nlc.hu
Baba
2006. júliusi elõzetes

2006. júliusi elõzetes

Júliusi számunk tartalmából:






Hótéma


Egyik pici, másik kicsi
A kis korkülönbség jobb, vagy az, ha sok év telik el a következő testvér születéséig? Örökzöld kérdés, ám ezúttal nem a vita kedvéért ültünk le beszélgetni három édesanyával a tapasztalataikról. Azt mesélik el olvasóinknak, miért alakult így, és milyen az élet két aprósággal. Ők ugyanis mindhárman ugyanabban a cipőben járnak.


 


Babagondozás
A baba első nyara





Nyáron fejlődik legtöbbet a kisbaba, mert ez az évszak nyújtja a legtöbb lehetőséget, újdonságot és szépséget számára. Ilyenkor a legnagyobb a szabadság, a világ pedig ezer színben pompázik!

Egészség
Beszélni sem könnyű!
A nyelv, az arc és az ajkak mozgása a legfinomabb, legérzékenyebb mozgásfajta, ezért ez sérül meg a legkönnyebben. A különféle beszédzavarok az esetek többségében szerencsére múló problémának bizonyulnak.

Nem veszélyes, csak hatástalan







Ezerkétszáz gyerek kapott hatástalan védőoltást amiatt, hogy az oltóanyagot nem megfelelő körülmények között tárolták. Utánajártunk, mi is történt pontosan, s hogy jogosan tart-e sok olvasónk káros mellékhatásoktól, szövődményektől. Bármikor történhet hasonló?


 


 


Első 6 hetünk
Hányszor halljuk, hogy a várandósság nem kilenc, hanem legalább tíz hónap! Új sorozatunk a szülés utáni első hat izgalmas, fárasztó hét története egy-egy olvasónk naplója segítségével.
Most a Hajnal család első hat hetéről ad hírt Zsuzsa, az ikrek édesanyja. Hogy honnan ilyen ismerősek? Ők a 2006. áprilisi Kismamában közölt szülés-képriport főszereplői.

Gömbölyű dolgok
Gyümölcsös erőforrás
Természetes illatokkal
Szabad az út!
Eltévedt embrió

Hónapról hónapra
Sorozat a baba fejlődéséről
Anna 6 hónapos
Nyugodalmas időszak, nagyobb, szembetűnő változások nélkül. Anna fejében most épp sokkal több történik, mint amennyit a mozgása alapján feltételeznénk.

Babakonyha
Na, még egy falatot!





Túlságosan is ismerős a tukmálós mondat? Netán rossz evőnek, válogatósnak számít szemünk fénye? Sohasem késő újból átgondolni, mi lehet a gond, hiszen az örökös könyörgésnek sem értelme, sem eredménye nincs.

A hónap szülinapi tortája
Meggyes kétszersülttorta – sütés nélkül!

Körkép
Bababiztonság

Párhuzamos naplók 9. hónap
Edit naplója – Az elsőt várjuk!
Orsi naplója – A másodikat várjuk
Enikő naplója – A harmadikat várjuk

Szoptatás
Más, mint aminek látszik
A szoptatási problémák olykor megtévesztőek. Úgy tűnik, egyértelmű, mi a gond, ám az alaposabb utánajárás, a személyes találkozás más megvilágításba helyezheti a tényeket.

Szépség
Nem félünk a narancstól!
Sok bánatot okoz nekünk, nőknek, korosztálytól és testalkattól függetlenül. Tíz nőtársunk közül csupán kettő örülhet a szerencséjének, hogy nem éktelenítik hepehupák valamely testrészét.

Tanácsadó
Csecsemők: Rövid nyelvfék, A babaruhák mosása, Nyári élmények
1-2 évesek : Nyári bőrproblémák, Meztelenül vagy kisnadrágban? Homokozóban
2-3 évesek: Strandolás után, Úti patika, Játékok csupaszon
3-4 évesek: Színtévesztés, Mennyi fagyit ehet? Játék jégkrémpálcákkal


Vitatkozzunk!
Kell-e még egy gyerek?

Szülőszoba
Oxigénből kevesebb a kelleténél
Májusi számunkban arról olvashattak, milyen apróbb-nagyobb fejlődésbeli eltéréseket írhatunk az oxigénhiány számlájára. Mit is jelent ez valójában, és hogyan alakul ki? Mit tehetünk, hogy megelőzzük? Ezeknek a fontos kérdéseknek jártunk utána!


A történet folytatódik
Mindhárman kislánynak örülnek!
Az első baba 20, 30, 40 évesen
Emlékeznek még a kismamákra, akikkel márciusi számunkban beszélgettünk? Ilona húsz-, Kati harminc-, Judit negyvenévesen várta első kisbabáját. Mára, túl a szülésen és az első csetlő-botló napokon, a különbözőségek mellett egy dologban azonosak: odaadó, végtelenül boldog, ám határozott édesanyává értek valamennyien.

Babadivat







Anya varrta


Egyszer még büszkén fogjuk mutogatni a fényképeket, amelyen kisbabánk a magunk varrta ruhában pompázik. Persze ehhez előbb tűt, cérnát, ollót kell ragadni! Most itt a soha vissza nem térő alkalom. Ötletet, szabásmintát, leírást is adunk.

Divat
Szülés előtt – szülés után
Vajon melyik pocakhoz hasonlít legjobban az enyém? Hol tartok, mennyi helyet hagyjak neki a ruhában? Tippeljenek, válasszanak, aztán szabjanak-varrjanak!


 


 


 


Az Ajánlóban kismamáknak és kisgyermekeknek szóló aktuális kulturális összeállításunkat olvashatják minden hónapban.
Kismama Extra: a legszebb és legtanulságosabb szüléstörténetek és olvasóink hozzászólásai.
Továbbá: Gyerekszáj, Babafotó-pályázat, Klub hírek, A hónap kismamája

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top