1. Ami jó volt neked, lányom, jó lesz az unokámnak is!
Az elmúlt harminc évben alaposan megváltoztak a csecsemőtáplálási ajánlások. Való igaz, hogy a rengeteg kiadást megért Mit egyen a gyerek? című könyv, amely nemrég még kapható volt a könyvesboltokban, többek közt kapart szalonnát ajánl a kilenc hónapos csecsemőnek. Más családokban legendák keringenek a négy hónapos csecsemőről, aki kitépte a kolbászt az apja kezéből, és bablevest evett hozzá. Bármilyen mulatságosnak is tűnik ez a szemléletmód, amely virtust csinál az evésből minél előbb eszik bablevest, annál nagyobb betyár lesz belőle , sok családban valóban ez a mindennapi gyakorlat. A táplálkozástudomány azonban a többi tudományághoz hasonlóan fejlődik, s az újabb ismeretek fényében bizony sokszor át kell értékelnünk a korábbi gyakorlatot. Lehet, hogy többeknek valóban nem ártott meg a négy hónaposan kapott bableves, ha azonban több ezer csecsemő adatait vetjük össze, kiderül, hogy a túl korán bevezetett szilárd ételek a kelleténél hamarabb véget vetnek a szoptatásnak, pedig a kisbaba szervezete még nincs felkészülve a szilárd ételek emésztésére. Ésszerű döntésnek tűnik, hogy ebben a kérdésben az Egészségügyi Világszervezet tudományos vizsgálatokon alapuló ajánlását tekintsük mértékadónak, és hat hónapig tényleg csak anyatejet adjunk a babának. A magyar nyelvben egyébként maga a csecsemő (mellet szopó) szó is arról árulkodik, hogy a történelmi időkben természetes volt a fogatlan kis jószág szoptatása.
2. Nyolc-kilenc hónappal a szülés után már vizes a tejed
Elterjedt tévhit, amely azon alapul, hogy a lefejt tej látványa, különösen néhány óra állás után valóban egészen vizesnek tűnik, különösen ha a homogenizált ultratartós tehéntejhez viszonyítjuk. A kolosztrum sárga, sűrűnek tűnő, valóban magasabb fehérjetartalmú tej, mint az érett anyatej. Ez azonban nem azt jelenti, hogy elvizesedett, hanem csupán azt, hogy alkalmazkodott a csecsemő változó igényeihez. A kolosztrum feladata az újszülött hathatós védelme a mikrobák ellen, ezért magas a fehérjetartalma. Az érett tej az immunológiai védelem mellett magas laktóz- és zsírtartalmával biztosítja a baba kiegyensúlyozott növekedését. Az anyatej a baba egy- vagy kétéves kora után sem veszíti el értékes alkotóelemeit. Amikor mennyisége csökkenni kezd, immunanyag-tartalma ismét nő. Ezzel fokozott védelmet biztosít a csúszó-mászó apróságnak. Vagyis: ne a szemünknek higgyünk, hanem örüljünk a szépen gyarapodó babának. Akinek ez nem elég, számos tudományos cikket átböngészhet, ahol pontosan leírták, mi mindent tartalmaz a vizes anyatej, ami puszta szemmel nem látható.
3. Cukrozd meg, akkor majd megeszi!
Előfordul, hogy a kicsi hat hónapos kora után sem akarja elkezdeni a kóstolgatást. Ekkor javasolják egyesek, hogy jól meg kell cukrozni a reszelt almát, a répapürét, akkor majd megeszi. Túl azon, hogy a cukrozott ételek kimondottan ártalmasak a baba egészségére, azt is leszögezhetjük, hogy nem kell mindenáron megennie a felkínált ételt. Sem hat hónaposan, sem három hónappal később. Ezért semmiféle trükköt sem kell azért bevetnünk, hogy mégis megegye, amit kínálunk. Amikor eljön az ideje, elfogadja majd. Ízlése ezekben az érzékeny években alakul ki. Ha a természetes ízek szeretetére szoktatjuk, valószínűleg később sem fogja agyoncukrozni és agyonsózni az ételeit.
4. Etess vele egy kis barackot, akkor majd lesz széklete!
Az egész csalód aggódva lesi a három-négy hónapos szopós babánál, mikor fogja végre telerakni a bugyrot. Bizony előfordul, hogy csak tíznaponta termel az anyatejes baba. Ezt az amúgy teljesen normális jelenséget kevés szülő és nagyszülő képes tartósan elviselni. Előbb-utóbb felmerül a következő trükkök valamelyike: itatás cukros kamillateával, etetés őszibarackkal, popsiba dugott és megforgatott lázmérő. Amikor pedig sikerül elérni, hogy a baba emésztetlenül kikakilja a barackot vagy az almát, mindenki elégedett. Sikerült elérni, hogy kakiljon! A baj csak az, hogy a hozzátáplálás korai megkezdése (a gyümölcslé és a tea is ide tartozik) nem előnyös a baba számára. Megzavarhatja az anyatej könnyen hozzáférhető vastartalmának hasznosulását, beleavatkozik a csecsemő természetes fejlődésébe. És mindezt pusztán azért, hogy annyiszor kakiljon, ahányszor a felnőttek szerint helyes. Ésszerű? Nem éppen
5. Miért akarod szegényt megfosztani a csokievéstől?
A nagyik imádnak örömet szerezni a kisunokának. Az örömszerzés legfőbb forrásának sokszor az édességet tekintik, s pótolhatatlan veszteségnek tartják, ha az édességevés két-három évig kimarad a mit sem sejtő gyerkőc életéből. Később majd nyilván fog csokit enni, de nem fog érte élni-halni, nem mennek tönkre a fogai, nem veszi el a helyet az édesség az értékes ennivalók elől. Javasoljunk a nagyszülőknek más örömszerzési lehetőségeket. Minden gyerek imád állatkertbe, bábszínházba, játszótérre, játszóházba menni. Azt is imádják, ha a felnőtt mesekönyvet nézeget velük, boltost, orvosost játszik, saját szerzeményű mesét ad elő vagy bábozik. Ezek persze időigényes, személyes törődést igénylő tevékenységek. Ha kimarad a csoki, semmit sem veszít a pici, csak nyer, ha a játszás marad el, kétségtelenül szegényebb lesz néhány fontos és életre szóló élménnyel.
6. Szegény kis drágám, majd ha anya nem látja, kapsz a nagyitól finomat!
Ha elhangzik ez a kijelentés, vagy a nagymama ilyesmit gondol, biztosan elérkezett az ideje egy alapos tisztázó beszélgetésnek. Nem helyes, ha az édesanyát úgy állítja be a nagyszülő, mintha miatta valami nagyszerűről maradna le a kisgyerek. Alapvetően aláássa a családtagok közti jó viszonyt, ha egymás háta mögötti akciókra kerül sor. Persze ha a háborúzás a cél, akkor mindent bele. Ám kár volna, ha ennek a gyerek inná meg a levét, neki ugyanis a nagyszüleire is szüksége van. Rengeteg olyasmit kaphat tőlük, aminek semmi köze az evéshez!
A www.nlc.hu Babázzunk! fórumán számos tanulságos topicot találunk erről a témáról.
Fotó: Eltern
A hónap szülinapi tortája
Szőlőtorta gyors, egyszerű
Hozzávalók: egy gyümölcstortaalap, két tasak vaníliás pudingpor, 8 deci tej, négy kávéskanál cukor, 75 deka Pannónia szőlő, 50 deka sötét szemű szőlő
Tipp: Más mintát is kirakhatunk a sötét szőlőszemekből (például csigát, virágot), ám ajánlatos először papíron megterveznünk és próbaként a tortalappal azonos méretű papírtálcán elrendeznünk, mert a pudingba pottyantott szemeket már nehéz áthelyezgetni.
Balányi Klári
Fotó: Haralambidou Anthoula