy kis szorongás, hogy a picimmel minden rendben legyen. Sokat hallani mostanában arról az orvosról, aki előrehozta a szülések időpontját. Ilyesmibe biztos nem mennék bele, pedig épp húsvétra vagyok kiírva. Nem tudom, mi lesz, ha épp akkor nincs itthon az orvosom. Most fogok találkozni a szülésznővel, megmutatja a szülőszobát is. S aztán az orvosommal is beszélni fogok. Összeírtam a kérdéseimet, remélem, mindent sikerül előre tisztázni!
– Hogy várja a kicsit a párod?
– Ő negyvenöt éves, és neki is az első gyereke lesz a babánk. Nagyon lelkes. Rendszerint vizsgálatokra is együtt megyünk. A rádióban ő is hallgatja a kismamáknak szóló műsort, és tudja, mikor mennyit fejlődik a pici. A szülésnél azonban nem szeretne bent lenni, mert ő az a típus, aki egy vérvételtől is elájul, én ennek ellenére azt gondolom, hogy majd ott kiderül. Jólesne, ha mellettem lenne.
– Lehet valami hátrányos következménye annak, hogy későn vállalkoztatok a szülői szerepre?
– Talán egy kamaszkorú gyerekkel nehezebb egy idősebb szülőnek megtalálni a közös nevezőt. De ez is kiküszöbölhető, ha jobban odafigyelünk arra, hogy megőrizzük szellemi fittségünket. Erre mindig is volt igényem. Az érettebb kornak előnyei is vannak. Amellett, hogy anyagilag is többet engedhetünk meg magunknak, több időt tudunk fordítani a „minőségi” gyereknevelésre. Még a kistestvérről sem mondunk le!
– Nem fog hiányozni semmi a régi, szabad életedből?
– A munkám miatt sok érdekes emberrel találkozom, az életem kifejezetten mozgalmas. Biztos, hogy ez részben hiányozni fog, de azt gondolom, az első időben mindenképpen ki fogja tölteni napjaimat a babázás. Már nagyon várom őt, nap mint nap elképzelem, mi mindent fogunk csinálni együtt. Egy idő után lehet, hogy a munka is hiányozni fog, s akkor majd elgondolkozom azon, hogyan tovább. Tanulni mindenképp szeretnék. Ezt a pici mellett megoldhatónak látom (egyelőre). Szerencsére sok baba születik az ismeretségi körünkben, ezért nem félek attól sem, hogy a hétköznapokon teljesen egyedül maradnánk.
R. L.

Rist Lilla, W. Ungváry Renáta
Fotó: Békefi Dóri, Rátkai Éva
Stylist: Király Gabi
Smink: Békefi Zsóka