Bemel(l)egítés 2. – a meztelen igazság a nõi mellrõl

Azokban az országokban, ahol a nők a világ legtermészetesebb módján fedetlen felsőtesttel járnak-kelnek, a női mellnek nincs olyan túlfűtötten erotikus jelentése, mint a nyugati világban. Afrikában pl. a kerekded női tompor az, ami leginkább lázba hozza a férfinépet, de még a „civilizált” országokban is lehet egy másik női testrész a férfiúi vágyak elsődleges felkeltője: például Kínában a kicsi láb, Japánban a nyakszirt .

Tehát „tanult” viselkedésről van szó, amikor nyugati kultúránk férfiai önfeledten elmerülnek egy dekoltázs mélységeiben (rossznyelvek szerint ez az egyetlen olyan pont, ahol egy nővel kapcsolatban mélységre vágynának), vagy amikor szinte hipnotikus állapotban vesznek meg bármit, amit kellően nagy és meggyőzően gömbölyű mellekkel hirdetnek. Persze minderre jócskán rájátszik a mi nyugati kultúránk: gátlástalanul használja ki az emberi nem egyik legalapvetőbb, szorosan az életbenmaradáshoz, a faj fennmaradásához és a legősibb kötődéshez, a gondoskodó anyai szeretethez kapcsolódó ösztönét és jeleníti meg a női melleket a legrafináltabb módokon és helyeken.

Ugyan a mell a legtöbb kultúrában valamilyen idealizált formában bukkan föl, az hogy hogyan változik ez az ideális forma, sokat elárul az adott kor kimondott és kimondatlan értékeiről. Régi korok istennőinek üzenetéből kiderül, hogy milyen fontos szerepe volt a melleknek, és azt is sejtetni engedik, hogy lehettek idők, amikor több tisztelet és megbecsülés övezte a kebleket, és talán a nők maguk is tisztában voltak azzal, hogy milyen gyönyörű női erő és energia lakozik bennük.





Az évezredek folyamán sokféleképpen tekintettek rájuk, különböző jelentéstartalmakkal, értékítéletekkel ruházták fel, és a legkülönfélébb célok érdekében használták fel a női mellet, mint ősi szimbólumot. Művészeknek, politikusoknak, üzletembereknek, orvosoknak, pszichoterapeutáknak, de még az egyháznak is megvolt a maga mell-képe. Mindnek kicsit más, mindnek kicsit úgy alakítva (torzítva?), hogy érdekeinek és céljainak a leginkább megfeleljen.

Az előadás a mell kultúrtörténetének vetített képes áttekintésén keresztül próbálja árnyalni azt a média által sugallt rendkívül sematikus és hamis képet, hogy csak a tökéletesen szép keblek érdemelnek figyelmet. Szó lesz az isten(nő)i mellről és a mellről, mint szimbólumról. Az emlők anatómiájával és működésével is foglakozunk majd, csakúgy, mint melleink betegségeivel és egészségük megőrzésével és természetesen nem maradhat ki a szex és a szoptatás csodája sem.

Szeretettel várunk mindenkit, aki szívesen kalandozna a mellek, emlők, cicik, didik, didkók és keblek világában 2004. október 14-én csütörtökön 13.30-tól az Aranytízben és remélem, hogy a sok szép kép és érdekes információ sokakat elgondolkodtat majd a mellek igazi szépségéről.