A hónap témája

Cumi vagy ujjszopás?
Eszter (32 éves, harmadik gyerekének vett először cumit): A cumi volt a mentőövünk!
A szakdolgozatomat írtam, amikor a lányom megszületett, és bár fájdalmas ezt így elismernem, de nem volt rá annyi időm, mint a másik kettőre. Könyvtárba és órákra kellett járnom, csak négyóránként szoptattam. Ő ennél sokkal többet igényelt volna, és ekkor jött mentő ötletként a cumi! Azt hiszem, sok-sok órányi bömböléstől óvtam meg ezzel őt és a bébiszitter idegeit. Amikor láttam, mennyire szereti, vettem rögtön tíz darabot ugyanabból a cumiból, nehogy gond legyen, ha elveszítjük, vagy ha ledobja és piszkos lesz. Ez sokkal jobb

megoldás, mint az ujjszopás, hiszen a szülő irányíthatja az eseményeket. Amikor szükségem volt rá, odaadhattam a kislányomnak, nem kellett várnom arra, hogy megtalálja az ujját. Amikor majd úgy érzem, felesleges teher a cumi, egyszerűen elvehetem tőle, míg az ujjával képtelenség volna ezt tenni. Egyébként amikor kezdtek jönni a fogai, a gyerekorvos tanácsára sokkal kevesebbet hagytam cumizni. A barátnőm viszont arra hivatkozik, hogy a mai cumikat már eleve fogszabályozósra gyártják. Ez tényleg rá van írva a mi cuminkra is, ezért azóta hagyom többször cumizni.

András (35 éves, most másfél éves első gyerekének elvből nem vett cumit): Ha szüksége lesz rá, majd az ujját fogja szopni!
Én is ujjszopó fiúcska voltam, és máig emlékszem, milyen fontos volt ez nekem, és milyen jó érzéssel töltött el. A végén már csak titokban szoptam az ujjam, nehogy rám szóljanak, és bizony már iskolába mentem, mire végleg elmaradozott a dolog. Az ismerősök gyerekein is látom azt, hogy a cumi a szülőké, akkor adják-veszik, amikor ők jónak látják, és amikor be akarják tömni a síró gyerek száját. Az ujjszopás ezzel szemben intim élmény, amit messzemenően a gyerek tart irányítása alatt. Akkor él ezzel a lehetőséggel, amikor nem a külvilágtól vár segítséget és támaszt, hanem saját magában leli meg a vigasztalást. Engem egyébként nagyon zavar az egész nap cumival a szájában mászkáló gyerekek hada. Természetellenesnek érzem, és szerencsére a feleségem is így gondolkodik, ezért soha fel sem merült nálunk ez a lehetőség. A fiam egyébként főként elalvás előtt szokta szopni az ujját. Napközben állandóan tesz-vesz, szerintem nem is ér rá bekapni az ujját, szüksége van rá fontosabb tevékenységekhez.

Otthon vagy kórházban?
Edit (28 éves, második babáját várja): Otthon szeretnék szülni!
Már az első gyereknél is játszottam az otthonszülés gondolatával, mert világéletemben, de legfőképpen a mandulaműtétem óta irtóztam a kórháztól, a fém műszerek éles csattanásától, a fertőtlenítőszagtól, a kiszolgáltatottságtól, személytelenségtől. Csakhogy visszarettentett az, hogy végül is fogalmam sem volt, mi vár rám. Hogyan birkózom majd meg a fájdalommal? Mi lesz, ha nem



bírom egyedül kinyomni a gyereket? Mi lesz, ha sürgős segítségre szorulunk? Az első szülésem aztán választ adott a kérdéseimre. Nem a fájdalommal volt gondom, elég könnyen ki tudtam nyomni fiamat, bár még sokkal könnyebb lett volna, ha nem fekve, felhúzott lábakkal kellett volna próbálkoznom. Az viszont a kórházundoromon kívül is zavart, hogy az orvos folyton utasítgatott, hogy mit tegyek, nyomta a hasamat, kézzel tágította a méhszájamat. Ezek kellemetlen és fájdalmas élmények voltak. Most már tudom, hogy képes vagyok szülni, és nincs szükségem ehhez kórházra, otthon lehetek, ahol minden ismerős, és olyan, amilyennek én szeretem. Az otthoni segítőimben megbízom: vagy ők, vagy én biztosan érezni fogjuk, ha mégis kórházba kell mennünk. Ők nem fognak sürgetni, nem fognak fájdalmat okozni, és ráérnek kivárni, amíg a gyerekem magától világra jön, a természet rendje szerint.

Katalin (35 éves, 16 éves nagyfia után most a másodikat fogja szülni.) A kórház a biztonságot jelenti!
Rám megnyugtatóan hat a technika, a vizsgálatok, az orvosok és szülésznők jelenléte. Megbízom a tudásukban, a tapasztalatukban, hiszen egész életükben kisbabákat segítenek világra, értik a dolgukat. A szülés most is eltölt egy kis szorongással, már a nagyfiamnál is úgy éreztem, nagyon nehéz volt megszülni őt. Sokáig vajúdtam, nem láttam a végét. Most jónak tartom, hogy kérhetek epidurális fájdalomcsillapítást, és ha bármi baj történne, ott a műtő kétlépésnyire. Szándékosan választottam olyan kórházat, ahol gyakorlottak ezekben a dolgokban, így nem számíthatok kellemetlen meglepetésekre. Ráadásul jólesik nekem néhány nap kényelem és kiszolgálás a kórházban, otthon úgyis jobbára nekem kell majd mindent elvégeznem. A gyerekem érdekét is szem előtt tartom, amikor fel sem merül bennem az otthon szülés gondolata. Mi lesz, ha azonnali segítségre szorul? Ha éleszteni kell? Ha sürgős műtétre van szükség? A kórházamban nem izgulok emiatt (annyira), mindig van gyerekorvos, nem adódhat váratlan helyzet.

Babaúszás: káros vagy élvezetes?
Perjámosi Kata, a Jövő SC úszóedzője: Amikor a szülők odahozzák a gyereküket, és azt mondják, nem lesz gond vele, gyorsan meg fog tanulni úszni, hiszen korábban már jártak vele babaúszásra, mi már fogjuk a fejünket. Egy víziszonyos gyereket sokkal könnyebb megtanítani úszni, mint azt, akiben a babaúszáson rögzítettek egy csomó reflexet, amire később az úszás során nem lesz szüksége! A legtöbb babaúszás-tanfolyam a kisbabák búvárreflexére épít, hiszen ha egy pár hónapos gyereknek vizet fröcskölnek az arcába, azonnal visszatartja a lélegzetét a rémülettől, és ilyenkor biztonságosan lehet levinni a víz alá, nem fog levegőt venni. De nem is fújja ki a levegőt! Pedig az úszás során nagyon fontos a helyes légzéstechnika!
A magyar úszásoktatók nagy része nincs jó véleménnyel a babaúszásról, és ha tehetik, inkább lebeszélik róla a fiatal anyukákat. A babaúszás célja bizonyos reflexek rögzítése, amelyeket jobb lenne a növekedéssel együtt elhagyni, hiszen az úszás már tudatos dolog, ahol az ősi reflexek csak hátráltatnak. A vízbe



nyomott kisbaba például automatikusan felcsapja a fejét, míg úszás közben pont ellenkezőleg kéne tennie. Akár egy évbe is telhet, míg rászoktatjuk erre. A víz alá nyomás központi kérdés. Van, ahol kiveszik a gyereket a szülő kezéből, és úgy merítik alá, van, ahol kötelező megcsinálni, annyiszor, ahányadik alkalommal ott járnak. Pedig a víz, és különösen a víz alatti világ a kicsi számára kellemes feloldása lehetne a szárazföldön átélt folyamatos tehetetlenség-érzésnek.

Ruzsonyi Ágnes, a Kalovits-program vezetője: Nem szabad elfelejteni, hogy a babaúszás nem az úszásoktatásról szól! Azoknak a gyerekeknek, akik sokat vannak vízben, jobban fejlődik a mozgásuk, a logikai gondolkodásuk, és stabilabb az idegrendszeri fejlődésük. Emellett persze legtöbbjük úszni is megtanul. Az én lányom egyévesen már egyedül úszott, és többet volt víz alatt, mint felette. De ha egy szülő hosszú távon gondolkodik, és szeretné, ha gyereke valóban megtanulna úszni, akkor érdemes kifaggatni a tanfolyam vezetőit, nekik mennyi időre szól a szakmai tervük. Ha csak pár hónapos laza lubickolásban gondolkodnak, akkor tényleg jobban jár a szülő, ha el se kezdi a tanfolyamot! Mi azonban valódi úszótanfolyamokat is szervezünk nagyobb gyerekeknek, és a kettő közti átvezetést is vállaljuk. Sokan kérdezik, nem túl késő-e már elhozni a gyereküket, mert elmúlt féléves, és nincs már meg a búvárreflexe. Én mindig elmondom, hogy mi nem a reflexekre építünk, ezért bármikor el lehet kezdeni hozzánk járni! Már a pár hónapos gyerekkel is megbeszéljük, hogy mi fog következni, hogy most lemegyünk a víz alá, és ha tiltakozik, vagy ha a szülőnek ellenérzései vannak, akkor ezt nem kell megtenniük! A nagyobb, egy-két éves gyerekek szabad akaratukból mennek a víz alá, például buborékokat fújni. Azért jobb babaúszással kezdeni, mert hároméves kor alatt nem lehet a gyerekeket valódi úszástanfolyamra beíratni, hiszen nem tudja még megfelelően összerendezni a mozgását. De azért a kicsiket sem kell távol tartani a víztől, hiszen annyira élvezik!

Bölcsibe járjon, vagy tartsuk otthon?
Adél (28 éves, Lilit kétévesen íratta bölcsibe): Önállóbb lett, így neki is könnyebb!
Lili érettebb a koránál, így teljesen természetes volt, hogy társaságra vágyik. Ezt munka mellett nem tudtam neki nap mint nap biztosítani. Ott viszont megismerte a többieket, lettek barátai, megtanult alkalmazkodni, sok új játékkal találkozott, és olyan mondókákat ismert meg rövid időn belül, amelyeket azóta mi tanulunk tőle (az itthoni mondókáskönyvek ellenére). Már képes egyedül elaludni napközben (sőt aludni napközben, mert egyébként már nem volt rá igénye itthon), sokat mozog kint a levegőn, akár hideg van, akár meleg. Azt is



megtanulta, hogy nem ő a világ közepe. Ott ismerkedett meg bizonyos bacikkal, így az óvodában talán nem fog mindent összeszedni, mert már erősebb a szervezete, mint előtte.
Megtanulta saját maga kezelni sérelmeit, örömeit, nem szorul rá anyára, apára, illetve megtanulta azt, hogy amivel ő játszik, az a többieké is, és addig nem vesszük el, ameddig más játszik vele. Ez az érkező kistesó szempontjából is nagyon biztató.

Ari (34 éves, egyik fia sem volt bölcsis, a nagy most megy óvodába): Mindent a saját maga tempójában!
Tudtam, hogy amint közösségbe kerül, már nem mi neveljük a gyereket, hanem jócskán alakítja a környezete is. Jobb ezt későbbre hagyni. El sem tudom képzelni, hogy ne lássam, amikor járni tanul, hogy a dadusok fogják szobatisztaságra szoktatni. Ráadásul igény szerint szopik. Hagyjuk abba? Jobb, ha az én válogatott kosztomat eszi, mint a bölcsődei főzelékeket. Egy háromévesnél fiatalabbnak nagyon sok személyes törődésre van szüksége, ezt egy dadus nem tudja biztosítani. Ebben a korban még nincs szüksége nagyobb társaságra, elég vagyok neki én meg a három-négy kis „barátja”. Néha még ez is sok, kiváltképp ha összevesznek. Ebben a kis közösségben könnyebben meg tudja tanulni a társas együttélés szabályait, ráadásul ott vagyok én is, hogy segítsek neki. Jobb kivárni, amíg a gyerek megérik a közösségre. A nagyobbik, Domi hároméves múlt, most megy oviba. Már érdeklődik a kortársak iránt, a sok játék is tetszik neki – ez eléggé ellensúlyozza majd az anyahiányt.

Kényeztetés vagy szigor?
Andi (40 éves, öt gyerek édesanyja – a saját bőrén tanulta meg, miért fontos a dajkálás): Mindig meg kell szeretgetni
Nem hiszek abban, hogy babusgatással el lehetne kényeztetni egy gyereket! Ha sír, annak oka van, segíteni kell rajta. Nem tudhatod, mit él át ilyenkor. Az első gyereknél még nem így csináltam, mert elolvastam egy csomó hülye könyvet.



Az apja vette föl, elkezdte magyarázni a háromhetes gyereknek: „Nézd, itt a könyvespolc, ezek meg a virágok…” Mondtam magamban: hát ez az ember nem normális. Aztán rájöttem, ő csinálja jól. A babusgatás adja meg a gyerek önbizalmát az egész életére. Innen visszanézve azt is hozzátenném: nem is olyan sok idő, amíg dajkálhatod – később talán bánni fogod, ha nem tetted.
Ne félj, annál több dédelgetést, amennyit ő akar, nem tudnál adni, mert akkor fogja magát, odébbáll. De amennyi igénye van, azt megköveteli. Kicsikarja, hogy figyelj rá. Ha nem önszántadból, majd fogsz azért, mert rosszalkodni kezd.
Nem telepszem rájuk a szertetemmel, de ha ők igénylik, akkor megszeretgetem őket. Babusgatni és babusgatva lenni egyaránt jó, kölcsönösen élvezzük mindketten, ha éjszaka, hát éjszaka is…

Orsi (28 éves, második babáját várja.) Legjobb az értelmére hatni!
Nem szerencsés, ha folyton babusgatjuk, nem lesz önálló, nem tud segíteni magán. Akkor sem kell rögtön odaszaladni, ölbe kapni, ha elesett, és fáj neki. Viccesen is el lehet ütni a dolgot: na mit fogtál: békát vagy bolhát? A gügyögéstől is rosszul vagyok, mindennek megvan a rendes neve, az innivaló nem „iszike”! A gyereket rögtön a születéskor emberszámba kell venni. Ha felnőttnek tekintjük, rendkívül választékosan fog beszélni, az eszét használja. Nem etetem az ölemben, itt ez a rend. A nagyi náluk megteheti, bár nem örülök neki, de itthon ilyen nincs. A gyereknek alkalmazkodnia kell hozzánk. Mozgalmas az életünk, ez jót tesz a szellemi fejlődésének. Amíg nem támaszkodhatom az értelmére, addig fölveszem, ha sír – de ez kizárólag az első hónapokra jellemző. A hisztit sem tűröm, be kell mennie a szobába olyankor. Szerintem inkább szigorral kell nevelni a gyereket, mint pátyolgatással, főleg a fiút. Úgy is lehet szeretni. Meg kell fogni, főleg ha erős természetű. A bölcsiben, oviban úgyse fogja senki babusgatni.

Húsevés: ártalmas vagy szükséges?
Kriszta (37 éves, négy jó evő gyerekkel) A gyerek tudja, mi kell neki!
A fogazatom mindenevő, és mindig a természetnek van igaza. Ezek a szójamicsodák nagyon erőltetettek. Ha húspótlót kell enni, akkor valójában húst kellene enni – nem? Szerintem a gyerek érzi, hogy mire van szüksége a szervezetének, ha húsra (az ízére, állagára, szagára, nem csak a benne lévő fehérjére), akkor kóstolja meg, és egye, ha jólesik. Az én testem nem az ő teste, csak ő érzi, mikor kell többletfehérje a növekedéshez, és mikor éri be kevesebbel is. Milyen jogon fosszam meg ettől a tápláléktól? Válasszon szabad akaratából… De ehhez kapja meg a lehetőségeket. Szóval szerintem kell az asztalra hús, a zöldség-gyümölcs, tejtermék, gabona mellett. A legtöbb bolti „húskészítmény” persze nem hús. Óvakodjunk a parizerektől! De amúgy nem erőltetek senkit, kipakolom, amink van, abból lehet választani és passz. Úgy gondolom, hogy a gyerekem majd eldönti, hogy felnőttkorában mit eszik. Most én megnövesztem, amekkorára kell, aztán eszik, amit akar.

Kati (25 éves, a baba egyelőre tervben) A szervezet húsevés nélkül marad tiszta
Én egészségügyi és lelki okokból nem eszem húst, és nem adok majd a gyerekemnek sem. A húsfehérje mérgezi a szervezetet. Nem igaz, hogy aki nem eszik húst, annak hiánybetegségei lesznek. Meg kell találni a megfelelő ételeket és étrend-kiegészítőket. A B12-vitamint alga- és sörélesztő-kivonattal lehet



pótolni, a teljes értékű fehérjéket pedig gabonák, magok, zöldségek megfelelő társításával, és szójakészítményekkel. Tejtermékeket sem eszünk, mivel nagyon allergizálnak. Az ásványi anyagokat mák- és szezámmag-fogyasztással pótoljuk. Hét éve vagyok vegetáriánus, azóta nincs vashiányom – előtte injekcióban kaptam vasat. Ismerek olyan családokat, ahol több generáció vegetáriánus, ott könnyű ezt megvalósítani. Ahol a többi családtag erőltetné a húsevést, ott már nehezebb. Nálunk nem lesz kőbe vésve, hogy mit ehet a gyerek: amíg én adok neki enni, addig biztosan nem kap húst, de ha iskoláskorában máshogy dönt, az már az ő dolga.

Összeállította: Sződy Judit, W. Ungváry Renáta