Apaszemmel – bemutatjuk a Kitolás szerzõjét

Minden bizonnyal piros a haja, tüzet fúj az orra, és vért iszik vacsorára, attól ilyen szemtelen. Ilyen gondolatokkal szórakoztatom magam, miközben a megbeszélt találkozóra igyekszem. Aztán meglátom, és azonnal elszégyellem magam, hogy is juthatott eszembe ennyi badarság…
Szily László újságíró és 35 éves, bár ez utóbbi nem igazán látszik rajta. Kisfiús frizurája, laza ruházata, vastag gyűrűi egy szűk tízessel fiatalítják. Az első pillanatban nehéz róla elhinni, hogy két gyereket nevelő (komoly) családapa, aki arra is vette a fáradságot, hogy szülői tapasztalatait könyvben foglalja össze. De amint mesélni kezd, máris árnyaltabbá válik a kép.
– Amikor a barátnőm, Imola terhes lett, szerettem volna olvasni a rám váró dolgokról, de tudomásul kellett vennem, hogy olyan könyv, ami kézen fogja a leendő kispapákat, és vezeti őket a számukra ismeretlen úton, nem létezik. Pedig mint a leendő apukák többségét, engem is érdekeltek volna a részletek.
– A gyerekeitek rendre, terv szerint érkeztek?
– A legkevésbé sem. De a barátnőm terhes lett, és ha már így alakult, örültünk neki. A második gyereket se terveztük, hittünk abban, hogy a szoptatás egyenlő a fogamzásgátlással, de ez, mint sok ismerős családnak, nekünk se jött be. Viszont a másodikat se bántuk. Persze a jóból is megárt a sok, hármat már biztosan nem szeretnénk.
– Mennyit változtatott a két gyerek a korábbi tempón?
– Nyilván sokat, de abban azért nem hiszek, hogy egy embernek teljesen fel kell adnia a korábbi életét csak azért, mert gyereke születik. Azelőtt elég aktívan éltünk, sokszor jártuk az éjszakát, hol táncolni, hol moziba mentünk. Imola az első terhesség végéig jött, ahova csak tudott. Azt is jól viselte, amíg a második babánkat, Miriamot várta, de akkor már Borisz miatt maradtunk sokszor otthon. Programokat azért így is szervezünk, de az éjszakai kiruccanás elég behatárolt. A másnap reggeli bigyózás a gyerekekkel nem megy könnyen kialvatlanul. Nekem valamivel gyakoribbak az éjszakai kimozdulásaim, mert Imolát annyira lefárasztja a két gyerek, hogy sokszor korán elalszik ő is. Ilyenkor előfordul, hogy egyedül megyek el otthonról. De senki ne higgye, hogy ebből konfliktusaink vannak, Imola nagyon jó fej, és nem várja el tőlem, hogy otthon üljek. Egyébként mindketten dolgozunk. A szerkesztőségi munka szerencsére nem túlzottan kötött, a barátnőm pedig stylistként vállal munkákat, ami szintén belefér az életünkbe.
– A házasságkötés eszetekbe se jutott?
– Dehogynem. Majd idén. Jó is, hogy szóba hoztad, nehogy elfelejtsem… Szóval terveztük, de Imola azt mondta, hogy táncolni és koccintani is szeretne az esküvőjén, azt pedig se terhesen, se szoptatás közben nem ajánlja senki. De ebből az időszakból már kifelé evickélünk, úgyhogy állunk elébe.
– Visszatérve a gyerekekhez, pelenkázni tudsz?
– Viccelsz? Persze hogy tudok. Szeretek tenni-venni körülöttük. Pelenkázom és biliztetem őket, a fürdetést pedig már rögtön az elején lenyúltam. Lelkesen tolom a babakocsit (bár a hordozókendőt jobban szeretem), a fiamat már horgászni is elvittem magammal, és örülök, ha mesélhetek nekik esténként. Egyetlen dologtól határolódtam el, nevezetesen az orrszívástól, mert annak minden formájától megőrülök. De ezen kívül nincs semmi, amit ne akarnék bevállalni.
– Ismerek apukákat, akik egészen átlényegülnek, mialatt mesét olvasnak. Téged is ennyire lelkesít a feladat?
– Lelkesít, persze, de transzcendentális élményem azért még nem származott belőle. Ki az a szülő, aki nem unja, mondjuk, az Annipanni és Boribont vagy a Kippkoppot már másodszorra? Nemhogy századszorra! A szereplők neveit sem tudom mindig megjegyezni, az viszont szórakoztat, sőt elbűvöl, hogy a fiam már a harmadik alkalommal mindent tud kívülről. Egyébként pedig nem is maga az olvasás, hanem a rituálé jelent sokat: az esti fürdés után fekszünk a szülői ágyban, összebújunk, és nézegetjük a könyveket. Aztán ha befejeztük, mars mindenki a saját ágyába!
– Ezek szerint a következetes nevelés hívei vagytok.
– Igen, bár én azért hajlamos lennék engedni egy-két dologban. De hiába, mert Imola ragaszkodik az elképzeléseihez.
– Nevelési és gyermekgondozási kérdésekre könyvekből kerestek választ, vagy inkább ösztönös szülők vagytok?
– Eleinte mi is lapozgattuk a szakirodalmat, de hamar leszoktunk róla. Egyszerűen azért, mert annyi ellentétes állításba botlottunk, hogy könnyebb volt a saját tapasztalatainkra hagyatkozni. Mi is szenvedtünk eleinte, de azt már nagyon hamar eldöntöttük, hogy nem fogunk beleőrülni a kisbabás korszakba. Ismerek családot, ahol az apuka kőkemény alkoholista lett az állandó stressztől. Én meg azt mondom, hogy kellő humorral nézve nem is olyan vészes ez a család nevű társasjáték.
– Még egy kérdés: Imolát nem zavarja, hogy a csajodként emlegeted őt?
– Miért zavarná? Hiszen a csajom…!!!

Sárdi Enikő
Fotó: Rátkai Éva