Anyák napja

Ildi, azaz Kissné Nagyökrű Ildikó Liliennel, Gildi, azaz Gulyás Ildikó Eszterrel és Enikővel és Szandra, azaz Hadalinné Takács E. Alexandra Henivel és Helgával

Amikor megtudtam, hogy gyereket várok, elkezdtem kismamatársaság után kutatni. Nem azért, mert nem voltak barátaim – Istennek hála, csodás emberek vesznek körül –, hanem mert olyanokkal szerettem volna beszélgetni, akik ugyanakkor ugyanazokat az érzéseket élik meg, egyforma az öröm és az izgalom, ugyanaz fáj, ugyanazok a félelmeink. Tudatos keresgélés után 2002. december 16-án rátaláltam egy hatalmas internetes fórumra a Babázzunk rovatban, ahol mint valami meghívó villogott a cím: “Az elsőt várom”.

Klikkeltem. A témát még októberben Rita indította, aki néhány hónap elteltével el is hagyott bennünket. A hangulat remek volt, a beszélgetések éppen olyanok, amilyenekre számítottam: terminusok számolgatása, leletek értékelgetése, nemek latolgatása. Éreztem, hogy itt a helyem. Különösen jóleső érzéssel vettem tudomásul, hogy az orvosi leletek értékelésében szerzett tapasztalatommal milyen sok embernek lehetek segítségére.
Napról napra többen lettünk.
Januárban újabb tíz kismama csatlakozott. 7-én Gildi (aki tulajdonképpen persze Ildi, csak megkülönböztetésül adta magának a G betűt). Hihetetlen jó humorú hozzászólásaival hamar belopta magát a szívünkbe. Én különösen örültem neki, mert mindaddig én voltam az egyetlen, aki harminc felett várta az első csemetét, így – és talán ő sem bántódik meg rajta – kicsit nyugodtabban érezhettem magam. Akkortájt a 18. hetében járt.
13-án jött Ildi, aki 13. hete várta első gyermekét. Szerencsés számok. Nekünk szerencsések, mert személyében egy mindig sugárzó, optimista, kedves nővel bővült a kör. Ő lett a kis közösség legfiatalabbja.
24-én már majdnem teljes volt a kép, amikor megismerhettük Szandrát, a világ legszókimondóbb, legtalpraesettebb kismamáját, aki túl a félidőn, a 25. héten érkezett. Hasonló idősek voltunk, ugyanaz volt a választott kórházunk, ő is tornázni szeretett volna, szóval tele voltunk közös témákkal.
Az ötlet, hogy személyesen is ismerkedjünk meg, az övé volt. Egy budapesti pláza salátabárjában találkoztunk először. Tízen voltunk, különböző nagyságú pocakokkal, és bár a személyzet körében nem arattunk osztatlan sikert – szerintem csak irigykedtek ránk –, a találkozás során igazi baráti társaság született: “Az elsőt várom” csapata!
Kéthetenként összejöttünk, hosszú órákon át beszélgettünk, persze rengeteget nevettünk, eloszlattuk egymás félelmeit. Csodálatos volt, amikor megtudtuk, hogy melyikünk kit is hord a pocakjában, ízlelgettük a neveket, együtt vártuk a nagy találkozást. Persze napi rendszerességgel tartottuk a kapcsolatot a fórumon, immáron huszonhárman. Barátok lettünk.

És jöttek a babák is sorban!
Én az elsők közt szültem Nandát, de még májusban megszületett Szandra Henikéje. Hosszú, elhúzódó vajúdás után császárral. Júniusban immáron babás találkozóra készülve felhívtam Gildit, hogy velünk tart-e – vele ugyanis az utolsó időkben megszakadt az internetes kapcsolat. A válasz sorsszerű volt, Gildit ugyanis épp akkor tolták ki a műtőből, ahol életet adott első kislányának, Eszternek.
Az idő repülni kezdett, és július elején olyan sebességgel, ahogyan azt

Barátnőit dr. Linninger Mercedes mutatta be olvasóinknak, akik még emlékezhetnek rá tavalyi sorozatunkból

édesanyja eltervezte, megérkezett Lilien, Ildi kislánya. És a babák csak jöttek és jöttek. Furcsa módon többségében lányok. Csupán négy kisfiú született az első körben, majd kiegészültünk egy ötödikkel is, amikor szeptemberben új anyuka csatlakozott hozzánk alig öt hónapos kisfiával.
A babáink április másodika és december tizedike közt születtek. Közben életre szóló barátságok köttettek, rokoni szálak fűződtek (már ami a keresztszülőséget illeti).
Fiatal családokról lévén szó ma már nem teljesen igaz ránk, hogy “Az elsőt várom” csapata vagyunk. Lassan többen vannak a kétgyerekesek, hiszen az eltelt három és fél év alatt sorban megszülettek a másodikok. Februárban Gildi Enikője, Szandra Helgája, és hamarosan Ildi Rozinája is. Kisbabát vár Eszter, és néhányan tudatosan készülünk a második baba megalkotására…
Ez a boldogság semmihez sem hasonlítható. Gyereket várni, együtt várni, megvárni, hogy a kis barátja is megszülessen, és utána együtt figyelni minden lépésüket. Csodálatos kis társaság.
Büszke vagyok, hogy közéjük tartozom!
Dr. Linninger Mercedes

(Gildi szülésének történetét a Kismama Extrában olvashatják.)

Egymásra találtak
És milyen jól tették! Mi pedig rájuk találtunk a barátságok végtelen világhálóján, az interneten. Nem ők az elsők, akik a monitor előtt ülve, kedves, nőies becenevek (nickek) árnyékában szőttek szimpátiából, hasonló sorsukból, segítségből és összetartásból igazi, színes, tartós, eltéphetetlen (védő)hálót maguk és kicsi gyerekeik köré. Léteznek babás honlapok, fórumok, topikok, csevegnek egymással baráti társaságok, de Az elsőt várom csapata olyan régi, olyan meghitt és bizalmas közössége az egymást támogató anyáknak, hogy öröm belepillantani időről időre a mindennapjaikba. Melyek egyébként a legnagyobb nyilvánosság előtt zajlanak, ám ők ezt egy csöppet sem bánják. A virtuális korszak eszközeivel újrateremtették, ami kihalni látszik a világ fejlettebb végén: a nők, a fiatal anyák összetartó kis közösségét. Mekkora szüksége van erre minden kismamának! Mi most ezzel szeretnénk köszönteni Anyák napján minden olvasónkat: találják meg egymást! Segíthet ebben magazinunk, a Kismama Klub, az internet, a női portálok (Nők Lapja Cafe), a szoptatós csoportok, és persze a játszóterek… Mert szükségünk van egymásra.

Külsőségek
Nemcsak akkor, amikor elveszünk a hivatalos jó tanácsok útvesztőjében, és elfelejtünk az ösztöneinkre hallgatni, hiszen a baba etetésébe, pelenkázásába, altatásába belejövünk előbb-utóbb mindannyian. Csüggedni viszont annál inkább tudunk, ha úgy érezzük, megint világok választanak el attól, hogy vonzó nőnek lássuk magunkat. Olyan nagyon fontos ez, hogy anyák napján is eszünkbe kell jutnia? Olyan fontos, hogy bármerre nézünk, szinte minden erről szól. A fogyasztói kultúra azt üzeni a reklámokban, filmekben, tévésorozatokban, bulvármagazinokban, hogy “nézz ki jól, és érezd magad remekül!”. Nem számítunk többé szalonképesnek a hivatalos szépségideállal mérve, amint gömbölyödni kezdünk, hiszen a tökéletes alak megőrzése a terhesség alatt is szinte kötelező ma már. Nehezen elviselhető a szülés utáni normális és természetes kerekség, hiszen azt sugallja a reklám, hogy könnyedén leadható minden deka. Hogy lennénk képesek szépnek, vonzónak látni magunkat, amikor a szépség egyedül elfogadott képe egyféle (izmos, magas, vékony), mi, nők viszont nagyon sokfélék vagyunk? Nem is hinnénk, mennyit segítenek ilyenkor a barátnők, a bizalmas, összetartó anyatársak!

Barátnők hatása
A Dove nemzetközi kutatást végzett a “Túllépni a sztereotípiákon: a női szépségről alkotott hiedelmek megváltoztatása” címmel. A tanulmányból kiderül, hogy a magyar lányok (15-17 évesek) és fiatal nők (18-29 évesek) a nemzetközi átlaghoz képest jóval magasabb arányának nagyon alacsony vagy inkább alacsony az önbecsülése. Azaz a magyar lányok és nők kevésbé találják magukat értékesnek, kevésbé bíznak önmagukban, mint nemzetközi társaik. Majdnem minden második elégedetlen testsúlyával, a megjelenésükkel és az arcuk szépségével elégedetlen nők aránya pedig a nemzetközi átlagnál jóval magasabb hazánkban. Ennél is megdöbbentőbb, hogy a magyar nők majdnem négyötöde, ha nem érzi jól magát a bőrében, egyszerűen nem vesz részt a leghétköznapibb tevékenységek elvégzésében. A magyar nők a nemzetközi átlagot jóval meghaladó mértékben számolnak be arról, hogy akkor magasabb az önbecsülésük, ha úgy érzik, környezetük szeretettel veszi őket körül.
Kik azok, leginkább befolyásolják önbecsülésünket? A kutatásból kiderül, hogy a legkorábbi és legjelentősebb hatást a szépségről alkotott elképzeléseinkre az édesanyák és a barátnők (és barátok) gyakorolják. A nők többsége azt vallotta, édesanyja pozitívan hatott a szépséghez és önmagához fűződő érzéseire. A barátok, barátnők hatása már nem ilyen egyértelműen pozitív.
Cikkünk hősei barátnők és édesanyák: őket fotóztuk anyák napi cikkünk illusztrálására, alacsony és magas, húszas és harmincas, szőke és barna nőket. Kislányaik tőlük öröklik majd önbecsülésüket, szépségüket, önmaguk elfogadását és szeretetét. Sokat tesznek azért, hogy mindannyian megszeressék saját magukat. Mindig készek a dicséretre, elismerésre, bátorításra, nem kerül semmibe, és annyira fontos! Eredményes is: sugárzik róluk, jól érzik magukat a bőrükben. Bálits Éva

Önbecsülés
A Dove a tavalyi Kampány a valódi szépségért című, nagy érdeklődést kiváltó akciója után a világ számos országában, így Magyarországon is létrehozta a Dove Önbecsülési Alapot. Célja, hogy különösen a fiatal lányokat, de a felnőtt nőket is oktassa és ösztönözze arra, hogy a szépség fogalmát tágabban éljék meg.