nlc.hu
Baba
Afrika-napló

Afrika-napló

Most kezd bennem valósággá válni …igen, alig egy hónap múlva elutazunk, elköltözünk Afrikába.




A férjem kutatómunkája miatt 10 egész hónapra a Dél-Afrikai Köztársaság lesz az otthonunk, három és egy éves gyerekeinkkel együtt. Persze ez nem most derült ki, több mint egy éve tudom már, de eddig jó strucc módjára homokba dugott fejjel gondoltam az egész útra, leginkább úgy, mintha valaki más élete lenne. Tegnap azonban postára adtam az első csomagot, egy nagy doboz könyvet és gyerekjátékot. Vagy látjuk még őket, vagy nem.

A férjem, Brandon a doktori disszertációjához a Kruger Nemzeti Park és a körülötte élő törzsek közötti kapcsolatot és a különböző konfliktusokat kutatja. Gyerekeink Kendra és Patrik, egy igencsak eleven, a dackorszak közepén járó leányzó és őt mindenben utánozni igyekvő öccse. Jómagam 34 éves vagyok, eredetileg biológus, néhány éve azonban leginkább a két örökmozgó nevelése, terelgetése tölti ki az időm.

Kendra már érti, hogy hamarosan megyünk Afrikába, „Melegországba”, ahol az a sok-sok érdekes állat él, amiket a tévében szokott néha látni. Azt is tudja már, hogy az új ovijában mindenki angolul beszél majd (ezzel szerencsére nem lesz sok gondja, hiszen az apukája kanadai lévén szintén csak angolul beszél hozzá, bár ő mindig magyarul válaszol), és hogy a városban, ahol lakni fogunk, szinte mindenkinek olyan sötét a bőre, mint az ő karácsonyra kapott babájának. Patrik még nem sejt semmit.

Afrika az én gyermekkori álmom volt. Amit csak tudtam, elolvastam róla, a szobám falait tinikoromban rocksztárok helyett afrikai állatok képei borították, és az egész baráti körnek én jutottam eszébe, ha szóba került a fekete kontinens. Csak persze abba az álomba még nem volt beleépítve két aprócska emberke. Ami azért akárhogy nézem is, jelentősen módosítja az egész utazást, a pakolásról már nem is beszélve: két ilyen nyüzsgönc mellet kinek van ideje csomagolni, vagy akárcsak végiggondolni így január táján, hogy ott a harmincvalahány fokban mire is lesz szükségünk?

Mondom is magamnak minden nap, hogy most már tényleg meg kell néznem, nyár óta ki mennyit nőtt és mit nőtt ki, mit kell pótolni most és mit ér rá majd ott, melyik csörgő, baba, maci, miegymás dobozolható, és melyiknek kell feltétlenül velünk jönnie (ez utóbbiról a nagylány bevonásával döntünk majd – ez is érdekes eseménynek ígérkezik). A saját nyári ruhadarabjaim közül is ki kellene válogatnom, amit érdemes kivinni, hiszen a kinti kulturális szokások miatt úgysem vehetem majd fel mindet. A férjem a legegyszerűbb, ő magának pakol, többnyire csak viszonylag lényegtelen dolgokat felejtve ki.

Túl sok holmit persze nem vihetünk, négyen összesen 79 kilót. Ha mégis többet pakolnánk, a túlsúly kilónként 10300 Ft – ezt első hallásra én sem hittem el, de ettől még sajnos igaz. Hetvenkilenc kilóba elvileg sok minden belefér, kivéve, ha az ember két kisgyerekkel közel egy évre utazik el, egy általa jórészt ismeretlen helyre, ahol bár megvan a ház, ahol lakni fogunk, de az a ház bizony teljesen üres. A párom szerint fogjam fel úgy a dolgot, hogy elmegyünk tíz hónapra kempingezni. Hát majd igyekszem.

Az indulásig hátralévő egy hónap mindenesetre a csomagolás jegyében fog telni. Amit itthon hagyunk, azt is szortírozni kell, mert a lakásunkat egy baráti házaspár fogja használni, amíg mi nem vagyunk, és nem biztos, hogy szívesen járnának a mi ruháinkban – az ő holmijaiknak is kell némi helyet hagyni. Dobozolás, dobozolás, dobozolás. Kétlem, hogy életem legszebb hónapja áll előttem, de mégis izgalmas lesz: készülődés a nagy kalandra!

Mert kaland lesz, az biztos. Ismerkedés egy másik világgal, egy másik nép életével, szokásaival, nyelvével, értékrendjével. Sajnálom itthagyni a jól megszokott kényelmet, a családot és a barátokat, de ugyanakkor várom is már a kihívásokat, az új barátokat, az új életet. Remélem, hamarosan beszámolhatok majd az utunkról és a beilleszkedés első lépéseiről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top