Hol késik a boldogság?

„Addigi életemben a felelősséget szinte mindenért a szüleim hordozták, jól kibélelt fészekben nevelkedtem. A szülés után úgy éreztem, hirtelen mindenért egy személyben én felelek. Ennek a súlya teljesen leterített. Nem tudott kikapcsolni az agyam, nem tudtam sem pihenni, sem aludni. Mintha lejtőn csúsztam volna lefelé. Féltem a babával kettesben lenni, úgy éreztem, nem tudom ellátni. Étvágyam sem volt. Zokogtam, zokogtam, többet sírtam, mint a kisbabám. Féltettem mindentől és mindenkitől a picimet, és közben én magam is féltem tőle. Gyűlöltem magam…”
Sz. Ildikó, Budapest

Ildikó nincs egyedül. A felmérések szerint az újdonsült anyák 80 százaléka tapasztal a szülés után valamilyen hangulati ingadozást. Ez többnyire a „baby blues” néven emlegetett szülés utáni levertség, ami nem tart tovább egy-két hétnél. Ám az anyák 10-15 százalékánál nincs javulás, sőt… Nagyfokú szorongás, erőtlenség, önvád jelentkezik, állandó sírással, mindezt szélsőséges esetben öngyilkossági gondolatok kísérhetik. Ez már depresszió.
Ez az állapot maga a pokol. Ennek ellenére az eseteknek még a negyede sem kerül felszínre, főleg a tájékozatlanság és a társadalmi előítéletek miatt. „Sajnos nem voltam olyan bátor, hogy külső segítséget kérjek. Nem vallottam be magamnak, hogy amin keresztülmegyek, az depresszió, mert úgy gondoltam: én nem lehetek dilis”, írja egyik olvasónk. Ezen nincs mit csodálkoznunk, hiszen többnyire az anyával kapcsolatba kerülő egészségügyi dolgozónak is csak ennyi hozzáfűznivalója van: „Nem kell mindent túlaggódni, szedje össze magát!” Sokak szerint a depresszió úri huncutság. Egyik háromgyerekes olvasónk ezt írja: „Csak az esik depresszióba, aki túl van kímélve. Aki lelkiismeretesen foglalkozik a babával, annak nincs ilyesmire ideje. Tanácsom, hogy élvezd a babádat, és azt, ahogy átjárja a szívedet az anyai szeretet.”
Ó, ha mindez pusztán az akaraton múlna! Nincs a világon semmi, amit egy depressziós anya jobban akarna, mint élvezni a babáját. Csakhogy képtelen rá. Tudja, hogy boldognak kellene lennie, de ő csak azt érzi, hogy nem felel meg az elvárásoknak, és ez lelkileg összetöri.

Ugrás vissza
El kell ismernünk, hogy az utóbbi évszázadokban hatalmas kulturális változások következtek be, amelyeket testünk-lelkünk képtelen követni. Más lett a viszonyunk a nőiséghez, élethez és halálhoz, a gyermekáldáshoz, az intimitáshoz. A nőkkel szembeni társadalmi elvárások sem olyan egyértelműek, mint régen. A legtöbb nő már kamaszkorában elkezd „férfias” módszereket alkalmazni ahhoz, hogy érvényesülni tudjon, hogy megfelelő végzettséget, állást szerezzen, majd a pályán maradjon. Teljesítmény-központú világban élünk, ahol legtöbbször készen kapott, egyértelmű megoldások vezetnek előre. Az anyaság ennek épp az ellenkezője: nincs királyi út. Itt a megérzések, az ösztönök, az alkalmazkodóképesség, a rugalmasság az, ami lehetővé teszi, hogy gazdagodva lépjünk tovább. A friss anyának egyik napról a másikra kellene átállnia erre az „ősibb” üzemmódra. Ha nem sikerül, úgy érzi, képtelen ellátni, gondozni a babát. Lelke mélyén attól fél, elveszti, ezért nem mer vele mélyebb érzelmi viszonyt kialakítani. Ez persze nem tudatos. Az egészből annyit vesz észre: nem érzi azt a mindent elárasztó anyai szeretetet, ami ilyenkor „elő van írva”. Létezik-e ennél félelmetesebb?

Derült égből?
A legtöbb kismama számára váratlanul jelennek meg ezek az érzések, nem érti az okokat. Ám ha utólag segítséget kap (szakembertől, szakkönyvtől, vagy akár egy érzékenyebb barátnőtől), ráeszmélhet, hogy mi áll a háttérben. Az az elmélet megdőlni látszik, hogy pusztán a szülés miatt kialakult hormonális zűrzavar lenne a felelős.
A fent említett kulturális okok mellett meghatározó a lelki háttér és a környezeti

Az apa rengeteget segíthet a nehéz időszakban. A legfontosabb az elfogadás és a lelki támasznyújtás, de emellett jó, ha a házimunkából és a baba gondozásából is kiveszi a részét

hatások. Nagyobb a gyermekágyi depresszió veszélye, ha nem tervezett baba születik, de akkor is, ha nagyon akart kisbabáról van szó, aki mesterséges megtermékenyítéssel „jött létre”. Hajlamosabb a szülés utáni depresszióra, akinek már régebben is voltak hangulatzavarai, aki korábbi, feldolgozatlan gyász súlyát hordozza magában, akinek a várandósság alatt veszteségélménye volt (halál, párkapcsolati problémák, válás, költözés). A szülés körülményei is befolyásolják a gyermekágyi hangulatot: a nehéz szülés és a császármetszés sokat ront a helyzeten. Az anya és az újszülött különválasztása, az egység megbontása is elősegíti ennek az állapotnak a kialakulását.
Fontos, hogy milyen a kismama családi háttere, társas környezete. Ha a saját vagy az apa szüleivel rossz – vagy éppen túlóvó – a kapcsolat, ha az apa nem találja helyét az apaszerepben, és képtelen megfelelő fizikai és lelki segítséget nyújtani az anyának, és emellett nincs olyan „barátnői hálózat”, amely lehetővé tenné, hogy szabadon beszéljen gondjairól, érzelmeiről, szinte biztos, hogy nehezen telnek a szülés utáni első hetek, hónapok. Az anya magára marad a problémákkal, miközben úgy érzi: bizonyítania kell a külvilág előtt.

A szülés stressze
Egyes szakemberek egyenesen „poszt partum poszttraumás stressz zavarról” beszélnek, vagyis arról, hogy maga a rosszul megélt szülésélmény súlyos lelki problémákat okozhat. Ezért is lenne nagyon fontos, hogy a szülés során csak annyi beavatkozás történjék, amennyi elkerülhetetlen, és csak akkor kerüljön sor császármetszésre, ha arra valóban szükség van.

Kórházban – de hogyan?
„Másfél hét hihetetlen szenvedés után felmerült a kórházi ápolás lehetősége. Végtelen nyugalom szállt meg: van kiút. Összesen tíz napot töltöttem a pszichiátrián. Nem sokra emlékszem, de a kislányom kétségbeejtően hiányzott. Aggódtam, hogy elfelejt, és nem fogad majd el anyjának. A tejemet is elapasztották a gyógyszerek miatt. Máig ez a legnagyobb fájdalmam.”
B. Márta, Budapest

Sajnos Márta esete nem ritka. Magyarországon még általános, hogy a kórházi kezelés az anya és a kisbaba elszakításával és a tej elapasztásával jár. Német nyelvterületen több olyan intézmény is létezik, ahol az anyát a picivel együtt veszik fel, „szoptatásbarát” gyógyszereket alkalmaznak, és emellett – vagy akár helyette – pszichoterápiát folytatnak. Ennek nagyobb a jelentősége, mint gondolnánk. Egyrészt nem kérdőjelezi meg az anya szülői képességeit és felelősségét. Másrészt számításba kell venni, hogy egyes kutatások szerint a szoptatás abbahagyásával együtt járó prolaktinszint-csökkenés (ide ceruza) éppen hogy elmélyítheti a depressziót. Sok depressziós nő számára a szoptatás az egyetlen kapocs a babával. A mai szorongáscsökkentő és antidepresszáns gyógyszerek széles kínálatában található jó néhány szoptatás mellett is adható szer. Ám a szülés utáni depresszió sokszor kórház és gyógyszer nélkül is gyógyul. Ha az apa, a rokonok és a baráti kör elfogadja az anyát, ha nem nézi „hülyének”, gyengének, ha nem kérdőjelezik meg szülői képességeit, akkor már van mibe kapaszkodnia. Ha a környezettől kapott fizikai és lelki segítség nem elég, fel kell keresni egy szakembert, aki el tudja dönteni, hogy a rendszeres pszichoterápia mellett szükség van-e időleges vagy tartós gyógyszeres kezelésre.

Megelőzhető?
A depresszió ellen nincs sem védőoltás, sem más módszer, amivel „kivédhető” lenne – hiszen itt nem egyetlen „kórokozó” miatt alakul ki a válságos helyzet, hanem számtalan tényező eredőjeként. Ha időben felismerik, minden szakaszban van lehetőség a „visszafordulásra”, a teljes gyógyulásra – megakadályozva ezzel a hosszú távú következményeket, személyes tragédiákat. Amit az egészségügy megtehet, az a mindenkire kiterjedő szűrés és szükség esetén a szakszerű segítség biztosítása.
Mindez nagyon egyszerűen hangzik, így könnyen felmerülhet a kérdés: miért nem történik így országszerte? Mert különleges felkészültségre és megfelelő szakemberekre van szükség ahhoz, hogy valóban hatékony legyen a segítség.



Balatoni Ágnes, a Komárom-Esztergom megyei vezető védőnő és munkatársai dolgozták ki a szűrés és megelőzés módszertanát, amit 2003 második félévétől alkalmaznak megyeszerte. A programot ebben az évben minden magyarországi védőnő megismeri és alkalmazhatja.
– A két év eredménye, hogy nálunk 3,5 százalékkal csökkent a szülés utáni depresszió megjelenése – meséli Ágnes. – Röviden a „menetrendről”: a védőnő már a várandósság elején fölveszi a szülés utáni depresszióra vonatkozó (EPDS) kérdőívet a kismamával. Ha az elért pontszám és a kórelőzmény alapján a kismama veszélyeztetettnek bizonyul, fokozottan figyel rá, többet beszélget vele, felkészítő tanfolyamra invitálja – ahol kiemelten foglalkoznak ezzel a témával. Szülés után újra kitöltik a kérdőívet. A védőnő nem mondja ki, hogy depresszióról van szó, egyszerűen összeveti a pontszámot az anyával kapcsolatos tapasztalataival, és ez alapján küldi szükség esetén családterapeutához, pszichológushoz. Mi szerencsés helyzetben vagyunk, mert a tatabányai kórház pszichológusa hetente két napot kifejezetten ezekkel az anyukákkal foglalkozik. Még a kicsit sem kell otthon hagyni.

Tévhit!
A szülés utáni depressziót nem a szoptatás okozza! Még ma is elterjedt fogalom a „laktációs pszichózis”. Pedig a szülés utáni depresszió se nem „laktációs” (vagyis a tejtermeléssel összefüggő), se nem pszichózis (elmebetegség). Létezik úgynevezett „poszt partum pszichózis”, vagyis szülés után fellépő elmebetegség, de ez a nők egészen elenyésző hányadát (0,1 százalék) érinti.

Figyelmeztető jelek
Ha hetekkel, hónapokkal a szülés után is úgy érzi, hogy önről szólnak az alábbi kijelentések, valószínű, hogy alaposan elvesztette testi-lelki egyensúlyát:
– egyre kimerültebbnek érzem magam;
– lelassultam, minden tovább tart, mint szülés előtt;
– ok nélkül erős szívdobogást érzek, és elönt a verejték;
– sokkal kevesebbet/többet eszem, mint azelőtt;
– fáradt vagyok, mégsem tudok aludni;
– gyakran szomorú vagyok és sokat sírok;
– meg kell erőltetnem magam, hogy megfeleljek az elvárásoknak;
– nem szeretném, ha észrevenné bárki is, hogy éppen én képtelen vagyok megbirkózni a feladataimmal;
– korábban sok minden érdekelt, de mostanában nincs kedvem semmihez, és gyakran kételkedem a képességeimben;
– nehezemre esik odafigyelni valamire;
– a párom nem tudja, hogyan segíthetne rajtam, de én magam sem tudom megmondani, mit is kellene tennie;
– folyton ingerült vagyok;
– sokszor kifejezetten dühös vagyok a gyerekemre;
– arra vágyom, hogy végre békén hagyjanak;
– néha jólesne egy kicsit egyedül lenni, de félek másra bízni a kicsit, még egy-két órára is .

Kifelé vezető út
– Beszéljen az érzéseiről, gondjairól párjával, orvosával, barátnőjével!
– Keressenek közösen olyan lehetőségeket, amelyek tehermentesítik önt! (Átmeneti háztartási segítség, babagondozó, ebédmegrendelés.)
– Gondolja át, mi az, ami pihenteti, kikapcsolja! (Úszás, szauna, masszázs, séta, kirándulás, alvás egy csöndes kuckóban.) Szánjon mindennap egy kis időt saját magára!
– Sajátítson el lazítótechnikákat! (Címek a Kismama Magazin 120. oldalán.)
– Keressen olyan elfoglaltságot, amelynek segítségével kis időre kiléphet az anya és háziasszony szerepköréből (torna, kórus, kézműveskedés)!
– Sokat segíthet a beszélgetés a sorstársakkal. Tapasztalt barátnők köre, önsegítő anyacsoport, kismamaklub, bölcsődei játszócsoport – mind szóba jöhetnek. (Címek a Kismamanotesz oldalain.)
– Forduljon pszichológushoz, aki segítségére lehet érzései feldolgozásában. (A helyi nevelési tanácsadóban vagy gyermekjóléti szolgálatnál biztosan tudnak önnek szakembert ajánlani!)

Brooke Shields segített rajtam
Három évvel a szülés után olvastam el Brooke Shields könyvét. Nagyon sokat



segített, még ennyi idő elteltével is. Meglepett a pontossága. Honnan tudja, mi történt velem? Szinte engem ír meg, tökéletes precizitással, részletesen, az én fájdalmamat.
A depresszióban az a legnehezebb, hogy megértse az ember, mi történik vele, feldolgozza, beszélni tudjon róla. Nagy bátorság volt Brooke-tól, hogy ezt megtette. Megtette helyettem is.
Akkoriban hetekig nem tudtam senkinek sem megnyílni, teljesen egyedül voltam. Valahol felfogtam, hogy mi a gond, de képtelen voltam róla beszélni. Internetes oldalakat néztem, és láttam, hogy ugyanezekkel a problémákkal küzdenek mások is, és még így sem mertem bekapcsolódni a fórum beszélgetéseibe.
Biztos voltam abban, hogy még senki sem élte át ugyanezt, mint én. Ebben a helyzetben az ember szomorúságot, pánikot, szégyent és magányt érez.
A közvélemény számára nem világos, mi is ez a betegség. Sok a ködös információ, mellébeszélés, amit Brooke Shields könyve megpróbál helyre tenni. Sajnos orvosi körökben is csak a legsúlyosabb esetek kerülnek szem elé. Az érintettek részéről is nagy a titkolózás, elfojtás, szégyen. Most végre reflektorfénybe került ez a probléma, és látjuk: bárkivel megtörténhet. Nem vagyunk egyedül.
Saci, e-mail
Brooke Shields: És hullott az eső. Szülés utáni depresszióm és boldogságom naplója (Líra és Lant Kiadó)
2960 Ft

Tabu




A cikk készítése során döbbentünk rá, hogy milyen mértékben kezeli tabuként ezt a témát a társadalom. Az eredeti tervek szerint két szülés utáni depressziót átélt anya mesélte volna el történetét. Ám végül egyikük sem vállalta névvel, képpel a megjelenést, bár mindketten tájékozottak, felvilágosultak, és fontosnak tartják, hogy minden anya tájékozott legyen.
Sződy Judit pszichológus

Összeállította: Sződy Judit, Maros Eszter