Hát eljött a félidő, innen már visszafelé ketyeg az óra. Ennek örülünk is meg nem is. Ez alatt az öt hónap alatt nagyon ideszoktunk, megszerettük az itteni életet, az embereket, még az afrikai-idő (minden kétszer annyi ideig tart, mint kéne) fogalmát is megszoktuk. Itt vagyunk itthon, de hiányzik az otthon.
A hasonló kalandokat leszámítva nekem is jó itt. Élvezem a nyugalmat, a természetet, a sok-sok rácsodálkoznivaló újdonságot. Egyre több barátom is van, csörög a saját mobilom! Hívnak szülinapi zsúrokra, kerti partikra,
Kendra lányom menne is, maradna is. Emlegeti sokat az otthoni ovit, a barátokat, a Nagymamát és a Dédit, a Balatont, a havat, várja a hazamenetelre beígért kiscicát. Ugyanakkor már most mondja, hogy hiányozni fognak neki az itteni barátok, miért kell majd az ovihoz is autóba ülni (most öt perc séta), mi az, hogy nem tudunk majd “a parkba” menni (ez a Kruger Park), miért nem szaladgálnak majd a kertünkben majmok… A tizenkilenc hónapos Patrik a legegyszerűbb eset, ő még nem lelkizik ennyit :). Bár őt is éri majd otthon meglepetés: a róka, szarvas, vaddisznó számára ismeretlen állatok, neki az elefánt, a zsiráf és a zebra a megszokott. Hát igen, kicsit el vagyunk kényeztetve itt a világ legnagyobb nemzeti parkja mellett lakva!
Férjem befejezte kutatása első részét. Az elmúlt három hónapban reggeltől estig a falvakban mászkált és tolmács segítségével beszélgetett az emberekkel, kérdőíveket töltetett ki velük. Mennyi érdekes életút! Kutatásának lényege a Kruger Parkkal szomszédos közösségek és a Park közötti viszony vizsgálata. Hiába a kerítés, az állatok bizony sokszor kijutnak mi egy kis drótdarab egy elefántnak, bivalynak és sok kárt okoznak. A szarvasmarhák (státusz-szimbólum és bankbetét egyszerre) a bozótban legelnek, s arra már az oroszlánok is rájöttek, hogy ez bizony könnyű vacsora nekik. A kukorica-ültetvényeket meg az elefántok kedvelik különösen. A földeken dolgozó emberek, vagy a bozótban fát gyűjtő asszonyok életének része a félelem: iskolába menet a fiam egy oroszlánt látott, elszaladt , tegnapelőtt az életemért futottam egy elefánt elől , este nem merünk kimenni, minket kapnak el elsőnek a sötétben (a faluba nincs bevezetve az áram), a múlt héten két tehenemet ölték meg az oroszlánok .
Ehhez hasonló mondatokat nap-mint nap lehet hallani errefelé. El sem tudom
A környéken lassan már mindenki ismer minket, a gyerekeket messziről köszöntik. Mostanra már Patrik is megszokta a népszerűséget, nem bújik azonnal mögém, ha közelednek hozzá az őt felkapni igyekvő kezek, legfeljebb elkiáltja magát, hogy NOO!. Kendra is szépen beilleszkedett, jön-megy, dirigál. Mozgékonyságukkal azért még mindig kitűnnek az itteni gyerekek közül, de ezt nem is bánom. Nagyot nőttek mindketten, főleg a lábuk melegben tágulnak?