Munka és hobbi egyszerre

Névjegy: Győrfi Mátyás szonográfus,
szülészeti és nőgyógyászati ultrahang-diagnoszta
50 éves

Úgy ismerem ezeket az emberpalántákat, mint a tenyeremet. Ha reggel felkelek és kinézek az ablakon, nem csak azt tudom eldönteni, vigyek-e magammal esernyőt aznap, hanem azt is, mennyire lesz könnyű kommunikálni a magzatokkal. Ha front van, általában nehéz őket rábírni egy kis mocorgásra. De az időjáráson kívül az anya hangulata is sokat számít. Ha ő feszült, a baba is begubózik.

Rögös és elágazásokkal teli volt az út, ami az ultrahangkészülékhez vezetett, de biztos vagyok abban, hogy az életem nem véletlenül alakult így. Tizenkét gyerekes családból származom, a Tolna megyei Tabódról. Szüleim szeretetben neveltek, de vaskos anyagi támogatást aligha várhattam volna tőlük a tanulmányaimhoz. Gondoltam hát egyet, és még egész fiatalon a rokonaimhoz költöztem Budapestre. Tanulni szerettem volna, de a tanulás mellett állandó munkát is kellett vállalnom, hogy valamiből el tudjam tartani magam. Kipróbáltam mindent, amit csak lehetett: voltam műtősfiú, autószerelő és diszkós, játszottam klasszikus gitáron, és ma is intarziázom. Szentképeimet több templom is kiállítja. Végül az egészségügyből lett örök szerelem: munka és hobbi egyszerre .
Három évtizede, mikor műtősfiúként kismamákat vittem ultrahangvizsgálatra, engem is érdekelni kezdett, mik azok az elmosódott, laikusok számára értelmezhetetlen vonalak, amiket az akkor még meglehetősen kezdetleges készülékek mutattak. Évekkel később, egészségügyi főiskolai diplomával a zsebemben belevágtam a szonográfusképzésbe, vagyis ultrahang-diagnosztikát tanultam, és végül ez lett a hivatásom is. A választható szakterületek közül egyértelműen a szülészet-nőgyógyászat vonzott.

Nem szeretem a futószalagot!
Míg az iskoláimat végeztem, megnősültem, és két lányom született. Gyerekkoromban megszoktam a nagy létszámú családot, ha rajtam múlott volna, most húsz gyerek apja lennék, de nem sikerült meggyőznöm a feleségemet. Hiába, ehhez két ember kell!
Az új élet felfedezésének, nyomon követésének csodáját viszont így is átérezhetem, csak épp a munkámon keresztül. Van is rá alkalmam bőven: korábban, míg kórházban dolgoztam, közel ezer szűrővizsgálatot végeztem el évente, ma a magánpraxisban is hat-hétszáz körül mozog ez a szám. Tizennyolc éve ultrahangozom, de még ma is ugyanolyan izgalommal látok neki egy-egy vizsgálatnak, mint a kezdet kezdetén. A hab a tortán az volt, mikor a most másfél éves unokámat végig ultrahangozhattam, sőt, a születésénél is jelen lehettem – az volt ám az igazi apás szülés: a lányom az apjával szült!…
Nem tudom, miből fakad ez a szenvedély, de hogy egy életre elkötelezettje vagyok a szakmámnak, az biztos. Négy évvel ezelőtt hagytam ott a kórházat, ma már sokkal nyugodtabb körülmények között végzem ugyanazt a munkát. A váltásnak anyagi okai is voltak, de főként az nem tetszett, hogy a vizsgálatok futószalagon történtek. Az alapos munkához időre van szükség. Ma már semmilyen tényező nem akadályoz meg abban, hogy a tudásom legjavát adjam, miközben a leendő szülők lelkével is foglalkozom. Nem is tudom, mi a nagyobb öröm: ultrahanggal vizsgálódni vagy látni a meghatott arcokat.
Hozzá kell azonban tennem: a munkám nem csak abból áll, hogy egészséges magzatokat mutogassak mosolygós kismamáknak és kispapáknak. Egyrészt olyanok is jönnek hozzám szűrővizsgálatra, akik valamilyen nőgyógyászati problémára keresnek választ, például arra, vajon mi a meddősségük oka. Az ultrahang segítségével sok kérdés megnyugtatóan tisztázható. Másrészt szomorú tény, hogy sokszor találok rendellenességet a születendő babánál. Ezt valahogy el kell mondanom a leendő szülőknek, hogy a lehető leghamarabb fel tudják venni a kapcsolatot a genetikus szakemberrel. Ahogy a mennyországot, úgy sokszor a poklot is megjárom a hozzám forduló családokkal együtt, hiszen fájdalmukat is átérzem.

Megértik, amit kérek tőlük
Akik eljönnek ultrahangvizsgálatra, elsősorban babájuk egészségi állapotára kíváncsiak, a látvány csak másodlagos szempont. De amint nekilátok a munkámnak, azt veszem észre, hogy a kismamák-kispapák le sem tudják venni a szemüket a képernyőről, és teljesen elérzékenyülnek a látványtól. A négydimenziós ultrahang segítségével térben látjuk a magzatot, mozgás közben. Gyönyörűen látszik, ahogy szopizza az ujját, csücsörít, vagy a szeméhez nyúl, de láttam már babát sírni, ott, méhen belül, sőt, egy kislányt pisilni is. Hihetetlen, miket meg nem mutat a technika! Sokan kíváncsiak a gyerek nemére, aki viszont nem mindig helyezkedik el úgy, hogy lehessen is látni. Az alapos vizsgálathoz egyébként sem árt, ha minél több szögből látok a magzatra. Ilyenkor próbálom megmozgatni, persze nem mechanikus úton, hanem kommunikációval. Ha nem tapasztalnám közel két évtizede, el se hinném, hogy azok a pici kis lények ott, az anyukájuk pocijában megértik, amit kérünk tőlük.
Érdekes tapasztalatom volt nemrégiben egy gyerekkel, aki várandós anyukáját kísérte el vizsgálatra. Ezt a kisgyereket néhány évvel korábban szintén ultrahangoztam, akkor még pocakon belül, de születése óta akkor találkoztam vele először. Nem telt el sok idő, talán még a vizsgálatot se kezdtük el, mikor megszólalt ez a kis ember: „Anya, én szeretem ezt a szakállas bácsit!” Nagyon megható volt, bár bevallom, nem lepődtem meg rajta. Bizonyítani nem tudom, de meggyőződésem, hogy emlékezett a hangomra. Hisz mi egyszer már beszélgettünk egymással. Talán elhiszik, két évtized alatt megtanultam a kapcsolatfelvétel minden csínját-bínját, de a mesteri fokozatot meg sem közelítem. A kérdés legavatottabb szakértői minden esetben a gyerekek. Ha van nagyobb testvér, mindig kérem a szülőket, hozzák el magukkal a vizsgálatra, ugyanis ha a pociban lévő babával se az anyuka, se én nem tudunk egy hullámhosszra jutni, a testvérkék szinte kivétel nélkül mindig szót értenek velük. Csodálatos!
Egyszer itt járt nálam egy asztrológus, aki egyik ismerősét kísérte vizsgálatra. Ő akkor úgy fogalmazott: egyértelműen látszik, hogy össze vagyok nőve a gépemmel. Később elkészítette a horoszkópomat, és abból is minden kétséget kizáróan kirajzolódott, hogy én itt vagyok a legjobb helyen. Ebben a munkában az vonz leginkább, hogy örömet szerezhetek másoknak, és hogy életre szóló élményt oszthatok meg a szülőkkel. Ez számomra nagyon fontos.

Lejegyezte: Sárdi Enikő

Fotó: Haralambidou Anthula